Kult hvg.hu 2018. május. 13. 13:40

Gyógyíthatatlan betegeknek tart koncerteket ez a különleges zenekar

Jorge Bergero és zenésztársai először azért mentek kórházba zenélni, hogy felvidítsák halálos beteg párját. Miután a nő elhunyt, a koncertek folytatódtak.

A Zene a léleknek elnevezésű kezdeményezés az argentin csellista, Jorge Bergero nevéhez fűződik. Ő és profi zenésztársai a 2000-es évek vége óta koncerteznek hospice-házakban, idősotthonokba és kórházakban gyógyíthatatlan betegek előtt, hogy legalább néhány órájukat megszépítsék.

Az ötlet akkor fogant meg Bergero fejében, amikor barátnőjénél, aki ugyancsak zenész volt, mellrákot diagnosztizáltak. Neki tartottak először kórházi koncertet, a hagyomány azonban a nő 2011-es halála után is megmaradt.

A zenekar először csupán tíz főből állt, mostanra 2500-an csatlakoztak a kezdeményezéshez, és évente 70-80 koncertet adnak Latin-Amerika-szerte.

Jorge Bergero története egyike a BBC által indított, inspiráló embereket bemutató sorozatának, s az Outlook Inspirations 2018 díj egyik jelöltje.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.