Kult hvg.hu 2018. december. 03. 10:06

Budapesttől is elbúcsúzik a Slayer

A metal egyik alapzenekara világkörüli turnéval búcsúzik, június 11-én az Arénában is zúznak egy utolsót.

2018 januárjában a Slayer bejelentette, hogy egy utolsó világkörüli turnéra indul, amely Észak-Amerikában vette kezdetét májusban, majd ősszel egy európai koncertkörúttal folytatódott. A turné meghosszabbításában a banda fellép még Dél-Amerikában, Ausztráliában és Japánban is, majd a nyár folyamán visszatérnek Európába.

Harminchét éves karrierje alatt a Slayer megmaradt annak a kimagasló punk-thrash bandának, amellyel létrehozták magát a műfajt, és utat mutattak a feltörekvő metál arcoknak. A zenekart ötször jelölték Grammy-díjra – és ebből kétszer el is nyerte –, amiért olyan dalokat írtak, amelyek tükrözik társadalmunk zűrzavarát és rendellenességeit.

A Slayer helye biztos a zenetörténetben mint a Nagy Négyes egyike (a Metallica, a Megadeth és az Anthrax mellett): akik megalkották a thrash metál műfaját.

Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.