Az új Nemzeti alaptantervről heves vita zajlott és zajlik még mindig. Ha csak az irodalomoktatásra vonatkozó részeit vesszük, felvetődött az, nagyon nincs rendben, hogy első vonalba emeltek olyan szerzőket (Herczeg Ferenc, Wass Albert), akikről nincs meg az a szakmai konszenzus, miszerint elég jó írók lennének a kiemelt pozícióhoz. Mindeközben lefokozták a náluk fontosabb alkotókat, Radnótit, Móriczot vagy Ottlikot, a kortárs magyar szerzők pedig szinte teljesen hiányoznak a tananyagból. Ráadásul, mivel a tanórák számát csökkentették ugyan, de a tananyagot növelték, így aztán aligha marad kapacitása a tanárnak arra, hogy a diákokkal megszerettesse az olvasást. Pedig annyiféle módon lehetne izgalmassá tenni az irodalomórákat és a könyveket!

Miután az új NAT bevezetése a mostani rendkívüli, távoktatásos időszak ellenére sem tűr a köznevelési államtitkár szerint halasztást, újra elővettük a témát. Ezúttal az idei Aegon Művészeti Díj öt döntős szerzőjét, Nádasdy Ádámot, Láng Zsoltot, Harag Anitát, Barnás Ferencet és Csabai Lászlót kérdeztük arról, hogy szerintük milyen lenne egy ideális gimnáziumi olvasókönyv, és hogyan lehetne vonzóvá tenni a fiatalok számára az olvasást.

„A koffeinhez és a szexuális együttléthez hasonlóan a műélvezet legális és hasznos drog”

Csabai László tankönyvében például helyet kapna a kortárs magyarok közül Spiró György, Tar Sándor, Kun Árpád, Szilágyi István és Dragomán György is, és szerinte újra fel kéne fedezni Markovits Rodiont (aki „pár évig jogosan volt világhíres írónk, de jogtalanul felejtettük el”), valamint Veres Péter A Balogh család története című könyvét. Ez utóbbi Csabai László szerint többet mond a történelemről, mint az összes gimnáziumi történelemkönyv együttvéve.

Az olvasókönyvbe beemelné a többi között J.D.Salingert, mert „őt még olvassák is a fiatalok”, Ljudmila Ulickaját, Orhan Pamukot, de akár Woody Allen írói munkásságával is megismertetné a diákokat.

A vidék lelke című regény nyíregyházi írója úgy gondolja, hogy az olvasást a diák akkor fogja igazán megszeretni, ha megtapasztalja a katarzist. „Egyszer kell igazán átélni ezt, és kialakul a függőség. Ez, lényegét tekintve talán hasonló ahhoz, amit az opiátok és egyéb tudatmódosítók okoznak. De, szerencsére, a koffeinhez és a szexuális együttléthez hasonlóan, a műélvezet legális és hasznos drog” – vonja le a következtetést.

Csabai szerint az irodalomórákon először az olvasás nagyszerű élményével kéne megbarátkoznia a tanulóknak, és csak utána jöhetne a tananyag. Olvasói élmény nélkül ugyanis olyan irodalommal foglalkozni, mint elméletben vadászni, túrázni. „Vagy még ezektől is nyomorúságosabb” – vallja.

Ha rajta múlna, bevezetné, hogy heti három irodalomórából kettőn ne történjen más, mint csendes olvasás. Persze, tudja, hogy ezt nem könnyű elérni, de ha a diák előtt nyitva lenne egy könyv, amelybe unalmában bele-beleolvasna, akkor „már bármi megtörténhet”.

Ha viszont nem olvas bele, csak ábrándozik, az is jó. Az ábrándozás a regényolvasás, sőt a regényírás kiindulópontja.

Azt ugyanakkor furcsának tartja, hogy míg énekórán a magyar diákok alapvetően énekelnek, rajzórán pedig festenek, grafikáznak – tehát művészetet próbálnak létrehozni –, addig irodalomórán nem az a feladat, hogy verset vagy regényt írjanak, hanem vers- és regényelemzést. Márpedig „gimnazistáktól sokoldalas irodalmi műelemzést követelni olyan, mintha énekórán arra kérnénk az osztályt, hogy mindenki írjon egy operát”. Ezért – teszi hozzá – inkább csak beszélgessünk a művekről, és akár olvassunk közösen, mert „egyik könyv értelmezi a másikat”.

„Ami ma lektűr, holnap talán már szépirodalomnak fog számítani”

Csabai László szerint jó lenne, ha irodalomórákon lehetne nyitni a lektűr könyvek felé is. „Én nem kedvelem Tolkient, de íróbarátaim közül sokan igen. Jöjjön ő is! Meg Rowling és az ő Harry Pottere” – javasolja.

Nádasdy Ádám a diákokkal néhány olyan kortárs szerzőt is megismertetne, akiknek eddig talán ritkán merült fel a nevük tankönyvi kontextusban. Bödőcs Tibor irodalmi munkássága például említést érdemelne a gimnáziumban, ahogy a Pop, csajok, satöbbi és az Egy fiúról című könyvek szerzőjének, Nick Hornbynak is ott a helye Nádasdy szerint a tanórákon. Rajtuk kívül Nádas Pétert, Závada Pált, Krusovszky Dénest, Tóth Krisztinát, Parti Nagy Lajost, Grecsó Krisztiánt olvastatna, de helyet szorítana a többi között Rakovszky Zsuzsának, Kemény Istvánnak, Varró Dánielnek, Csabai Lászlónak és Kőrizs Imrének is.

„Arra a kérdésre, hogy miért pont őket választanám, nem tudok röviden válaszolni (vagy egyáltalán nem tudok válaszolni). A rövid válasz legföljebb olyan lehetne, mint az állami díjak indoklásai, amelyek szörnyen klisészerűek (még ha sokszor igazak is): »Hazánk életének mélyreható, árnyalt ábrázolásáért«, meg »napjaink emberi viszonyainak kíméletlen elemzéséért«, meg »a világot korunkban szorongató sorskérdések őszinte feltárásáért« – indokolja tömören a Jól láthatóan lógok itt című verseskötet szerzője.

Ma már a filmeken, sorozatokon keresztül vezet az út az olvasáshoz

Az Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötet írója, Harag Anita azt mondja, egyáltalán nem gond, ha a tiniket elsősorban nem a könyveken, hanem a filmeken és zenéken keresztül tudjuk elérni. Innen még, ha közbeiktatott állomásokkal is, de el lehet jutni az olvasás szeretetéig.

„Sok más tinédzserhez hasonlóan a középiskolában én is rengeteget hallgattam a kedvenc együttesemet, az Alvin és a mókusokat, és esténként vártam, hogy elkezdődjön valamelyik kedvenc sorozatom, akkoriban az egyik ilyen A szökés volt. Könyvet olvasni ugyanolyan öröm és élvezet, mint megnézni egy részt a Stranger Thingsből vagy a The Big Bang Theoryból. A filmmel, zenével pedig közelebb lehet hozni a könyveket is a diákokhoz. Több együttes dolgoz fel verseket, ilyen a Szabó Balázs Bandája, vagy a Magashegyi Underground, akik például A te neved címmel dolgozták fel Tóth Krisztina Szilveszter című versét. Érdekes lehet megnézni filmes adaptációkat is, azután összevetni azokat az eredeti művel. Nagyon szeretem Mán-Várhegyi Réka Viszlát, kamaszkor! című szövegét, amiből kisfilm készült Szilágyi Fanni rendezésében A kamaszkor vége címmel. Mindkét alkotás nagyon érzékletesen beszél a kamaszkor frusztráló eseménytelenségéről, és a várakozásról, hogy történjen már valami, kezdődjön el az a bizonyos felnőtt, igazi élet. Ez a várakozás a felnövésre, az itt sem vagyok már, de még ott sem, nekem is nagyon ismerős érzés a tinédzserkoromból” – fogalmaz a szerző.

Harag a diákjainak szívesen ajánlaná a Szívlapát című antológiát is, amelyben nyolcvanöt mai költő százötven verse szerepel, és kifejezetten a gimnazista korosztálynak szól. A kötetet Péczely Dóra válogatta össze, és célja, hogy megmutassa a fiataloknak: milyen sokszínű a kortárs magyar irodalom. Harag Anita szerint „ebben a válogatásban mindenki megtalálhatja a hozzá leginkább passzoló verset”.

Szinte művészet, ha egy pedagógus képes átadni az irodalomszeretetét

A tanár olyan, mint egy élő reklámfelület, vagy mint egy influenszer, aki az olvasást képes a saját lelkesedésével népszerűsíteni.

Barnás Ferenc szerint „ha a tanár személyisége, stílusa, kulturáltsága (értelmi, érzelmi, pedagógiai stb.) átlagon feletti, az rengeteget jelent”. Az egyik fő kérdés pedig az, hogy maga a tanár mennyire szereti az irodalmat.

„Ha nem igazán szereti, akkor legyen bármilyen okos és jó előadó, problémái lesznek, és nemcsak neki, de a diákjainak is. Nagy kérdés továbbá, hogy a pedagógus képes-e átadni az irodalomszeretetet a hallgatóinak. Ez a képesség ideális esetben már-már felér a művészettel. Nagyon komoly pszichológiai ismereteket, és persze emberismeretet előfeltételez ennek autentikus kivitelezése. Mennyire tudjuk lelkesíteni a diákjainkat – értelemmel, érzelemmel, humorral, játékossággal és persze komolysággal.

A fiatalok a jó értelemben vett komolyságot nemcsak értékelik, de igénylik is

– foglalja össze az író.

Barnás Ferenc – aki Életünk végéig című regényével esélyes az Aegon-díjra – mindenképpen olyan olvasmányrészleteket válogatna be a gimnáziumi tankönyvekbe, amelyek a tinédzsereket autonóm gondolkodásra nevelik. „A kamaszkor talán a legöntörvényűbb időszak, a személyiség épp kialakulóban van. Ilyenkor kell erősíteni a diákokban az igazságérzetet, a bátorságra való hajlandóságot. Szerencsés volna olyan részleteket választani, amelyek a saját döntések jelentőségét, fontosságát hangsúlyozzák” – mondja.

Fontos lenne az is, ha a fiatalok a klasszikusok mellett olyan szellemes, játékos szövegekhez is hozzáférnének, amelyek által a „ma”, a „most” feelingjét kapnák el, „azt a világérzést, ahogy a dolgok ma vannak”.

A magyar, és eddig még nem említett szerzők közül elsősorban Esterházy Pétert ajánlaná, akitől „rengeteget tanulhatna az ifjúság a nyelvről, a hazáról, a hazaszeretetről, az irodalom szeretetéről, ezenkívül meg is nevettetné őket”. József Attila, Weöres és Pilinszky költeményei mellett ott lennének alternatív olvasókönyvében Garaczi László és Borbély Szilárd versei, illetve remek kortárs regények is, mint Krasznahorkai Sátántangója, Nádas Péter Egy családregény vége című alkotása, Bodor Ádám Sinistra körzete. Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című művét több Aegon-shortlistes szerző is ajánlaná, ahogy Tandori Dezső is többeknél megérdemelne egy fejezetet.

Barnás végezetül mindenképpen felhívná a gimnazisták figyelmét arra, hogy „olvasgassák az egyik legcsodálatosabb magyar író, Szerb Antal egyik nem szépirodalmi művét, a Világirodalom történetét is”.

Legyenek szerethető könyvtáraink

Láng Zsolt úgy gondolja, hogy az olvasás megszerettetésének egyik leghatékonyabb eszköze lehet a könyvtár, ha az jól meg van csinálva. „Pazar könyvtárakat láttam Horvátországtól (Sibenik) Amerikáig (Berkeley), mindig tele voltak gyerekekkel is. A könyvtár minden lehet várkastélytól templomon át játszóházig, klubig, teázóig, egyetemi előadóteremig, fórumig, eleven tér” – mesél a tapasztalatairól.

A Bolyai című könyv írója egy párhuzamosságokra épülő olvasókönyvet állítana össze a gimiseknek. Jó lenne például megnézni, hogy bizonyos témákról, mint a szerelem vagy a halál, egyes szerzők a különböző korszakaikban hogyan vélekedtek. De Láng folyamatosan összevetné a magyar irodalmat a világirodalommal is, főképp a minket körülvevő, hasonló helyzetben élő népek irodalmával. „Hogyan nyúlnak a történelmi témákhoz (akár ugyanahhoz az eseményhez) a szlovák vagy a román vagy a szerb írók?” Megnézné, hogy például Erdély miként jelenik meg az erdélyi magyar szerző, Balla Zsófia, az erdélyi román költő, Ana Blandiana és az erdélyi német író, Herta Müller műveiben. Szerinte az is érdekes lehet, hogy manapság hogyan írnak a minket körülvevő természetről, élőlényekről az amerikai regényírók, hogyan a japánok vagy az osztrákok, és mindehhez képest mi fogja meg a magyarokat.

Ezen felül – teszi hozzá végül – a fordítás-irodalmat is hangsúlyosan szerepeltetné. „Egy-egy korszakos mű (kezdve a Bibliával és Shakespeare-rel, egészen Joyce-ig, Camus-ig, Rilkéig) különböző magyar fordításait nagy számban bevenném.”

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: