Kult hvg.hu 2018. június. 14. 13:20

Államosíthatják az MTA kutatóintézeteit, 25 milliárdot kap Palkovics

Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz rendelték az MTA összköltségvetésének csaknem felét, több mint 25 milliárd forintot. Információink szerint a forrongó Akadémián rendkívüli elnökségi ülést hívtak össze péntekre, s felvetődött egy rendkívüli közgyűlés ötlete is.

A Magyar Tudományos Akadémia kiterjedt kutatóintézet hálózatának finanszírozásának nagy része, 20 milliárd forint átkerült a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz – legalábbis ez derül ki a költségvetés tervezetéből.

Úgy tudjuk, az MTA vezetését hideg zuhanyként érte a hír, akik a kutatóintézetek államosításának az első lépését látják a tervben. 

Ezután tehát Palkovics dönthet majd arról, milyen kutatásokat folytassanak az MTA intézetei. Az Akadémia önállóságának ilyen mértékű csorbítására az ötvenes évek óta nem volt példa. Úgy tudjuk, hogy az MTA vezetése nem hagyja szó nélkül a tervet, rendkívüli elnökségi ülést hívtak össze péntekre, s felvetődött egy rendkívüli közgyűlés ötlete is.

További, korábban az MTA költségvetésében szereplő tételek is átkerültek Palkovics minisztériumához, így a Lendület programra szánt 3,2 milliárd forint, és a fiatal kutatók támogatásának több, mint egy milliárdos alapja. Szintén kikerült az MTA kompetenciái közül az Európai Uniós és hazai kutatóintézeti pályázatok támogatása szánt csaknem 700 millió forintos, az infrastruktúra fejlesztésre szánt több mint félmilliárd forintos kerete is.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.