Kult hvg.hu 2018. október. 19. 16:40

Kilépett wellhellósok: Fluor Tomi durván megfenyegette az egyik zenészt

A testi épsége védelmében rendőrségi bejelentést is kellett tennie a szaxofonosnak.

Elhagyja a Wellhello zenekart több zenész és a hangtechnikus (mint később kiderült, összesen hatan, tehát szinte az egész zenekar kihátrált a frontemberek mögül) – írtuk meg korábban. Erre pénteken jött egy „elnöki közlemény”, amiben Fluor Tomi és Diaz megerősíti a tényt, de megnyugtatták a rajongókat, hogy nem kell aggódni, a bulik folytatódnak.

Mindezekben azonban nem volt benne, hogy mi is a hirtelen szakítás oka. Fluorék nyilatkozatára azonban a kilépett zenészek újra reagáltak, és a langologitarok.blog.hu-nak súlyos dolgokat árultak el.

„Egy az egész zenekart érintő véleménykülönbség miatt október 12-én délután Karácson Tamás (Fluor) e-mailben kinyilatkoztatta, hogy a vele egyet nem értőket, vagyis a formáció volt szaxofonosát, Bartók Mátét és vele együtt gyakorlatilag az egész Wellhello zenekart be fogja perelni. Ezt követően az esti Akváriumban megtartott koncert előtt minősíthetetlen és provokatív hangnemben beszélt a zenészeivel” – írják a zenészek.

Hozzáteszik, a kilépések végleges oka ennek ellenére nem ez volt, hanem az, hogy „szombaton Fluor sms-ben megfenyegette Bartók Mátét, akinek testi épsége védelmében rendőrségi bejelentést kellett tennie”.

A zenészek szerint ez a magatartás nem fért össze a zenekar tagjainak elveivel, ezért úgy döntöttek, kilépnek a produkcióból.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.