„Midőn az est, e lágyan takaró

fekete, síma bársonytakaró”

(Babits Mihály: Esti kérdés)

„Nem sejthetjük, miért gondolták a szervezők, hogy a számos, kiváló magyarországi irodalomtörténész közül a szlovákiai magyar pedagógusok okítását éppen Takaró Mihályra bízzák.” A dilemmát a pozsonyi Új Szó munkatársa fogalmazta meg, amikor tegnap hírt adott a komáromi Jókai Mór Nyári Egyetem egyik múlt heti eseményéről. Mint azóta a teljes magyar sajtó beszámolt róla, Takaró nagyívű eszmefuttatást tartott a magyar kultúráról és a magyar sorskérdésekről, mert nálunk minden nyugalmazott házmesternek és kiöregedett kézilabdakapusnak közérdeklődésre számot tartó gondolatai támadnak a magyar kultúráról és sorskérdésekről – de persze csak azt követően, hogy beválasztották az Írószövetség vezetőségébe.

Ám Takaró ezen túlmenően is rendelkezik fontos közmegbízatással – ő felel a Nemzeti Alaptanterv hazafiasításáért –, így szavai nem teljesen magánfontosságú, hibbant dörmögések. (Amúgy azok.) A korábban a Nyugatról mint „kis zsidó lapocskáról” megemlékező énektanár-irodalomtörténész Komáromban például kifejtette, hogy a „magyar nem arctalan tömeg, hanem mindenki önálló identitás, mivel magyarul úgy mondjuk, egy ember, két ember, száz ember stb.: egyes számot használunk, míg más nyelvek ebben az esetben többes számot.” Nos, „más” nyelvekben (azaz a Takaró által szegről-végről ismertekben) pontosan így van – teszem azt – az „autóval” is, tehát ezek szerint a magyar Audi önálló identitás, míg a német Audik arctalan tömeget képeznek. Léteznek azonban más „más nyelvek” is, mondjuk, a kínai, amelyik – tudtommal – szintén nem ismeri így a többes számot. Vagy ott van az orosz, amelyik csak öttől kezdődően használ többes számot. Vagyis 2,3,4 orosz ember önálló identitás, öt fő és afölött már arctalan tömeg. Érdekes. Mondja meg Putyinnak.

Van azonban tovább is. A magyar unikalitás abból is látszik Takaró zavaros világmegfejtésében, hogy már régen el kellett volna tűnnünk, hiszen „már-már irracionális, hogy ilyen kis lélekszámú nép fönnmaradt”. Mondok én Takarónak egy másik –hozzávetőlegesen azonos lélekszámú népet – amelyik fönnmaradt, noha eltüntetésén igen kitartóan fáradoztak egyesek. Kapaszkodjon meg, jó Mihály, ez bizony a zsidó nép. De a magyarnál is kevesebben vannak – csak a mifelénk jól ismerteket említve – az albánok, a bolgárok, a dánok, a csehek, a szlovákok, a görögök, a horvátok, a grúzok, az örmények. És, képzelje el, mind fönnmaradtak! Amennyiben pedig a nyelvet tekintjük, úgy a világon található durván hétezer közül a magyar körülbelül az ötvenedik azon a listán, amely a legtöbbek által beszélt nyelveket rangsorolja.

A takarói ismeretterjesztésnek azonban a tények ismerete nem képezi szükségszerű részét, viszont a nemismeret alapjául szolgál az erkölcsi iránymutatásnak, mert mit is érne úgy az élet, ha nem Takaró Mihály igazítana el benne személyesen. Takaró az óvónők és a pedagógusok felelősségét hangsúlyozta, akinek nem direkt módszerekkel, de jó példával kell magyarrá nevelni a gyereket, és hangot adott abbéli meggyőződésének is, hogy akit magyar iskolába íratnak, minden körülmények között magyar marad. Ez ugyan empirikusan nincsen igazolva, ellenben továbbfejleszthető. Még nagyobb eséllyel marad magyar, akit semmiféle iskolába nem íratnak, viszont elzárják a nemkívánatos külső hatásoktól. Megnyugtató lehet Takaró Mihály számára, hogy kormánya már javában dolgozik a projekt megvalósításán.

Ám, ha mégis előfordul az a baleset, hogy egy gyermek iskolába kerül, úgy Takaró gyakorlati útmutatással is szolgál okítását illetően. Idézem az Új Szót: „az irodalomoktatást – saját bevallás szerint – szándékosan egyszerűsítette: csak azt hajlandó tanítani, ami építi a diákjait, ami rombolja, azt nem. Példát is hozott arra, mit ért romboláson. Esterházy Péter »Így gondozd a magyarodat« című szövegéből idézett.” Helyben vagyunk. Minden talponálló magyar, sültkommentelő, Turul-szakkörös kedvenc idézeténél. Mert Magyarországon elsősorban az számít magyarnak, aki nem tud magyarul. Az, aki képtelen egy szöveget értelmezni. (Az Új Szó tudósítása szerint Takarónak ez annyira nem megy, hogy még az Örkény-mottót is Esterházynak tulajdonította, pedig hát oda van írva az idézet alá, hogy – figyelem! – Örkény István.)

Nem, kedves, lökött hazámfiai, Esterházy szövegét, nem szó szerint kell érteni. Az iróniát, a groteszket, de a hétköznapi szóképeket sem úgy értjük, ahogy azok írva vagy mondva vannak. A „lement Nap” azt jelenti, hogy a Föld fordul saját tengelye körül, és már nem világítják meg azt a részét a fénysugarak, amelyen éppen tartózkodunk. Bealkonyult. Este lett. Ránk borult az éj, mint Takaró a Nemzeti Alaptantervre – ha élhetek én is egy hasonlattal.

Ugyanakkor az ilyen szövegeknek célja szokott lenni. Esterházyénak is. A nemzeti pátosz, kivagyiság, szimbólumok és kifejezések tabusításának játékos kifigurázása. „Az oly nemzet, mely gyanúval és haraggal nézi, ha írói a nemzeti érdekeknél szentebbnek tartják az erkölcsöt és igazságot, elsősorban a saját igazsága iránt költene gyanút.” Ez is egy idézet, ez is ugyanonnan. Ott olvasható az „Így gondozd a magyarodat” elején, az Örkény-mottó előtt, és Takaró Mihálynál és a komment-nemzetvédőknél vélhetően ezerszer jobb magyartól, Babits Mihálytól származik. Aki eredetileg tanár volt – diákjainak szerencséjére.

Létezik ugyanis a nemzet fölemelésének Takaróénál is egyszerűbb módszere: utódainkat okos emberek oktassák. A Takaró-jelenségnek ezen a ponton ragadható meg a legaggasztóbb vonása – és igaz ez még annyi mostanság kinevezett vagy államilag kitartott ámokfutóra. Nem csupán zagyva elméletei, leplezetlen rasszizmusa teszik alkalmatlanná, hogy a tanterv közelébe engedjék, hogy mit sem sejtő pedagógusoknak tartson kvázi hivatalos iránymutatást, de elsősorban az, hogy buta, mint a föld, sötét, mint az éjszaka.