Kult hvg.hu 2018. április. 27. 11:49

Gyerekcsontvázat találtak Pompeiben

Fél évszázada nem került elő ilyen különleges lelet.

Régészek találtak rá a gyerek csontvázára Pompeiben – ez az első ilyen lelet évtizedek óta. A 7-8 éves gyerek a város központi fürdőjében halt meg, ahol – valószínűleg – a vulkánkitörés miatt keresett menedéket. Míg az épület valóban megvédte a vulkáni hamutól, a mérges gázok miatt megfulladt, majd az ablakon beömlő láva betemette.

Mivel a központi fürdőt már régen feltárták, a felfedezés most meglepte a régészeket. Éppen a bejárathoz vezető szakaszt készültek megtisztítani, amikor egy olyan videokamerával is megvizsgálták a területet, ami láthatóvá tette a számukra elérhetetlen részeket is. Így találtak rá – mindössze tíz centiméterre a felszín alatt – a gyerek koponyájára, majd a többi csontra.

Húsz éve ez az első teljes csontváz, amit Pompeiben találtak, és fél évszázada az első gyerek.

Massimo Osanna, a régészeti lelőhely igazgatója nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy ez egy olyan kivételes lelet, ami erős érzelmeket is ébreszt.

A csontvázat jelenleg laboratóriumban vizsgálják, hogy minél többet megtudjanak arról, ki lehetett, hogy élt, és hogyan halt meg – írja a Thelocal.it.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.