Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Teljesen félrecsúszott a NAT-vita, amikor az nem szakmai, hanem politikai síkra terelődött, egyfajta hazafiság-versennyé vált. Az előíró-utasításos felfogás helyett sokkal jobb lenne több szabadságot adni az irodalomtanároknak abban, hogy milyen műveket vesznek elő az órákon. Mondjuk, érdemes lenne megnézni az erdélyi magyar tantervet: abban csak javasolt művek vannak, és azok között sem szerepel sem Nyirő, sem Herczeg, de nincs is tiltva egyik sem. Az írók politikai megnyilvánulásait pedig le kellene hántani a műveik megítéléséről, hogy csak az irodalmi minőség számítson.
„Egy nyilas is tud jó regényt írni” – jelentette ki Pokorni Zoltán, egykori oktatási miniszter néhány napja az Indexnek. Hozzátette, hogy az igazi pedagógusok értékütközéseket, dilemmákat vázolnak fel a diákoknak, szerinte egy jó regény és a szerzőjének politikai szerepvállalásának kérdése pont jó példa lenne erre.
Ebben a rövid nyilatkozatban – még ha azzal a polgármester esetleg inkább megúszni próbálta is a kényes kérdések megválaszolását –, pontosan megmutatkozik, mennyire félrecsúszott a Nemzeti alaptanterv körüli vita. A vita, amelyhez természetesen már túl késő, hiszen a tanterv készítésekor kellett volna lefolytatni, nem az után, hogy megjelent a kormányrendelet. Most már a kormánypártiaknak csak az maradt, hogy mindenáron megvédjék, az ellenzéknek pedig, hogy támadják. Aki pedig szakmai érvekkel próbál kritizálni, az gyorsan belesorolódik ebbe az egybites diskurzusba, amelyet a jobboldal, szokása szerint, nyelvileg is próbál leuralni, mondván, a NAT-ot ellenzőknek az fáj, hogy az alaptanterv „végre” nemzeti és hazafias.
Akinek nem tetszik, hogy Nyirő József, Herczeg Ferenc, Wass Albert lett a dokumentum ikonikus szereplője, az nem elég hazafi.
Ennek a vitának az álságosságát már csak az is mutatja, hogy az eddigi alaptantervek is deklarálták, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a nemzeti tudat kialakítására. Már az első, 1995-ös, több évnyi szakmai vita után elkészült, Fodor Gábor SZDSZ-es miniszter (!) idején megjelent NAT is azt írja, hogy az „nemzeti, mert a közös nemzeti értékeket szolgálja. Fontos szerepet szán a nemzeti hagyományoknak, valamint a nemzeti azonosságtudat fejlesztésének, beleértve az ország nemzetiségeihez, etnikumaihoz tartozók azonosságtudatának ápolását, kibontakoztatását”.
Kosztolányi is antiszemita volt, de zseniális író
Az eléggé nemzeti vagy-e vita az irodalom és a történelem tananyagra szűkült le, ezektől hangos a sajtó. A történelemtanítás körüli vitáról itt lehet olvasni. Az irodalom témájában kevéssé az olvasás megszerettetéséről, az önálló véleményalkotásról, szövegalkotásról folyik a diskurzus, mint inkább az irodalmi kánon változtatási szándékáról, elsősorban politikai szerepük miatt vitatott írók beemeléséről (mások kihullásáról) a tantervbe.
Az valóban érdekes kérdés, hogy szét lehet-e választani az alkotó morálisan vállalhatatlan magán- vagy közéleti szerepét az alkotásától. Lehet-e jó regénye egy, a nyilasokkal vagy a kommunistákkal kokettáló írónak? Kicsit kitágítva a kört, megérdemelte-e az irodalmi Nobelt a Waffen SS egykori tagja, Günter Grass, vagy a háborús bűnöst éltető Peter Handke? Sőt: értékelhető-e Michael Jackson vagy Kevin Spacey életműve, miután kiderült róluk, hogy a magánéletükben miket tettek?
De térjünk vissza „e lángoktól ölelt kis országra”, ahol épp most fokozták le – nyilván hazafias alapon – ennek a sornak az íróját, Radnóti Miklóst is, hogy helyébe, az első vonalba léphessen például Herczeg Ferenc. (Miközben már az is egy jó kérdés lenne, hogy mitől jobb hazafi az, aki Radnóti helyett Herczeget tolja a gyerekek elé vagy Móricz, Ottlik helyére Nyirőt és Wass-t.)
Nem elég jó író
Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész Herczeg Ferenccel kapcsolatban sokkal megengedőbb, mint például Nyáry Krisztián, aki a Mussolinit dicsőítő írásai alapján ítéli el a most a legnagyobbak közé emelt szerzőt. Az irodalomtörténész ugyanis felhívja a figyelmet arra, hogy Mussolinit a 30-as években sokan éltették, többek között Kosztolányi is, már csak azért is, mert a Duce nyíltan Magyarország mellé állt az elszakított országrészek visszaszerzésében. „Nem mondanám ezért egyértelműen azt, hogy Herczeg fasiszta volt, és semmiképp sem volt véresszájú uszító, aki emberéletekért lett volna felelős. Nyírő sokkal egyértelműbben vállalhatatlan emberileg, hiszen ő a nyilas pártnak is tagja volt és a végsőkig kitartott Szálasi mellett.”
Bíró-Balogh szerint Herczeg első vonalba emelése nem is emiatt aggályos, a probléma az, hogy ő egyszerűen nem elég jó író. Az irodalomtörténész szerint most fájhat a fejük a tankönyvszerzőknek, hiszen a NAT előírja például, hogy Herczeg Ferenc teljes életművének ismerete szükséges. „Hát kíváncsi vagyok én arra, hogy ezt ki írja meg, mert ha jól tudom, nincs modern monográfia Herczeg Ferencről és a művei is elérhetetlenek, hiszen nincsen új kiadás, nincsen kritikai kiadás.
Újra kell majd írni a tankönyveket, hiszen Herczeg Ferenc teljesen hiányzott eddig az összesből, és ugyanez a helyzet Wass Alberttel.
S ha már szóba került Kosztolányi: ő 1919 és 1921 között a szélsőjobboldali, nyíltan antiszemita Új Nemzedék fizetett, belső munkatársa volt. Az általa vezetett Pardon című rovat – egyébként névtelen cikkeinek – 80 százalékát ő írta, és ez épp azért jelenthető ki, mert nagyon csak rá jellemző stilisztikával, míves nyelvi fordulatokkal írta ezeket a zsidógyűlölő cikkeket is. Mondhatni, Kosztolányi volt a korabeli antiszemita sajtó messze legjobb írója. „Magam is minduntalan rácsodálkozom, hogy ezek milyen zseniális írások, micsoda újságírói teljesítmények” – mondja az irodalomtörténész. Mellesleg Kosztolányi a másik oldalnál is letette a voksát. Részt vett ugyanis a Tanácsköztársaság kultúrmunkájában, tagja volt például a Marx-fordító bizottságnak. Igaz, hogy nem fordított le semmit, és néhány hónap múlva már elküldte Marxot a fenébe, de felvette az előleget.
Kosztolányi e kilengések ellenére is a legnagyobb magyar írók egyike. Az antiszemita írásait és más rossz megnyilatkozásait nem menti semmi, azok morálisan elítélendők, de tudunk mondani kapásból egy tucat írását, ami világirodalmi rangú. Nélküle nem értelmezhető a modern magyar irodalom. Ha kivesszük Kosztolányi műveit a magyar irodalom történetéből, akkor nincs Ottlik, nincs Esterházy (igaz, egyikük sincs benne a NAT-ban) – mondja Bíró-Balogh.
„Az irodalomtörténet Wass-sal, Nyírővel, Herczeggel kapcsolatban még nem jutott olyan konszenzusra, hogy ők is ilyen kiválóak lettek volna. Szerintem nem is lesz ilyen konszenzus. Hiába tették be most Herczeget a NAT-ba magasra pozícionálva a legfontosabb szerzők közé. Herczeg Ferencnek egyébként volt fontos munkája, de az nem irodalmi mű, hanem az Új idők című lap volt.”
„Senkit sem illik egyetlen szóval leírni”
„Az irodalmi érték és a magánélet két külön dolog, és ha magánéleti tevékenység nyomait keressük egy irodalmi műben, akkor inkább vagyunk történészek, mint irodalomolvasók. Egy mű nem feltétlenül a valóság lenyomata, sőt, aki azt hiszi, az irodalom a valóság rögzítésének egy eszköze, szerintem nem jár jó úton” – véli Nényei Pál író, középiskolai tanár. Szerinte a tanórákon meg kell kísérelni ezek szétválasztását, már csak azért is, mert maga az írás gesztusa is nagyrészt ezzel az elválasztással azonos. „Aki ír, gyakran szenved is attól, hogy mennyire más tevékenység az írás, mint az élet.”
Nényei úgy véli, senkit sem illik egyetlen szóval leírni – emberek vagyunk, nem dobozok. A „nyilas író” kategóriája olyan, mint a „női író” – mondja, ő igazából egyiket sem érti. Nagyon szomorúnak tartja, hogy az irodalomolvasás jelenleg nem erősségünk, és
inkább értjük a politikai kódokat, mint az irodalmiakat.
„A nyilasoknak rosszabb a sajtója, mint a kommunistáknak – ez a gondolat jelenleg történelmi adottság nálunk. Tehát a nyilasoknak nincs pardon, kommunistáknak van pardon. Ez az első, a főtörvény. Az altörvény: néhány fasiszta-náci-nyilasnak elnézzük a kilengését. Ilyen például Kosztolányi vagy Heidegger.” Nényei szeretné azt hinni, hogy az ő esetükben ennek az elnézésnek az oka munkásságuk minősége, de szerinte az is lehet, hogy sokan egyszerűen felhasználják a nevüket arra, hogy ezáltal demonstrálják nyitottságukat, hogy az ő értékítéletük márpedig független a politikai beakadásaiktól. „Ez kicsit olyan retorika, mint amikor az antiszemita úgy beszél, hogy nekem vannak ám zsidó barátaim, például a Braun Samu, nekem nem a zsidókkal van ám bajom…
De mindennél jobb lenne, ha például lassanként abbahagynánk a tűnődést Kosztolányi náciságáról, és inkább nagyon sokat olvasnánk a műveit.
Azt kizártnak tartja Nényei, hogy egy irodalmi kánont hatalmi szóval, egyeztetést mellőzve meg lehessen változtatni. „A kánonra egyesek úgy gondolnak, amit direkt eszközökkel meg lehet csinálni. Szerintem meg az az egészséges, ha a kánont nem csináljuk, hanem a sok olvasás során, szakmai beszélgetésekben, viták és kávézás közben, amikor irodalomról esik szó… egyszerűen: kialakul. Az erőszakos vagy csak akaratlagos kánonképzés szerintem igen káros.”
A most az első vonalba emelni próbált szerzők (Wass, Herczeg, Nyirő) munkássága Nényeit eddig nem győzte meg (a három szerző életművében Nyirő Uz Bencéje messze a legjobb szerinte). Ha ő dönthetné el, mit tanítsak, akkor az első körbe választott szerzők közé egyikük sem kerülne be. „Persze senkit sem tiltanék el attól, hogy tanítsa vagy olvassa, vagy jónak, korszakalkotónak tartsa művészetüket, ahogy az Emlékek őrétől, a Piszkos Fred, a kapitánytól vagy a Metro 2033-tól sem tiltanék el senkit.”
Erdélyben nem tananyag Nyirő és Herczeg
A gyakorlatilag titokban készült alaptanterv egyetlen ismert szerzője Takaró Mihály irodalomtörténész, aki, miközben a köztévén dicsérte a saját szerzeményét (igaz, ott „független szakértőnek látszó tárgy volt”, nem tüntették fel, hogy ő írta azt, amit annyira dicsér), elárulta, az volt a törekvésük, hogy kiterjesszék a magyar irodalmat az egész Kárpát-medencére.
Az általunk megkérdezett kézdivásárhelyi magyar-angol szakos pedagógus szerint nem biztos, hogy ez az, ami eddig szétválasztotta a magyarokat határon innen és túl. „Szép a gesztus, de úgy gondolom, hogy ha egy pedagógus tudta a dolgát, eddig is megtanította a fontos dolgokat a határ mindkét oldalán. Ezért ezt egy tartalom nélküli kijelentésnek tartom” – mondta Ferencz Éva.
Azt is elárulta, hogy a kinti magyar kisebbségi tantervben sem Wass, sem Nyirő, sem Herczeg nem szerepel, sőt ott nem is ír elő a tanterv kötelező, csak javasolt szerzőket. Tapasztalatai szerint egyébként Herczeg fel sem merül, mint olvasandó író, Nyirőről is inkább az újratemetése kapcsán volt szó. Wass Albertnek viszont van egyfajta kultusza, igaz, nem egyértelmű a megítélése. Mint a hvg.hu-nak elmondta, „létezik egy réteg, amelynek a tagjai úgymond a kabátjuk hajtókáján viselik a nevét, és van, aki ma is körülnéz, hangját suttogóra fogja, amikor Wass nevét hallja. Sokan viszont egyszerűen Ottlik Gézát, Vida Gábort, vagy Tompa Andreát választják.”
Az erdélyi gyerekek körében nemigen van széles olvasótábora Wassnak, Nyirőnek vagy Herczegnek. „De bizonyára ismernek kiragadott szövegrészeket, amelyeket különböző rendezvényeken idéznek, olvasnak fel, adnak elő. Wass Tizenhárom almafája, vagy A funtineli boszorkány, Nyirő Uz Bencéje a földrajzi közelség, a székely góbéság kapcsán azonban valószínű, hogy ismerős számukra.”
„Nem segítője, hanem gátlója a tanári munkának”
Erdélyben élő tanárként Ferencz Éva azt látja, hogy az új NAT megalkotói épp a gyerekeket hagyták ki a számításból. „A másik dolog, ami a NAT előírásaiból kitűnik, az a pedagógusok tudása, felkészültsége iránti bizalom teljes hiánya. Ezek mellett nyilván eltörpül, de nem elhanyagolható az sem, amit Magyarország határain kívülre üzen az alaptanterv. Egy olyan országból megítélve, ahol konkrétan megéltük azt, amivel most a magyarországi kollégáink szembesültek, szomorúnak látom a helyzetet, a tantervet pedig gyakorlatilag kivitelezhetetlennek. Nem segítője, hanem gátlója a tanári munkának. Pedig nagyon magunk ellen dolgozunk, mert a gyerekek, akik kijönnek majd az iskolából, ugyanazon a munkaerőpiacon fognak versenyezni, ahol a dán erdei iskolában felnőtt társaik, vagy a finnek, akik már 6.-os korukban a 3D-nyomtatót használnak, és anyanyelvi szinten beszélnek egy világnyelvet.”
Mint azt például Nádori Gergely levezette a Tanárblogon, egy „hazafias tanterv az ország felemelkedését szolgálná, a jövőre fókuszáló készségek fejlesztésével, az egymás iránti szolidaritás tanításával, azzal, hogy esélyt ad az elesettebbeknek és olyan kulturális közösséget épít, amibe mindenki beletartozik, aki magyarnak vallja magát.
A diskurzus azonban nem arról szól, hogy az iskolából milyen felkészültségű gyerekek lépnek majd ki, hogy megfelelnek-e a mai munkaadók által támasztott követelményeknek, azaz jó lesz-e a problémamegoldó készségük, a logikai gondolkodásuk, a kreativitásuk, a vitakészségük, az idegen nyelvi és IKT kompetenciájuk. Pokorni idézett nyilatkozatból sem azt idézzük, hogy milyen jó lenne értékütközéseket, dilemmákat átbeszélni a diákokkal, csak annyit, hogy egy nyilas is lehet jó író.
Lehet. Na, és? Mi következik ebből a jövő munkavállalóinak és a jövő Magyarországának versenyképességére nézve?
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Konzervatív igazgatók a NAT-ról: „Rogán Antal és Habony Árpád nyilván csapkodja a térdét örömében”
