hvg.hu: Első körben a ‘60-as évek zenéjével és a Kovács Katival közös fellépésekkel lettetek ismertek. Ezzel kapcsolatban nemrég mondtad, hogy szép volt, jó volt, de elmúlt. Népszerű volt, miért hagytátok el?

G. Szabó Hunor: Akkor még Berényi Csaba (Kanada Káosz) volt a menedzserünk, ő hozta létre a Qualitonst. Nagyon szerettük csinálni akkor is, de részünkről nem volt igazán tudatos projekt. Kati is ennek az ívnek egy epizódja volt, ez a ‘60-as évek dolog pedig ránk ragadt. Az utóbbi időben viszont elkezdett kissé terhessé válni a jelző. A ‘60-as években tényleg minden megtörtént a zenében, ami megtörténhetett, és mi ezt képviseljük, mert nekünk ez a jó. Nem azt mondom, hogy nem születtek később is jó dolgok, de mi a kezdetből táplálkozunk. Számomra ez evidens. Emellett persze másféle hatások is fellelhetőek a zenénkben, és törekszünk nyitni újabb hangzások felé. Főleg mostanában.

hvg.hu: Kiraktatok egy posztot, amiben puttyogós hangokkal kísérletezgettek. A hangsúlyosabb pszichedélia az új irány?

G. Sz. H.: Nem pontosan látjuk, mit fogunk csinálni, csak tudjuk, hogy valami újat. Elfáradt a régi anyag. Újítgatjuk a hangzást, Ernő például öt őrült pszichedelikus pedált csináltatott (Hock Ernő basszusgitáros – a szerk.), amiket elkezdtünk használni a próbákon és beillesztettük az új számokba. Ebből aztán kijött néhány egészen furcsa irány. Megmaradnak a grúvok és a táncos beatek, de… ha az előző lemezeket lehet populárisnak nevezni, akkor ez még annyira sem lesz az –, de persze kinek mi a pop (nevet). Még semmit nem tudok biztosra mondani.

hvg.hu: Az elmúlt tíz évben többféle epizódja volt a zenekarnak, volt nagyobb szünet is. Mi a kanyarok oka?

G. Sz. H.: Nagy szívfájdalmam, vagy hibánk – de nem kell feltétlen bűnbakot keresni –, hogy anno nem vettük igazán komolyan ezt a bandát. Azt érzem, hogy sokkal korábban is eljuthattunk volna oda, ahol most vagyunk. Ha annak idején jobban kézbe vesszük a dolgainkat, nem így telik el tíz év. Sok bandában játszottam, ami miatt nem tudtam kellően fókuszálni a Qualitonsra. A többiek ugyanígy. Igazából most is annyifelé vagyunk, hogy kész csoda, hogy így működik a zenekar.

hvg.hu: Van már menedzseretek?

G.Sz.H.: Én (mosolyog). Barna sokat segít (Szőke Barna gitáros,) illetve vannak külsős segítségeink is.

hvg.hu: Tanítasz is. Mennyiben magyar betegség ez a sokfelé levés?

G. Sz. H.: Én inkább azt látom, hogy a könnyűzenészeknek általában van egy civil állásuk, és mellette van egy zenekaruk, ami mindennél fontosabb. Ez a civil állás ahhoz kell, hogy a kiszámíthatatlan zenei lét mellett biztosabb egzisztenciát nyújtson, nálam ez a tanítás. Persze a lehető legjobb esetben a zenekar befut, és akkor a munkahely szükségtelenné válik. A több zenekarban való lét is ugyanezt a funkciót tölti be: bebiztosít. Az ideális az, ha egy zenekarod van, ami minden igényedet kielégíti és meg is élsz belőle. Ez furcsa kör, mert nehéz meghúzni a határt, hogy melyik zenekart miért csinálod. Én épp most kiszálltam több projektből is, bár mindegyiket nagyon szerettem. A tavalyi fesztiválszezon rémálom volt. A Mongooz And The Magnettel, Jónás Verával és a Qualitonsszal – a Nagy-szín-pad miatt is – szinte mindenhol folyamatosan ott voltunk. Nagyon húzós volt.

hvg.hu: Volt a fesztiválok közül olyan, ami valamiért kiemelkedett neked?

G. Sz. H.: Negatív irányba? (mosolyog)

hvg.hu: Akár negatív, akár pozitív?

G. Sz. H.: A VOLT például nagyon nem az én világom. Mindenki tudja a zeneiparban, nem annak a rétegnek szól, amit például mi is képviselünk. A Sziget is furcsa volt. A régi időkben voltam utoljára. Most azt éreztem, semmit nem lehet megfogni, minden szétesik. Magyar zenészeknek nem jut sok… figyelem. A fesztiválokból lehet viszont élni, ilyen szempontból a nyár tök jó. Az őszi és a tavaszi szezonban megyünk klubbozni, akár fillérekért, és még az is lehet, hogy bukóra jön ki a buli. Viszont szükség van ezekre a fellépésekre is, épp azért, hogy jelen legyünk mindenhol, bővüljön a közönség.

hvg.hu: A nagyszínpadokkal kapcsolatban mondtad korábban, hogy nem vagy egy dumálós, közönséget ugráltatós frontember.

G. Sz. H.: Igen, nem vagyok egy közönséget kiszolgáló frontember. A színpadi energiákban, a zene élő erejében, sodrásában hiszek. Persze megvan a magam eszköztára, hogy bevonjam az embereket.

hvg.hu: A chilis hype kapcsán az említett rétegnél jóval kijjebb, a mainstreamig nyúltatok. Mi volt számodra a hirtelen megugrott érdeklődés legfurcsább hozadéka?

G. Sz. H.: Valahol zavart, hogy csak emiatt keresnek az emberek. Alapvetően persze nagyon pozitív volt ez a történet, szeretjük a Red Hot Chilit. Sokszor viszont úgy hívtak fel, hogy „jónapotkívánokszeretnékérdeklődni” – és éreztem, hogy az illetőnek fogalma sincs, kik vagyunk, mit csinálunk. Ez nem volt olyan szimpatikus.

hvg.hu: A hype viszont beindított benneteket, összerázódott a zenekar.

G. Sz. H.: Igen. Azt hiszem, pont annyit vettünk ki ebből az egészből, amennyi egészséges. Volt például olyan megkeresés is az egyik híradótól, hogy menjünk el a helyszínre, aztán mutassam meg, hol állt Anthony Kiedis. Tessék, még látszik a lába nyoma (mosolyog). Az ilyesmi megkereséseket elutasítottam, és utólag ez így tök jó. A jóérzés diktálta, mit vállalunk és mit nem.

hvg.hu: Azzal, hogy újra beindultatok, többféle showcase szereplés is bejött, és más zenekarokkal is szerepeltél már ilyen fesztiválokon. Mi a benyomásod róluk?

G. Sz. H.: Sok hűhó semmiért. Nem, ezt direkt eltúlzóan mondtam (nevet). A Reeperbahnon megismert negyed számomra maga volt a világ vége. Az a pörgés pokoli, Groningen viszont nagyon szimpi volt. A BUSH-ból nem láttam eleget ahhoz, hogy véleményt alkossak. Alapvetően az a benyomásom, hogy nagyon rámenősnek és ügyesnek kell lenni ahhoz, hogy egy ilyen showcase-es fellépésnek hozadéka is legyen.

A BUSH-os fellépésen nem éreztem feszültséget, hogy hú, gyerekek, ez showcase, 40 percünk van, hogy megmutassuk, amit a legjobban tudunk. Úgy éltem meg, mint bármelyik koncertünket. A buli előtt kérdezte Barna, hogy tudod, ki van itt? Mondom, nem. Aztán hallottam egy nevet, valami nagy producerét, és azt éreztem, hogy egyáltalán nem érdekel. Arra pedig teljesen alkalmatlan vagyok, hogy oda is menjek hozzá beszélgetni. Ilyen szempontból a lehető legrosszabb menedzsere vagyok a zenekarnak (mosolyog). Barna jobb ebben. Tök jó lehetőségek ezek a showcase-ek, de én inkább sima fellépésnek fogom fel őket.

hvg.hu: Így vagy Austinnal is?

G. Sz. H.: Az egész SXSW hatalmas kérdőjel. Még nem is voltam Amerikában és a többiek sem. Elképzelésem sincs arról, mi lehet ott. Barna írt levelet a zenekaron belül, hogy srácok, adjuk be az SXSW-re. Én visszaírtam, hogy szerintem nekünk Amerikában építkezni irreális. Ide vagyunk kötve a családjaink, a többi zenekarunk miatt. Szóval én reflexből azt válaszoltam, hogy hagyjuk, de végül nyert a leadás, mondván, nincs vesztenivalónk. Beadtuk, és bejött. Meglátjuk, mi lesz, mit hoz ez az egész. Elsősorban nem hírnévben, külföldi befutásban gondolkodunk. Persze nem lenne ellenünkre, de a legfontosabb szempont mindannyiunknak az, hogy olyan zenét csináljunk, amire büszkék lehetünk. Ez az elsődleges cél.

hvg.hu: Nemrég jött ki a Spotify éves zenei összefoglalója. Te használod?

G. Sz. H.: Az a helyzet, hogy körülbelül fél éve fizettem elő a Spotify-ra, aztán négy hónap múlva meg is szüntettem az egészet. Nem hallgattam. Egyáltalán nem vagyok büszke rá, sőt, szégyellem, de nem igazán szoktam rendszeresen zenét hallgatni. Annyit járok próbákra és annyit játszom, hogy a szabadidőmben jólesik a csend és ha nem zenével kell foglalkozni. A másik problémám az, hogyha valami nagyon tetszik, az önkéntelenül is hatással lesz arra, amit csinálok. Ez nem lenne feltétlenül baj, de én a saját belső zenei világomat szeretem felfedni a dalokban. Előfordul, hogy rákattanok valamire, de igyekszem nem teljesen a hatása alá kerülni, pont ezek miatt.

hvg.hu: Mire kattantál rá legutóbb?

G. Sz. H.: A King Gizzard & The Lizard Wizard-ra, ahogy az egész zenekar. Az egyik új számunkban abszolút érződik a hatásuk, szóval az ő hallgatásukat is szeretném beszüntetni (nevet). De Ernő, Barna például nagyon sok zenét hallgatnak. Nekik ez kell, őket inspirálja, engem kiszív. Gáz, ha egy zenész ilyet mond, de ez a helyzet. Amúgy önkéntelenül is sok zenét hallunk. Például ha a Facebookon valaki megoszt valamit, azt meghallgatom, azt mondom, ez fasza – és megyek tovább.