Kovács Bálint
Szerzőnk Kovács Bálint

Szeptember elsejére virradóan a hallgatók elfoglalták a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. A blokádban mind a 350 nappali tagozatos diák részt vesz, illetve több doktori és Erasmus-hallgató, és az egyetem tanárai és dolgozói is. De kik vannak a sárga maszkok mögött? Közülük 26-ról közlünk portrékat. Ismerjék meg Gálhidy Gizellát.

Free SZFE
Friss cikkek a témában

Elsőéves a fizikai színházi rendező - koreográfus szakon, 19 éves. Zenetagozatos iskolába és gimnáziumba járt, jazzénekesnő szeretett volna lenni, de kiskora óta jár színházba, a legnagyobb hatással Horváth Csaba színháza volt rá. „Annyira tiszteltem őt, hogy amikor megláttam, osztályt indít, teljesen egyértelmű volt, hogy jelentkezni fogok hozzá. Úgyhogy a zenei pályát most egy kicsit mellőznöm kell.” A koronavírus által beárnyékolt érettségije után úgy érzi, válsághelyzetből válsághelyzetbe zuhan. „És néha azt gondolom, semminek semmi értelme.” Mégis meggyőződése, hogy a jövő színháza nem lesz az igazi, ha elvész az SZFE autonómiája. Tele van feszültséggel: bár elindultak a tanórák, egyre több a feladata, de képtelen az órákra és az iskolával járó feladataira koncentrálni:

Úgy érzem, szétszakadok: az lenne a dolgom, hogy ott legyek a blokádnál, hiszen lehet, hogy holnapután már nem lesz rá lehetőségem, mert kirúgnak.

Máté Péter

Viszont „végtelen sok pozitív energiát” nyer az egyetemfoglalás alatt, mert rengeteg erő van a közösségben, aminek tagja lett. „Ilyenben még nem volt részem, hogy ennyi ember összetart és egyetért!” Felemelőnek tartja, hogy milyen szoros emberi kapcsolatok alakultak ki az egyetemi polgárok között az elmúlt hetekben. „Sokat takarítok, pakolom a raktárakat, mosogatok, és sokat őrködöm, főleg hajnal négytől vagy hattól, amit mások nem nagyon szeretnek bevállalni.” Ezenkívül az akció munkacsoportban is benne van. Minden részsikert katartikus élményként él meg, de a legjobban akkor hatódott meg, amikor az Ódry Színpad bezáratásának napján, éjjel beállított rengeteg színházi ember büféstől a leghíresebb színészekig, köztük gyerekkori példaképeivel, és megölelték őket, takarókat hoztak, „és mindent, ami szem-szájnak ingere”. A blokád elején viszont nagyon sokszor voltak rémálmai a veszélyek miatt. „Eleinte a hideg pincében aludtunk matracokon.

Olyanokat álmodtam, hogy amikor reggel feljövök a pincéből, áll a levegőben a füst, és mindenkit lelőttek, csak én és a barátom éltük túl. Sok ilyen rémálmom volt, de talán ez volt a legnyomasztóbb.

Olyan is volt, hogy arról a környékbeli idős úrról álmodott, aki gyakran kritizálja hangosan a hallgatókat, és több feljelentést tett csendháborítás miatt. „Azért ez elmond valamit arról, hogy mennyire félelmetesnek élem meg a helyzetet, hogy mennyire nem érzem magam biztonságban. És nem a bent lévő emberek miatt.”

A többi hallgatói portrét itt találhatja meg:

„Először találkozunk a hatalom zsarnoki, elnyomó természetével" - Hallgatók az SZFE blokádja mögött

A hatalom képviselői szerint haza kellene már menniük a szüleikhez, baloldali mozgalmárok mosták át az agyukat, és különben is csak egy politikusok által kiképzett kemény mag áll a Színház- és Filmművészeti Egyetem elfoglalása mögött. Az SZFE-hallgatók nagy része csak nevet az ilyen megjegyzéseken. De kik ők, és hogy néz ki belülről a blokád?