Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Mi a reggeli rutinja Fischer Ivánnak, és mennyit érzékel abból, ami a háta mögött zajlik a közönség soraiban? Mitől aktuális Bartók Béla zenéje, és az őszinte görög tragédia miért passzol jobban a jelenkorhoz, mint a barokk közönséghez? A Budapesti Fesztiválzenekar karmesterével és vezetőjével beszélgettünk, és kiderült, hogy rendkívül elfoglalt ember létére Fischer Iván néha még unatkozik is.
hvg.hu: Nem olyan rég volt egy komoly szemműtétje, sokan aggódtak az egészségéért. Hogy érzi most magát? Akadályozza ez bárhogy is a munkájában?
Fischer Iván: Sajnos több műtétem is volt, a jobb szememen tavaly négy. Most a bal szememen is levált a retina, szerencsére ezt gyorsabban meg lehetett menteni, egyetlen műtéttel. Most, hogy rendben van mindkettő, nem akadályoz, a kottát is jól látom, a zenekart is.
hvg.hu: A 2019/2020-as évad egyik legnagyobb dobása lesz, hogy előadják Monteverdi Orfeusz című operáját, de nem azzal az optimista befejezéssel, amit Monteverdi kitalált hozzá, hanem az ön komponálásával. Eszerint Orfeuszt széttépik a bacchánsnők. A happy endhez szokott közönség mennyire lesz fogékony a kegyetlen, pesszimista befejezésre?
F. I.: Ez az igazi Orfeusz-legenda. A görög tragédia része az őszinte, kendőzetlen dráma. Talán a barokk kor közönsége igényelte a lekerekített, pozitív végkicsengést, a mai kor sokkal nyitottabb és edzettebb.
hvg.hu: Nem voltak aggodalmai azzal kapcsolatban, hogy hozzá kell nyúlnia egy ilyen régi műhöz?
F. I.: 1607-ben, a bemutató évében kiadták a szövegkönyvet a bacchánsnők jelenetével. Mi ezt rekonstruáljuk. Sajnos az utolsó 10 perc zenéje nincs meg, pótolni kellett, mert a két évvel későbbi, megmaradt kottán Monteverdi már változtatott: Apolló érkezik, felviszi Orfeuszt az égbe, a bacchánsnők pedig fel sem bukkannak.
hvg.hu: Önnek mi a legfontosabb Orfeusz történetében?
F. I.: Orfeusz úgy szereti Eurüdikét, mint egy eszményképet. Ezt ma plátói szerelemnek neveznénk. Idegen tőle a testi vágy, ezért is haragszanak meg rá a bacchánsnők. Nem tudják megbocsátani, hogy Orfeusz soha többé nem akar senkibe beleszeretni. Orfeusz narcisztikus művész, saját nagyságának tükröződését látja Eurüdikében. Ütközik a dionüszoszi világgal, a bor és az érzéki szerelem rajongóival.
hvg.hu: A következő évadban a lányával, Nora Fischerrel is együtt fog dolgozni. Milyen jó tulajdonságokat örökölt öntől a lánya, és mi az, amit szerencsére nem örökölt?
F. I.: Nora csak a jó tulajdonságaimat örökölte – sőt, túlszárnyalta azokat –, a hibáimat nem.
hvg.hu: A mostani szezonban Bartók kapott hangsúlyos szerepet. Hamburgban ott is lehettünk, amikor a BFZ fellépett a Bartók-műsorral. Mit jelent önnek Bartók Béla zenéje?
F. I.: Év elején túl voltunk egy Sztravinszkij-sorozaton. Emellett ebben a szezonban egy Beethoven–Dvořák-ciklust is rendezünk. Ebbe a sorba illik bele a Bartók-projekt is. Az a gondolat lényege, hogy egy zeneszerzőt több oldaláról is megvilágítsunk. Bartók esetében szerettük volna bemutatni a zeneszerzőt, a népdalkutatót és a pedagógust is.
hvg.hu: A huszadik században erős kultusz alakult ki Bartók körül, művészete nemcsak progresszívnak számított, de kifejezetten provokatívnak is. Van a zenéjében egy olyan zaklatottság, amely az elmúlt század korszellemét, társadalmi érzületét tükrözi. A 21. században mit nyújthat nekünk Bartók Béla zenéje?
F. I.: Meg kell védenem a 20. századot, mert egyelőre a 21. század nem úgy fest, mintha minden mosolygós és szép lenne. De Bartók géniuszát én sokkal nagyobbnak és egyetemesebbnek tartom, mint hogy csak a beteg század tükrének tekintsük. Az időálló zenét érdemes újra és újra előadni – Bartóké ilyen.
hvg.hu: Azt feltételezem, hogy idővel bármelyik zeneszerző darabjait meg lehet unni, ha sokat koncertezik velük az ember. Általában mennyi turnéállomás, koncert után érzi azt, hogy most már váltani kell, szükség van valami másra?
F. I.: Éles határvonalat érzünk mi, zenészek, a megunható és a nem megunható zeneszerzők között. Bartók nyilván a nem megunható csoportba tartozik. Még messzebb mennék: az ő zenéjében sok új felfedezést teszünk, tehát minél hosszabb a sorozat, annál jobb.
hvg.hu: Kiket tart megunható zeneszerzőknek?
F. I.: A jó, de nem zseniális szerzőket.
hvg.hu: Szokta mérlegelni, vagy egyáltalán fel lehet valahogy mérni azt, hogy a közönség milyen zeneművekre tart leginkább igényt? Beszélhetünk-e a klasszikus zenében trendekről, hogy éppen most mely zeneszerzők a felkapottabbak?
F. I.: Trendek vannak, de ez csak a felszín, olyasmi, mint az épp aktuális divat, vagy a sekélyes viselkedési formák. Viszont minden közönségnek van egy magja, az emberek legbelső, zenére fogékony énje, ami olyan, mint a felnőttben rejtőző gyerek. Ez a belső mag egyszerűen a jó zenére fogékony, és független divatoktól, trendektől. Néha úgy érzem, hogy egy nehezebb műsorral csak arra nehéz rávenni az embereket, hogy megvegyék a jegyet. Ha már bent ülnek a teremben, meg tudom szólítani a belső énjüket. Ott már nincs se divat, se trend.
hvg.hu: A popkultúrába beszivárgott műveket – például Bolero, a II. Magyar rapszódia, V. szimfónia – hogy lehet úgy előadni, hogy azok túlmutassanak a megszokotton, még véletlenül se a csengőhangokat vagy filmek előzeteseinek zenéjét idézzék fel a közönségben? Mennyire foglalkozik szívesen a mainstreambe bekerült darabokkal?
F. I.: Attól, hogy valami nagyon divatos és népszerű, még az is elképzelhető, hogy jó zenéről van szó. Ha Beethoven ötödik szimfóniája csengőhangként terjed el, akkor az a feladat, hogy ne engedjük át ezt a remekművet a csengőhangok világának. Schumann második szimfóniáját például a nyolcvanas években nehéz volt előadni, mert a Híradóban azzal kezdődött a Híradásunk tartalmából című összefoglaló. Ma már erre csak az idősek emlékeznek, Schumann túlélte.
hvg.hu: El tudja képzelni, hogy valaha filmzenét vezényeljen vagy szerezzen?
F. I.: Két évvel ezelőtt felkértek egy hollywoodi film zenéjének megírására. Féltem is, mert egyáltalán nem értek a műfajhoz. Azért vállaltam el, hogy tanuljak valamit, szívesen beleástam volna magam, de tartottam attól, hogy nagyon leterhel. Ez egy olyan műfaj, amelyhez hosszú tanulmányokra lett volna szükségem, mert még soha nem írtam filmzenét. Végül el sem kezdtem a munkát, mert szerencsére nem valósult meg a film.
hvg.hu: A világon nagyon sok helyen fellépett már a BFZ-vel (is). A külföldi fellépések közül melyek voltak eddig a legjobb a koncertélményei?
F. I.: A kérdés ragyogó, és bizonyára lehetne rá jó feleletet is adni. Nekem ez nem fog sikerülni, mert másképp működöm. A koncert előtt mindig arra az éppen aktuális koncertre készülök, mintha az lenne a legfontosabb, és annak kell okoznia a legnagyobb élményt. Ha a koncertnek vége van, rövidesen a következő koncertre készülök ugyanígy. Az elmúlt koncertek élményét viszont az agyam kidobja egy limbóba.
hvg.hu: Javarészt háttal áll a közönségnek. Mennyit érzékel abból, hogy milyen a fogadtatás?
F. I.: A hátam mögött zajokat hallok: köhögést, hangos lélegzetvételt, papírzörgést, néha horkolást, telefon-csengőhangokat. Kínában egyszer valaki fel is vette és hosszú beszélgetésbe kezdett. A késő emberek tűsarkú cipőinek hangos kopogása és a tornacipők csikorgása is jól hallható. Ha mindebből viszonylag kevés van, az hatalmas siker.
hvg.hu: Nagyon elfoglalt ember, mégis van energiája a sok utazás, koncertezés mellett társadalmi kérdésekkel foglalkozni, lakásszínházat csinálni, új ötleteken agyalni, zenét szerezni. Lelkileg, szellemileg és fizikailag hogy tartja fitten magát?
F. I.: Mindenre van idő. Néha nem tudok mit kezdeni magammal.
hvg.hu: Milyen reggeli rutinnal indítja be a napot?
F. I.: Iszom egy kávét, elolvasom a Hungarian Spectrum című blogot, amely a magyar hírek ragyogó összefoglalása, és megvéd attól, hogy a híreket sok helyről kelljen összegyűjtenem. Ezután megiszom a második kávét, játszom egy sakkpartit internetes partnerekkel, és megyek a fürdőszobába.
hvg.hu: Norman Lebrecht A karmestermítosz című népszerű könyvében írta, hogy „minden egyes fontos karmester kimutathatóan korának gyermeke volt, a társadalmi éghajlat formálta, és személyében az éppen érvényes ethosz testesült meg”. Lebrecht Toscaninit zsarnoknak nevezi a diktátorok korában, Stokowskit rendíthetetlen hadvezérnek, Hans von Bülow-t rideg imperialistának. Egyetért Lebrecht idézett mondatával?
F. I.: Szerintem ez nem Lebrecht legjobb könyve. Nekem a legértékesebb a Mahler remembered című kötet, ami fantasztikus bepillantást enged Mahler egyéniségébe. Lebrecht a karmesterekről szóló említett könyvét csak azért kapták fel, mert az emberek szeretik a pletykákat.
hvg.hu: A BFZ-nek rendszeresen vannak olyan előadásai, amelyekhez egy szimfonikus zenekar esetében nincs hozzászokva a közönség. Zenekari tagok leteszik a hangszert és tangóznak a színpadon, előadnak egy kórusművet, gyerekeknek zenélnek, és ha arról van szó, flashmobot tartanak az utcán akkor, amikor a főváros megvonja önöktől a támogatás nagy részét. Hogyan születnek ezek az ötletek? A zenekar tagjaitól is érkeznek impulzusok, vagy ezek mind az ön fejéből pattannak ki?
F. I.: Mindkettő igaz, de a legtöbb ötletet a helyzet hozza. A tangó például a táncoló zenészek ötlete volt. Flashmobra pedig nincs szükség, ha nem csökkentik a támogatást.
hvg.hu: Volt olyan, a fentiekhez hasonló ötlete, amit a zenekar megvétózott?
F. I.: Nem, soha.
hvg.hu: Azt mondta egy korábbi interjúban, hogy a tao megvonása miatt körülbelül 400 millió forinttól esnek el. Ezt az összeget miként lehetne pótolni, hogy lehetne másként kigazdálkodni? Szűkebbre kell húzni a nadrágszíjat?
F. I.: Lehetetlen másként pótolni, mert évekre előre szerződéseink vannak. A tao-kompenzáció nélkül a BFZ összeomlana, ez senkinek sem érdeke.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
