Régen nem látott, jó korszaka van a magyar színháznak – véli a Nemzeti Színház igazgatója. Ebben a saját szempontjából igaza van, de mások sokkal kevésbé optimisták.
Vidnyánszky a kijelentését arra alapozta, hogy az előadóművészeti szervezetek új támogatási rendszert kaptak, és elkezdődött a színházépületek megújulása.
A Magyar Teátrumi Társaság elnöke a szervezet közgyűlése után az elmúlt évek legfontosabb szakmai kérdésének nevezte a támogatások megváltozásával kapcsolatos döntéseket, melynek eredményeképpen a kormány a társasági adókedvezmény (tao) helyett idén több mint 37 milliárd forintot biztosít az előadóművészeti szervezeteknek.
Mint mondta, az első körben hamarosan hatmilliárd forintot osztanak ki a színházak között, a támogatások mellett pedig elkezdődtek a szintén régen várt színházfelújítások.
Ennek keretében egyszerre öt színház megújulása zajlik, ezek közül elsőként október 23-án a kaposvári teátrumot adják majd át, "ez tehát egy példa nélküli helyzet a magyar kulturális életben" – fogalmazott Vidnyánszky Attila.
Vidnyánszky állításával szemben (igaz, neki tényleg kedvez a rendszer, hiszen a Nemzeti Színház nyert ezzel a legtöbbet), számos kisebb, független színház és akár eddig jól futó magánszínház, de némely állami vagy önkormányzati fenntartású színház is óriási problémát lát a tao kivezetésében.
Az emiatt a bezárás szélére került Átrium produkciós menedzsere, Zsedényi Balázs nemrég a hvg.hu-nak kijelentette: „Aki azt állítja, hogy 2019-ben a színházak biztonságban vannak, az vagy nem érti a rendszert, vagy nem akarja érteni. Az előadó-művészeti szervezetek a 2017-es jegybevételük alapján hívhatták le 2018-ban a tao-támogatásukat, az az évi bizonyított költségeik finanszírozására. A 2018-as jegybevétel alapján senki nem kapta meg a taót. Három hónapja úgy működnek a színházak, hogy nem tudják, milyen bevételekre számíthatnak, valószínűségekre hirdetnek műsort. Az Alaptörvényben elvileg szerepel az, hogy nem lehet úgy megváltoztatni egy jogszabályt, hogy a felkészülési időt nem adják meg a szereplőknek. A tao egy kétéves ciklusú rendszer volt, az egyik évben jogosultság keletkezett, a következő évben pedig jogosultságot pénzre lehetett váltani, és még abban az évben el kellett költeni. Ennek a rendszernek a kivezetése így minimum két évet igényelt volna, hogy zökkenőmentesen és kalkulálhatóan történjen.”