Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A velencei filmfesztiválon az elmúlt tíz évben egyetlen magyar filmet sem vetítettek, versenyben pedig most vagyunk először 1994 óta. Megnéztük a helyszínen, mihez kezdett a Napszállta stábja a történelmi lehetőséggel.
Hiába tart másfél hétig a velencei filmfesztivál, a szervezők valamiért mindig úgy állítják össze a programot, hogy az első négy napban lemegy az összes nagy film. Az idén is, mire vasárnap este levetítették a sajtónak a Napszálltát, túl voltunk már olyan sztárrendezők újdonságain, mint a Coen testvérek, Mike Leigh, Olivier Assayas, Jacques Audiard, Alfonso Cuarón, Jorgosz Lantimos és Luca Guadagnino. Hamar megdőlt a teória, miszerint ezeket a filmeket azért nem válogatta be Cannes még áprilisban, mert nem sikerültek túl jól: a Suspiria remake-jén kívül mind kitörően lelkes kritikákat kapott, a brit The Telegraph kritikusa, Robbie Collin például zsinórban három filmet is ötcsillagosnak ítélt.
A ujjongó kritikák mondjuk nem feltétlenül jelzik előre a díjesélyeket, nyertek itt már olyan filmek és alakítások, amikre senki sem számított. Például 2012-ben a legesélyesebbnek tartott The Master helyett a vérfertőzést és kannibalizmust felvonultató Pietának adták az Arany Oroszlánt, vagy két évvel korábban nem a Fekete hattyúban remekelő Natalie Portmant kiáltotta ki legjobbnak a Tarantino vezette zsűri, hanem egy ismeretlen görög színésznőt.
A Napszállta tehát még a vártnál is erősebb mezőnybe érkezett, bár már az is nagy szó, hogy egyáltalán itt van, mert az utóbbi évtizedekben Velence hajlamos volt levegőnek nézni a magyar filmművészetet. Míg Cannes-ban és Berlinben minden évben legalább egy-két filmmel ott vannak a magyarok, Velencében az elmúlt tíz évben egyetlen magyar filmet sem vetítettek, versenyben pedig most vagyunk először 1994 óta.
A Napszállta stábtagjai meg is ragadták ezt a történelmi lehetőséget, és aki csak tehette közülük, kijött Velencébe (igazoltan hiányzik a film Kossuth-díjas operatőre, Erdély Mátyás, aki éppen Londonban forgat Jude Law-val). A csapat magja (Nemes Jeles László rendező, a film főszereplője, Jakab Juli és a producerek) mikrobusszal érkezett meg már pénteken, hogy felvegyék egy kicsit a ritmust a hétfői nagy nap előtt, amikor a film díszbemutatóját tartották.
Clooney Velencéje így lett Nemes Jelesék városa
Jakab Juli (érdekesség, hogy a Napszálltában két Jakab Juli is szerepel, ugyanis a tragikus sorsú Rédey grófnőt a Budapesten élő lengyel színésznő, Julia Jakubowska alakítja) például azt hitte, mozizással tölti majd a hétvégét, ehhez képest teljes eddigi ittléte alatt csak azt az egy filmet látta, amelynek ő a főszereplője. A fesztivál a kiemelt stábtagoknak a helyszíntől két sarokra lévő Hotel Excelsiorban biztosított szállást, abban a csodaszép, 1908-ban épült szállodában (tehát öt évvel az előtt, hogy a Napszállta játszódik), amelynek a külön bejáratú kikötőjében nem egyszer fotózták le George Clooney-t, amint vízitaxiból integet.
Vasárnap reggel már Jakab Juli arca köszöntötte a fesztivál látogatóit a Variety aznapi számának címlapjáról, este negyed nyolctól pedig a Darsena terem vásznán jelent meg ugyanez az arc a Napszállta első sajtóvetítésén.
Az idén új szabályt vezettek be Velencében: hiába látja a sajtó gyakran egy teljes nappal a díszbemutató előtt az adott filmet, csak az első publikus vetítés kezdetekor szabad véleményt közölni róla (ez vonatkozik a tweetekre is). Ezzel az intézkedéssel a fesztivál az érzékeny lelkű alkotókat akarja védeni, akik a múltban nem egyszer elszenvedték azt a méltánytalanságot, hogy mire ott álltak szmokingban a vörös szőnyegen, már több százan világgá kürtölték, hogy milyen szar az új filmjük. (Ebben az embargós mozgalomban kulcspontként azt a 2016-os cannes-i esetet szokták megnevezni, amikor Xavier Dolan olyan mély depresszióba esett az aktuális filmje lehúzó kritikái miatt, hogy a Los Angeles Times újságírója már attól tartott, a fiatalember a tengernek megy bánatában.)
A tökéletesre csiszolt válaszok napja
Hétfőn a Napszállta-csapat egész délelőtt interjúkat adott az olasz sajtó képviselőinek, aztán délután egyre áthozta őket egy kocsi a fesztivál egyik fő helyszínére, a kaszinó épületébe, amelynek a harmadik emeleti nagytermében tartják a sajtótájékoztatókat.
Aki mostanában elolvasott három interjút Nemes Jelessel, annak sok újdonságot nem tartogatott a sajtótájékoztató. A rendező bevetette a mostanra tökéletesre csiszolt válaszait, egy ponton pedig elegánsan tért ki a jelenlegi magyar politikai helyzetre vonatkozó kérdés elől. Emelkedett stílusban folyt a társalgás, pedig nem ez a jellemző itt, láttam már ebben a teremben egy szál pelenkára (!) vetkőzött újságírót szerelmet vallani George Clooney-nak. A sajtótájékoztató legerősebb momentumát a Napszállta egyik producere, Rajna Gábor szolgáltatta, aki tökéletes olaszsággal vágott le egy szenvedélyes monológot az országhoz fűződő viszonyáról – katartikus pillanat lehetett ez Rajnának, aki a karrierje kezdetén olasz reklámfilmeket gyártott bérmunkában.
Egyből ez után jött a hivatalos fotózás, ami a fesztiválszerepléssel járó egyik legkellemetlenebb kötelezettség. Nemes Jelesnek és Vlad Ivanovnak már a szeme sem rebbent, őket fotózták már minden létező szögből, de Jakab Juli először tapasztalhatta meg, hogy milyen az, amikor egy kis helyiségben egyszerre harminc fotós üvöltözi agresszív hangon, hogy jobbra nézz, balra nézz, mosolyogj, ne oda nézz, ide nézz. A parancsszavakat három emelettel lejjebb, az épület előtt állva is tisztán hallottam.
A fotózás után a kaszinó mögötti parkolóban egy csapat autogramvadász várta az épületből távozó magyarokat. Látszott, rendesen felkészültek a napi programból, mert öt perccel korábban még Kusturicával írattak alá Macskajaj-os DVD-borítót, de a magyar csapatot már Saul fia plakátokkal és Jakab Juliról készült fényképekkel várták. Egy kopasz fickó a fejébe vette, márpedig neki közös szelfi kell a Napszállta főszereplőjével, és ezt hangos „Júúúúúúúúúli, Júúúúúúúúúli” kántálással gondolta elérni. Mondjuk, sikerrel járt.
Már csak két óra maradt a díszbemutatóig, a stábtagok visszamentek a szállodába, a férfiak szmokingot húztak, a nők pedig belebújtak a bevonulásra tartogatott estélyi ruháikba. Jakab Juli esetében ez egy halvány púderrózsaszínű, ezüstgyöngyökkel kirakott, Antonio Grimaldi által tervezett, Füzes Eszter stylist által kiválasztott, lélegzetelállító darabot jelentett, ami egyszerre volt futurisztikus és retró. Ilyesmit viselne Grace Kelly, ha felbukkanna a Star Trekben.
In love with Juli Jakab in Antonio Grimaldi FW18 Couture gown while walking the red carpet ahead of the 'Napszallta (Sunset)' screening during the 75th Venice Film Festival ❤️ #Venezia75 #Napszallta pic.twitter.com/iGkqHVvMXq
— Mr. Quijada (@UnaiQuijada) September 4, 2018
Más ez a vörös szőnyeg
Jakab Juli élete során megfordult már néhány vörös szőnyegen. Először Cannes-ban vonult 2010-ben, amikor az Itt vagyok gárdájával járt ott „focistafeleségként” (a kisfilm operatőrének, Rév Marcellnek volt akkoriban a barátnője), majd négy évvel később Karlovy Varyban a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan szereplőjeként, egy évre rá pedig megint Cannes-ban a Saul fia stábjával. Nem sokkal az után nyilatkozta, hogy ha egyszer egy film főszereplőjeként kellene a vörös szőnyegre lépnie, be lenne szarva rendesen.
Most mégsem izgult, és ez köszönhető lehet annak is, hogy Velencében jóval barátságosabb hangulatú egy ilyen bevonulás, mint mondjuk Cannes-ban, ahol beleszédül az ember a sok pompába. Az is különbség, hogy míg Cannes-ban egy kétsávos út és egy sor növényzet választja el a rengeteg kíváncsiskodót a sztároktól, addig Velencében rögtön a vörös szőnyeg szélén, egy kordon mögött tömegelnek a népek, hogy levadásszák azt a Ryan Goslinggal közös szelfit, ha addig élnek is. A bámészkodók közül sokan minden egyes premieren részt vesznek, a kordon oldalán végig golyóstollal írt nevek láthatók, így stoppolják a helyeket az emberek, plusz a holt időszakokban otthagyják a földön a kinyitott esernyőjüket, ezzel is megjelölve a területüket.
A vörös szőnyegen pontos koreográfiája vannak annak, hogy milyen összeállításban és sorrendben állnak be a stábtagok közös fotókra, ezt headsetekbe duruzsoló asszisztensek koordinálják. A kiemelt csapatban most négy ember volt: Jakab Juli, Nemes Jeles, a férfi főszereplő Vlad Ivanov, illetve Dobos Evelin, aki a kalapszalon kisfőnökét játssza a filmben. Róluk készült a legtöbb közös kép, de néha odaállt melléjük Sipos Gábor és Rajna Gábor (producerek), Clara Royer és Matthieu Taponier (társírók) és Zabezsinszkij Éva (casting director), illetve a rendezőt fotózták külön a feleségével is.
Komoly emberek lévén, a Napszállta stábtagjai nem készültek babonás rituálékkal a filmjük bemutatójára. Jakab Juli azért annyit megengedett magának, hogy az eseményre felhúzta az ujjára a lemenő napot szimbolizáló gyűrűjét, amivel pár kollégáját is megajándékozta, illetve kilátszott a ruhájából a napszálltás tetoválása, amit a forgatás végén varratott a bal felkarjára (ezen a fotón meg is lehet tekinteni).
Eljött a magyar film premierjére pár nagynevű rendező is, például a fiatalabbik Coen testvér, Ethan, illetve az Arany Pálma-díjas 4 hónap, 3 hét, 2 nap román rendezője, Cristian Mungiu. Mindenki elfoglalta a helyét az ezer férőhelyes teremben, kivéve a rendezőt és a két főszereplőt. Őket később szólították be reflektorfény kíséretében, majd miután leültek, rögtön állhattak is fel újra köszönteni a közönséget. Jakab Julinak az uszályos csodaruhájában ez a mutatvány nem ment a legkönnyebben.
A film végén alig kezdtek el peregni a betűk, már kezdődött is a taps. A stáb a terem hátsó felében, fél szinttel magasabban, pont egy lépcső tetején foglalt helyet, így lenyűgöző látványban lehetett részük, amikor hirtelen felkapcsolták a villanyt. Egy tengernyi tapsoló ember fordult feléjük, a legtöbben fel is álltak. Néhány percig tartott a taps, a stábban mindenki megölelt mindenkit, aztán kivezették őket egy hátsó kijáraton.
A vetítés kezdetén, pontban négy órakor több tucat kritika került fel egyszerre a netre. Az alkotók helyében én biztos nem bírtam volna ki, hogy ne kezdjem el olvasgatni őket már a film alatt, de ők kibírták. Nemes Jeles például később elárulta, hogy ő majd csak egy év múlva olvassa el a kritikákat, de a nála türelmetlenebb kollégáit sem érhette különösebb sokk: a film fogadtatása javarészt pozitív volt. A Guardianben Peter Bradshaw négy csillagot adott rá, az IndieWire szerzője zavarba ejtő módon dicsérte halálra, a Screen International méltatása visszafogottabb volt, a Hollywood Reporter nem volt elájulva tőle, a Variety pedig egy szokatlanul kekec kritikát hozott le a Napszálltáról (a hvg.hu kritikáját itt olvashatja el).
A Napszállta velencei bemutatkozása tehát sikeresnek bizonyult, de erre nem fog tudni nagyon rápihenni a csapat, mert pár nap múlva ugyanezt megismételhetik Torontóban, ahol most vasárnap lesz a film bemutatója. Ezt további fesztiválszereplések követik (Londonban például október közepén lesz versenyben), illetve hamarosan rá kell majd fordulni az Oscar-kampányra is.
A versenytársak
A legjobb idegen nyelvű filmek versenyében erős mezőny látszik kialakulni. Már lehet tudni, hogy Japán az Arany Pálma-díjas Shoplifterst nevezte, Belgium a szintén Cannes-ban díjazott Girlt küldi, Németország A mások élete rendezőjének újdonságának (Werk ohne Autor) szavazott bizalmat, Libanon pedig a nyomorgó kisgyerek főhősöket felvonultató Capharnaümmel próbál szerencsét. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az utóbbi két említett filmet ugyanaz a Sony Pictures Classics forgalmazza Amerikában, ami a Napszálltát is – bár nem kell félteni az Oscar-gyáros céget, lobbiztak ők már ki jelölést ugyanabban az évben több filmnek is.
Nemes Jelesnek fenntartják a helyet a legnagyobbak között
