Kult hvg.hu 2019. május. 09. 09:42

Shakira: Készen állunk a visszavágásra

Köszönöm, Barcelona – írta Piqué barátnője, az ismert és elismert énekes, Shakira, miután az FC Barcelona ötlettelen, lélektelen és fogalmatlan játékkal kiesett a Bajnokok Ligájából.

A BL-elődöntő visszavágóján a Barcelona háromgólos előnnyel utazott Liverpoolba, az angolok 4-0-ra nyertek, ők jutottak a sorozat döntőjébe, ahol a szintén angol Tottenham lesz az ellenfél.

A Barca története legnagyobb égését követte el, esélyük sem volt arra, hogy akár egyetlen gólt is szerezzenek, a csapat környékén teljes átalakításról beszélnek, edzőmenesztésről, játékosok eladásáról. Ebben a hangulatban, már-már végtelen letargiában üzent Shakira mindenkinek.

Köszönjük, Barca – kezdi levelét és hosszan sorolja, mit köszön.

  • Azt a rengeteg boldogságot, amit ebben a szezonban átélt (a csapat bajnok lett, a Real Madridot néhol lehengerlő játékkal győzte le, kupadöntőbe is jutottak),
  • köszöni a lehetőséget, mert a bukásokból is tanulhat az ember,
  • köszöni, hogy mindenki láthatja, emberekből vannak a Barca-focisták is.

Üzeni, minden egyes nap fel kell kelni, és keményen dolgozni kell. A csapat játékosai mellett álló családtagok, feleségek, barátnők és gyerekek „sok erőt, kitartást küldenek az FC Barcelonának” – mondta Shakira.

Ki kell mondani, készen állunk a visszavágásra, mert a futballban mindig van lehetőség erre. Ölelést küldök mindenkinek ezen a komor napon, de mindenekelőtt, köszönöm még egyszer – zárta.

 

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.