Kult MTI 2018. augusztus. 13. 13:27

A Miniszterelnökség mellett a Madách Színház is saját halottjának tekinti Kerényi Imrét

Kerényi Imre 12 éven át a Madách Színház rendezője és 15 éven át igazgatója volt.

A Madách Színház is saját halottjának tekinti a szombaton elhunyt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottat, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendezőt, színigazgatót, egyetemi tanárt, publicistát, érdemes és kiváló művészt. A Madách Színház társulata mély fájdalommal értesült Kerényi Imre haláláról – olvasható a színház igazgatóságának hétfői közleményében. 

A dokumentum szerint Kerényi Imre 12 éven át a Madách Színház rendezője és 15 éven át igazgatója volt. Rendezőként nevéhez korszakos művészi jelentőségű, nagysikerű előadások fűződnek. Igazgatása alatt a Madách Színház színes, sokműfajú, országos hatású művészeti intézménnyé vált. Ezen időszak alatt történt a Madách Színház teljes felújítása is, amely során a épület műszakilag is felkészült a XXI. századi színház kihívásaira – olvasható a közleményében.

Kerényi Imrét a Madách Színház mellett a Miniszterelnökség is saját halottjának tekinti.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.