Több ezer brit vállalkozás döntött úgy, hogy nem kereskednek az Európai Unióval.
Mintegy 27 milliárd fontot bukott az uniós kereskedelmen a brexit miatt az Egyesült Királyság a kilépés utáni első két évben – írja a Guardian. A London School of Economics kutatói a jelentésükben megállapították, hogy a kereskedelmi akadályok „katasztrófát” jelentettek a vállalkozások számára, és ezreket kényszerítettek arra, hogy felhagyjanak az uniós országokkal folytatott kereskedelemmel.
A Centre for Economic Performance (CEP) kutatói több mint 100 ezer cég adatait nézték át, és arra jutottak, hogy 2022 végére, két évvel azután, hogy az Egyesült Királyság aláírta a Brüsszellel kötött kereskedelmi és együttműködési megállapodást (TCA), a brit áruk teljes exportja 6,4 százalékkal, az importja pedig 3,1 százalékkal csökkent.
A Költségvetési Felelősségi Hivatal (OBR) korábbi becslése szerint az Egyesült Királyságban hosszabb távon 15 százalékos visszaesés várható a kereskedelemben, ami a nemzeti jövedelem 4 százalékos csökkenéséhez vezet.
Thomas Sampson, a jelentés egyik szerzője ugyanakkor azt mondta, a TCA 2022 végéig kevesebb mint feleannyival csökkentette az árukereskedelmet, mint amennyit az OBR előre jelzett. Viszont azt elismerte, hogy az OBR hosszú távú előrejelzést tett, ők pedig csak a TCA első két évét vizsgálták.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.