Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A legújabb feminista pophimnuszként tartják számon Janelle Monáe PYNK című számát, amely fülbemászó örömóda a női nemi szervhez. Vagyis jóval több annál: a nemi identitás szabadságának manifesztuma és cinikus reakció az Egyesült Államok elnökének szexista és rasszista megnyilvánulásaira. A 32 éves R&B/soul énekes Monáe jelenleg az egyik legizgalmasabb popelőadó, aki új tempót diktál a girl-power slágerek rengetegében: hiszen a női függetlenségért harcolni már rég meghaladott dolog.
Formás fenekek, lábak közé belógó rózsaszín baseballütő, bugyi szélénél kibukkanó fanszőrzet, óriási, szeméremajkakra emlékeztető nadrág. Janelle Monáe PYNK című szerzeménye és az ahhoz készült klip a női nemi szervről, a női nemi szervnek, a női nemi szervért szól (többek között). Ha a képek nem lennének elég evidensek, akkor mindehhez hozzájön még az erotikus töltetű szöveg is:
Rózsaszín, az én kedvenc részem… Rózsaszín, mint a nyelv, ami elsüllyed… Rózsaszín, mint amikor elpirulsz belülről.
Az énekes április végén megjelent harmadik stúdióalbumának, a Dirty Computernek minden bizonnyal ez a leggyakrabban emlegetett száma a provokatív képei és az egyszerűnek tűnő üzenete miatt, a dalra biszexuális himnuszként, esetleg vaginahimnuszaként hivatkoznak, ez az új girl-power sláger.
Eddig is volt miből válogatni, ha feminista, a női függetlenséget hirdető girl-power dalokat kerestünk. Madonna az 1989-es Express Yourself című számában arra figyelmeztette a nőket, hogy néhány mutatós ékszerért vagy egy menő kocsiért cserébe ne adják oda magukat a férfiaknak, M.I.A a 2010-es Bad Girls-szel a vezetéstől eltiltott szaúdi nőkért állt ki. A Fifth Harmony együttes a BO$$ című dallal a női magabiztosságról énekelt, miközben Oprah Winfreyt és Michelle Obamát emlegette, Beyoncé 2013-as Flawless című szókimondó slágere pedig a nők elnyomása elleni kirohanás, a mansplaining földbe döngölése, társadalmi, politikai és gazdasági egyenjogúságot követel. A listát Katy Perryvel, Pinkkel, Cyndi Lauperrel, Lily Allennel is folytathatnánk, de ide erőltethetjük az idei Eurovízió izraeli győztesének, Nettának a Toy című számát is.
Janelle Monaé vaginanadrágos dala ezt a sort folytatja, de beemel új értelmezési lehetőségeket is. A 32 éves kansasi dalszerző-énekes eklektikus, a pop határain belül az R&B-vel, a soullal, a rockkal, a hiphoppal, az elektronikával, a prózaival és a teátrálissal egyaránt kísérletező albumaival nemcsak zeneileg nyújt többet az X-faktoros Fifth Harmony vagy Katy Perry dalaihoz képest, hanem a feminizmus és az aktivizmus tekintetében is. Janelle Monáe nem ragad le a „saját lábára álló, független nő” mostanra elhasználódott és kiüresedett toposzánál, művészi hitvallásához Beyoncé munkássága áll talán a legközelebb.
Üzenet Trumpnak: ez a punci visszaharap
Hogy értsük, miről van szó, aktuálpolitikai tartalma miatt vegyük elő újra a PYNKet. A vagináról talán utoljára 1998 környékén, Eve Ensler A vagina monológok című könyve kapcsán beszéltek annyit az Egyesült Államokban, mint manapság. A női nemi szerv Donald Trump hírhedt szexista megnyilvánulása után foglalta el ismét helyét a napi agendában. 2016-ban, a kampány idején szivárgott ki egy felvétel Trump még 2005-ben elhangzott mondatáról, miszerint ha sztár vagy, akkor anélkül, hogy azt a nők kifejezetten akarnák, bármit művelhetsz velük, „ragadd meg a pinájukat, mindent megtehetsz” („Grab them by the pussy”) – hangzik a bölcsesség.
Ez volt a kampánya talán legnagyobb botrányát okozó mondata, és mivel Trump akaratán kívül is „ráterelte” a szót a vaginára, hát beszélni kellett róla. Közvetlenül Trump beiktatását követően a nők a Women’s March nevű tüntetésen visszakövetelték maguknak a vaginát mint szimbólumot. Sürgősen meg kellett fosztani a női szeméremtestet a Trump-féle lealacsonyító és tárgyiasító interpretációtól. Így lett a Women’s March népszerű viselete a rózsaszínű, a vaginára – csak erős jóindulattal – emlékeztető kötött sapka, amely a februári Time magazin címlapjára is felkerült, mint a női autonómia és ellenállás jelképe.
Janelle Monáe és a kliprendező Emma Westenberg mindennek szellemében fűzte tovább rózsaszín asszociációit a PYNK-ben, amely igyekszik úgy beszélni a vagináról, ahogy a nők akarják, és nem úgy, ahogy a férfiak diktálják. A videóban van is egy egyértelmű utalás Donald Trump hírhedt mondatára: „I grab back” felirat szerepel az egyik szereplő bugyiján, ami gyakorlatilag annyit tesz, hogy a punci „visszaharap”.
Kedvünk támad sírni vele együtt
Janelle Monáe a legelső lemezétől, a 2007-es Metropolis: Suite I EP-jétől kezdve következetesen a fekete és feminista, (afrofuturista) vonalat képviseli, amelyben olyan előadók erősítették meg őt az évek során, mint felfedezője, Puff Daddy, korábbi barátja, Stevie Wonder és mentora, Prince.
A Hell You Tambout című proteszt dalt 2015-ben a saját atlantai kiadójának, a Wondalandnak a tagjai rakták össze, amellyel a rendőri brutalitás és a rasszista erőszak afroamerikai áldozataira emlékeztek.
A mostani albumán szereplő Django Jane című dal víziójában pedig Monáe egy déli földesúr palotáját foglalja el, miközben az afroamerikaiak egyenjogúságáért, a marginalizálás ellen rappel. Tesz némi kikacsintást is a kortárs művészetre: a cím eleve a rabszolga-felszabadítás taratinói értelmezésére, a Django elszabadul című filmre utal, de van egy reflexió a számban Eve Ensler művére is. „Let the vagina have a monologue” – szól az egyik sor, ami ez esetben nagyjából annyit tesz, hogy „engedjétek a vaginát szóhoz jutni”.
Monáe The ArchAndroid című, nyolc évvel ezelőtt megjelent albumának koronája lett a Cold War megindító, ugyancsak feminista szerzeménye, amely felhívás a jogainkért való küzdelemre, saját magunk felvállalására. A Cold War alapvetően optimista, egyszerű klipjében az elnyomásból, az elhallgattatásból fakadó társadalmi feszültség oly mértékben sűrűsödik össze, hogy maga Monáe sem tudja már azt elviselni, az énekes egy ponton őszintén meghatódva elsírja magát a kamera előtt. Kedvünk támad sírni vele együtt.
A saját magunk felvállalása visszatérő üzenet Monáe számaiban. A 2013-ban megjelent Sally Ride című dala az első amerikai űrhajósnő emlékére született. Sally Ride 27 éven át élt úgy egy leszbikus kapcsolatban, hogy soha nem mert coming outolni. Kapcsolatára is csak a halála után derült fény.
A nemrég megjelent Dirty Computer legpolitikusabb dala, az Americans keményen kritizálja a mostani republikánus vezetésű Amerikát. Cinikus hangon bírálja azokat, akik szerint a nőnek a konyhában a helye, akik nem hagyják, hogy a nők hordják a nadrágot, és beszél az erőszakos Amerikáról is. Arról az országról, ahol éjjeli szerkényen tartják az emberek a fegyvereiket, ahol a rendőrök fejbe lövik a feketéket, ahol a szegény fehéreknek esélyük sincs a sikeres életre, és ahol az emberek nem merik felvállalni, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. A dal befogadó minden olyan csoporttal szemben, akiket nem képvisel a jelenlegi politikai rendszer, akik nem a jelenlegi Egyesült Államokban akarnak élni.
Monáe nemcsak a dalszövegekben, de a hétköznapi életben is vállal aktivista szerepet. Kiállt a tömeg elé a Women’s Marchon, szerepelt az első melegekről szóló, kizárólag fekete színészekkel forgatott Oscar-díjas filmben, valamint az amerikai űrversenyben rendkívül fontos szerepet játszó afroamerikai nők eredményeit elismerő A számolás jogában is. Az idei Grammy-gálán mondott impulzív beszédében pedig a Time’s Up mozgalommal vállalt szolidaritást. A diszkriminációtól ugyancsak terhelt zeneipar női szereplőinek akkor azt üzente:
lányok, feleségek, nővérek, anyák és emberi lények vagyunk. Békével, de komolyan mondjuk azoknak, akiknek van merszük megpróbálni elhallgattatni minket: itt a vége. Azt mondjuk, itt a vége a béregyenlőtlenségnek, itt a vége a diszkriminációnak, itt a vége a bárminemű zaklatásnak. Itt a vége a hatalomból fakadó erőszaknak, mert amint látjátok, ez nem csak Hollywoodban, nemcsak Washingtonban zajlik, de a mi iparágunkban is.
Fekete, feminista, pánszexuális
A Women’s March szervezőit korábban sok kritika érte, miszerint szép gondolat kiállni a nőket is megillető jogokért, de a vagina mint szimbólum 2017 elején nem volt okos választás. Hiszen ezzel kizártak olyan embereket a megmozdulásból, akik tiltakoznának, de vagy nincs vaginájuk, vagy van, de nem érzik magukat nőnek. Leginkább a transzközösség emelte fel a szavát a vaginasapka ellen. Ez a kritika joggal illethetné a Janelle Monáe PYNK-jét is, hiszen – ahogy említettük –, az a női nemi szervről szól. Minél többször hallgatjuk meg azonban a dalszöveget, annál egyértelműbb, hogy a dal nemcsak a női függetlenségért áll ki, hanem minden ember teljes egyenjogúságért nemi identitástól függetlenül. A sorokból kibomló végső üzenet az, hogy a rózsaszín az egyetlen olyan szín, amelyen minden ember osztozik, amely mindenkit egyenlővé tesz. Mindegy, milyen a bőrünk kívülről, belül minden test ugyanolyan, rózsaszín – állítja a dal.
Ez pedig az új girl-power vonal: a feminizmus nemcsak a nőkről szól, nem lehet kirekesztő, a szexualitáshoz, a nemi identitásunkhoz való jog mindenkinek jár.
Ez az állítás Janelle Monáe egész eddigi életművén végighúzódik. Korábbi albumain Cindi Mayweather alteregójának bőrébe bújva tágította ki a fluid szexualitás határait, amikor fiktív világában a kisebbségben élő andoridokkal azonosult. A narratíva szerint az android Mayweather beleszeret egy humanoidba, és eltökélt szándéka lesz, hogy a két „fajt” egyesítse.
A szexuális orientációról Alfred Kinsey óta nem érdemes úgy gondolkodni, mintha az egy egész életen át stabil állapot lenne, az emberek többsége nem százszázalékosan hetero- vagy homoszexuális. Monáe is ennek az elgondolásnak a híve, feminizmusának központi gondolata is az, hogy éppen emiatt a fluiditás miatt nem szabad diszkriminálni senkit sem, bármilyen neműnek és szexuális irányultságúnak érzi magát valaki.
Ezt a dinamikusságot az egyébként vallásos, baptista családból származó Monáe megjelenése is tükrözi, kifejezetten szeret az androgün kinézettel játszani, például a Make Me Feel vagy a Django Jane számaiban. Éppen ezért tartotta fontosnak azt is, hogy saját szexualitásáról most először nyíltan beszéljen. A Rolling Stone-nak áprilisban adott interjújában mondta el, hogy ő nem biszexuálisként, hanem pánszexuálisként tekint magára. Szőrszálhasogatásnak tűnik rugózni ezeken a definíciókon, de a kijelentésének filozófiai értelemben van jelentősége, mert a pánszexualitás is az emberek közötti teljes egyenlőséget foglalja magában.
A pánszexuálisok hangsúlyozzák, hogy nem a különböző nemekhez, hanem az egyes emberekhez vonzódnak. A biszexualitással ellentétben – amely csak a férfiakhoz és nőkhöz egyaránt vonzódó embereket foglalja magába – a pánszexualitás kiterjed a semleges neműek és a „rugalmas” nemi identitásúak szerethetőségére is.
Be kell, hogy lássuk, ez a gondolat már fényévekkel előrébb van azokhoz a csajos popdalokba rejtett üzenetekhez képest, mint amit például az Eurovízió-győztes Netta a „nem vagyok a játékszered” súlytalan refrénnel átadni akart.
