A U2 frontemberét a volt elnök tüntette ki a szegénység elleni küzdelemben és az AIDS elleni harcban kifejtett vezetői munkájáért.
George W. Bushról elnevezett kitüntetéssel ismerték el Bono, az ír U2 együttes frontemberének humanitárius munkáját.
A George W. Bush-medált először adták át csütörtökön a dallasi George W. Bush Elnöki Központban.
A kitüntetést a volt elnök nyújtotta át Bonónak, aki az indoklás szerint a szegénység elleni küzdelemben és az AIDS elleni harcban kifejtett vezetői munkájáért kapta a medált.
A kitüntetést, amelyet ezentúl évente adnak át, olyanok kaphatják, akiknek valamilyen téren sikerült változást elérnie a világban.
Bono videoüzenetben méltatta Bush, az amerikai kongresszus és az amerikai adófizetők közreműködését abban, hogy sikerült előrelépni az AIDS elleni küzdelemben a fertőzésnek leginkább kitett népességben.
Ugyanakkor hozzátette: a küzdelem jövője bizonytalan, mivel a jelenlegi kormány arról beszél, hogy "visszafordulna" ezen az úton. Bono szerint az amerikaiaknak határozottan ki kell állnia az életek megmentéséért.