Domány András
Szerzőnk Domány András

A szerda éjjel megjelent kormányrendelet ad erre lehetőséget.

Ha a felsőoktatási intézmény fenntartója úgy dönt, hogy egy félévet nem ismer el érvényesnek, mert nem tudja ellenőrizni az órákat, akkor ez a döntés azonnal végrehajtható, és az ellene indított közigazgatási pernek nincs halasztó hatálya – mondja ki egy szerda este közzétett kormányrendelet a járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva és annak időtartamára.

A szöveg nem utal a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de annak fenntartója, a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium szándéka éppen ez, és a hallgatók ez ellen még annak tudatában indítottak pert az Oktatási Hivatal ellen, hogy lépésük halasztó hatályú. Mától nem az.

A szöveg pontosan így szól: „közegészségügyi, közbiztonsági okból, természeti csapás vagy a tanév rendjét és a hallgatói jogok érvényesülését közvetlenül fenyegető, elháríthatatlan helyzet esetén a fenntartó – az Oktatási Hivatal tájékoztatása mellett – megállapíthatja, hogy a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei nem állnak fenn vagy nem biztosíthatóak, illetve azok nem ellenőrizhetőek általa”.

A kormány annyi engedményt ad az érintett diákoknak, hogy az így esetleg elvesztett félév nem számít bele a diploma vagy a doktori fokozat megszerzésének határidejébe, illetve abba a 12 félévbe, amennyinél hosszabban nem lehet állami ösztöndíjat kapni.

hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 19. 06:00

Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk

Magyar Péter szerint a politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot. Azt mondja, nincs benne bosszúvágy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az ezer-kétezer embert, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.