Mit mond 2024 végletekig megosztott Magyarországán Spiró György Az imposztor című drámája?

Megjött Boguslawski – ezzel a mondattal kezdődik Spiró György Az Ikszek című regénye. A Mesterként is emlegetett idős színészóriás azon a napon, 1815. szeptember 26-án tért vissza Lvovból Varsóba, amikor I. Sándor cár kezdeményezésére a francia, a porosz és az orosz uralkodó Párizsban aláírta az európai erőviszonyokat négy évtizedre meghatározó Szent Szövetséget. A Lengyel Királyság az Orosz Birodalom védnöksége alá került, a királyi címet a cár töltötte be. Némi önállóságot ideig-óráig csupán azért élvezhetett, mert Adam Jerzy Czartoryski lengyel herceg I. Sándor barátja, rokona, sőt minisztere volt. Ez a történelmi háttere a regénynek, amelyet megjelenése idején, 1981-ben az olvasók a kádári Magyarország parabolikus leképezésének tartva ünnepeltek.

Spiró György Kossuth-díjas magyar író, költő, irodalomtörténész és műfordító

Fazekas István

Az európai háborúkat lezáró békekötés után Varsóban – a regénybeli városban és színházban – akadnak kollaboránsok és ellenállók, és mindenhová befurakodnak a besúgók. A levert Napóleon említése főbenjáró bűn, a hatalom a legcsekélyebb ellenszegülést sem tűri. Varsó nemzeti színháza a csőd közelébe kerül, tagsága megosztott és szétzilálódott, az ifjú színésznőket a hatalom urai ragadják magukhoz, a darabválasztást cenzúra korlátozza. A színikritikákat a kormány tagjaiból, azok barátaiból, üzletfeleiből és lapszerkesztőkből verbuvált szalonban eszkábálják az Ikszek – írásaikat ezzel a betűvel jelzik –, véleményük megfellebbezhetetlen. Ők döntenek arról is, milyen darabban léphet fel a színháztulajdonosként, műfordítóként, drámaíróként is híressé vált Boguslawski, akit lengyel Molière-ként emlegetnek. Kézenfekvő volt tehát az 1815-ös Varsóban az 1980-as évek fordulójának Budapestjére ismerni. Ahol szintén a legfőbb pártkörökben döntöttek arról, ki igazgathat színházat és melyiket, központilag határozták meg a követendő kulturális irányvonalat, és a kritika egy része – idővel egyre kisebb része – szintén a hatalmi elvárásokat közvetítette.

Megjött Boguslawski, és alig ismerik fel – így kezdődik Az imposztor című komédia, amelyet Spiró Az Ikszek egyik epizódjából Major Tamás kérésére írt, neki ajánlva, róla is formázva. Major 1945-től 1962-ig a Nemzeti Színház igazgatója, majd főrendezője, kora kimagasló tudású, remek humorú, olykor cinikus színésze volt, közéleti szereplőként közel a hatalomhoz. Az imposztor egyetlen nap története. Az eladósodott Boguslawski Vilnába (a mai Vilniusba), az ottani lengyel színházhoz utazik vendégjátékra, hogy minél több pénzt keressen, és mert Varsóban már nem kap szerepet. Eredetileg saját operája előadására szerződött, de azt a helyi cenzúra nem engedélyezte, mert „az orosz–lengyel viszonyról szól”. Jóváhagyta viszont Molière Tartuffe-jének a bemutatását, amelyet Boguslawski fordított, de Varsóban nem játszhatta el, mert ott történetesen azt tiltották be. A vilnai színház romokban, a színészek éhbérért játszanak, besúgó lebzsel a társulat körül is, szimpla feljelentésre bárkit elvisz a rendőrség. Az igazgató azt tervezi, Boguslawski vendégjátéka extra bevételt, esetleg gubernátori támogatást hoz, úgy képzeli, az előadás a kormányzó és a cár dicsőségét fogja zengeni. A megszállókét. A színészeit rákényszerítené, hogy nyílt színen hódoljanak be a hatalomnak.

Molière Tartuffe-jében a csaló rászedi az őt befogadó családot, feljelenti, hogy a házban ellenzéki iratokat rejtegetnek, kisemmizi őket. Az utolsó jelenetben, amikor már biztosra veszi, hogy sikerült megkaparintania a vagyont, mindezt az uralkodó akarataként adja elő: a trón érdekében cselekszik, az áll mindenekfelett. Ám a vele a házba lépő rendőr hadnagy – akit a vilnai rendező cári testőrtiszti egyenruhába öltöztetett – váratlanul Tartuffe ellen fordul, lefüleli, letartóztatja. „Uralkodónkat a hazugság undorítja / Szeme az emberi szívekbe lát bele / S nem téveszti meg a csalók művészete” – hirdet Molière szavaival igazságot. Csakhogy ehhez a végső isteni közbeavatkozáshoz a rendőrt játszó, drámaírással is próbálkozó ifjú színésznek, Rybaknak semmi kedve. „Micsoda ócska, gyáva hazugság, hogy nem a gonosz győz! – fakad ki. – Szörnyű, hogy a legjobb műveket is a szolgálatukba állíthatják! (…) A legszívesebben be se jönnék a jelenetre! Jó kis botrány lenne, mi? Várják a cár kegyét, és nem jön!”

Moliére itt is előkerül: