Kult HVG 2021. augusztus. 11. 11:34

Szvoren Edina: A sorskérdéseknek nem Magyarország a léptéke

A Mondatok a csodálkozásról című új kötet szerzője azon sem hökken meg, ha egy boltban Hitler-portré fogadja.

A társadalmi igazságtalanságok nem motiválják, hanem inkább gátolják a témaválasztásban Szvoren Edinát. „A sorskérdéseknek nem Magyarország a léptéke, hanem az ember” – mondta a HVG-nek adott interjúban arra a felvetésre, hogy korábban írt egy fogyatékossággal élő gyereket nevelő leszbikus párról, de azóta jócskán megnyirbálták a jogaikat. Szvoren Edina példaként hozta fel, hogy ha Az ország legjobb hóhéra című novellája megírásakor tudja, hogy Orbán Viktor majd előveszi a halálbüntetés kártyát, elveti a témát.

A jelen idejű, nagyon e világi megközelítések és fájdalmak nálam nem tesznek jót az írásnak.

A HVG-nek adott interjúban Szvoren Edina beszélt arról is, hogy alapvetően kevéssé hajlamos meglepődni vagy csodálkozni – például azon, ha egy boltban Hitler-portré fogadja. „Itt élek ebben az világban, ebben az országban, ismerem valamelyest a viszonyainkat, látom, mi minden történhet meg” – mondta.

Hogy a zenepedagógusként dolgozó Szvoren Edina mit gondol a tanárok kiskorúsításáról, vagy a fantáziáról mint a védekezés eszközéről, az kiderül az e heti HVG-ből, illetve a hvg360-on olvasható teljes interjúból.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.