Kult MTI 2019. november. 29. 11:16

Moliere műveit minden bizonnyal maga Moliere írta

Minden szerzőnek megvan a csak rá jellemző, speciális szókincse.

Két francia kutató egy új tanulmányban cáfolta azt a régóta terjedő elméletet, hogy Pierre Corneille volt Moliere "szellemírója". A Science Advancesben publikált kutatásban leszögezik, hogy kétségtelenül maga Moliere volt a mesterművek szerzője.

Pierre Louys francia költő-író vetette fel egy 1919-ben született cikkében, hogy Pierre Corneille (1606–1684) írta az Amphitryont és más drámákat is, amelyeket Moliere-nek (Jean-Baptiste Poquelin, 1622–1673) tulajdonítanak.

A gyanút a 2000-es évek elején nyelvész kutatók is felkarolták, akik azzal érveltek, hogy Corneille és Moliere stílusa annyira hasonló volt, hogy ez alapján akár Corneille is írhatta a műveket.

Florian Cafiero és Jean-Baptiste Camps, a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) és az École nationale des chartes számítógépes nyelvészettel foglalkozó kutatói a szerzői hozzárendelés technológiáit használták az elmélet cáfolására. Ez a módszer az írás- és beszédmód jellegzetességeinek kiterjedt statisztikai elemzésére támaszkodik a szöveg szerzőjének azonosításához.

Minden szerzőnek megvan ugyanis a speciális szókincse, jellemző rájuk a szó- és kifejezéskészlet, a nyelvtani szerkesztés.

Még akkor is árulkodó ez a jellegzetesség, ha valaki megpróbálja tudatosan egy másik szerző stílusát másolni – ismertette a kutatást a phys.org.

A módszerrel megbízhatóan meg lehet állapítani például középkori szövegek szerzőit, de a titkosszolgálat is használja névtelen fenyegető levelet írók azonosítására.

A két kutató három éven át elemezte Moliere, Pierre Corneille, Paul Scarron, Jean de Rotrou és Thomas Corneille 17. századi francia írók-költők szövegeit. Vizsgálták a rímeket, a nyelvtant, a szókincset és számos más nyelvi elemet. A példátlanul nagy kutatásban arra a megállapításra jutottak, hogy Moliere művei vitathatatlanul jellegzetesen különböznek bármely kortárs szerző szövegeitől.

Éppenséggel Pierre Corneille darabjai állnak tőle a legtávolabb, Scarron vagy Thomas Corneille munkái hasonlítanak leginkább az övéire.

Címkék
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.