Kult hvg.hu 2018. január. 12. 14:23

Elsőre jó ötletnek tűnt az antiszemita szövegek kiadása

Aztán a francia Gallimard kiadó 180 fokos fordulatot vett, és inkább nem dobta piacra Louis-Ferdinand Céline pamfletjeit.

Louis-Ferdinand Céline-t a 20. század egyik legnagyszerűbb francia írójaként tartják számon, a hírnevét azonban némileg bemocskolta, hogy az írói tehetségét antiszemita szövegek alkotására pazarolta. A BBC által vitriolosnak nevezett pamfletjeit 1937 és 1941 között írta, a háború után viszont már ő maga sem akarta újra publikálni ezeket.

A Gallimard viszont nem így gondolta: a kiadó tavaly decemberben jelentette be, hogy ismét kiadja az ellentmondásos szövegek ezer oldalra rúgó gyűjteményét. A kiadó szándéka szerint kontextusba helyezte volna az írásokat, a terv viszont heves ellenállást váltott ki. Az egyik zsidó érdekvédő csoport alapítója egyenesen felelőtlennek nevezte a döntést.

Az ügy odáig fajult, hogy a francia kormány rasszizmusellenes bizottsága berendelte a kiadót vezető Antoine Galliamard-t, és sürgette, hogy a kötetet történész szakértők lássák el magyarázó jegyzetekkel. Gallimard ezt visszautasította, mert egyfajta cenzúraként értelmezte, és inkább az egész projektnek véget vetett.

AFP / Lionel Bnaventure

Céline leghíresebb regényei, az Utazás az éjszaka mélyére és a Halál hitelbe a harmincas években született. Az antiszemita pamfletjei nincsenek betiltva Franciaországban, de 1945 óta nem adták ki őket.