Két nappal a legendás zeneszerző-basszusgitáros-iskolaalapító halála után hosszabban is elbúcsúzott Póka Egontól Földes László Hobo, aki, mint írja, nagyon sokat köszönhetett neki.
Mint szerdán megírtuk, hosszú betegség után elhunyt Póka Egon, akinek sokrétű pályája legfontosabb időszaka volt a Hobo Blues Banddel töltött sok-sok év. Aznap Hobo egy fotóval búcsúzott zenésztársától, most hosszabb írást közölt a Facebook-oldalán.
Mint írja, a hír nem érte váratlanul, három hónapon keresztül, másnaponta kapott híreket róla, így folyamatosan tisztában volt egyre romló állapotával.
„Kórházba kerülése előtt pár nappal meglátogattam és jót beszélgettünk. Már akkor sem tudott kikísérni a kapuhoz, de eszembe sem jutott, hogy utoljára találkoztunk” – írja Hobo, aki megjegyzi, Póka akkor is leginkább a terveit vitatta meg vele, amelyekben a Kőbányai Rockiskola jövőjéről ábrándozott.
Ő lett volna a Vadászat album újabb színpadi változatának zenei vezetője, egy filmterv is felmerült, amelynek zeneszerzője is ő lett volna. „De a Sors másképp akarta.”
Ezután Hobo arról ír, hogy tulajdonképpen pályája az ő támogatásával teljesedett ki, mert a Hobo Blues Band megalakulásának idején neki eszébe sem jutott, hogy hivatásos zenész legyen, csupán szerelemből játszott. Póka viszont „mellém állt, amikor még „senki” voltam és 1978 végén csatlakozott hozzám és átszervezte a zenekart, melynek adminisztratív vezetője is ő volt, így megkímélt engem a hivatalokkal való összecsapások egy részétől”. Sőt, egyszer Benkő Lászlóval együtt megpróbálta Hobót kimenekíteni a rendőrök ütlegelése alól.
Ő húzta be a Cream és Jimi Hendrix zenéjét a műsorainkba és ő kezdett el dalokat írni Hobo szövegeihez. Sőt, még Deák Bill Gyulát is ő hozta be a HBB-be.
Rengeteg remek számot és néhány sikeres konceptalbumot is írt. Nem tett szemrehányásokat, mikor egy-egy dalt, vagy egy egész albumot betiltottak a szövegeim miatt.
Olyan zenei alapot hozott létre a zenekarban, hogy az élő előadások sokszorosan felülmúlták a lemezek sikereit, pedig azokra sem lehetett panasz. Vad párost alkottunk ketten és akkoriban a vadság számomra egyenlő volt a szabadsággal.”
Hobo szerint hihetetlen zeneszerzői képességgel bírt.
„Néhány dala átment minden határon és például a Középeurópai hobo bluest mindenhol éneklik, ahol magyarok élnek.
Mikor 2011-ben elbúcsúztattuk a HBB-t, az írtam: A banda elmegy, de a zene marad.
Most ő ment el, de zenéje marad.
Nyugodjon békében” – zárja sorait Hobo.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: