Az új albumon, a Songs of Experience-n két és fél éven át dolgoztak. Nagyon izgatottak lehetnek, hogy már csak az utolsó simítások maradtak hátra.

The Edge: Igen, nagyon boldogok vagyunk. Az albumot először meghallgatni szinte teljesen olyan élmény volt, mintha én is rajongó lennék. Olyan dolgokat vettem észre itt meg ott, amikre már nem is emlékeztem.

Bono: Végül minden jól alakult. Mindenkinek üzenem, aki érdeklődik irántunk, hogy köszi a türelmet.

Hogyan hasonlítanák össze az új lemezt az előző albummal, a Songs Of Innocence-szel?

The Edge: Természetesen van pár olyan dallamkezdemény, ami a Songs Of Innocence készítésekor vagy még azelőtt született. Szerintem azáltal, hogy az előző albumon Danger Mouse-zal dolgoztunk, megismertünk egy újfajta hozzáállást, amivel továbbfejlesztettük azt, amit addig csináltunk. A Songs Of Experience-en azt használtuk, amihez nagyon értünk, amit semelyik más zenekar nem tud. Ugyanakkor próbáltunk nem szolgai módon ragaszkodni a tradicionális lemezkészítési metódushoz.

Anton Corbijn

Bono: Őszintén, amit az emberek szeretnek – vagy bátorkodom mondani, imádnak – a zenekarunkban, az egyáltalán nem egy titokzatos, misztikus dolog. Például amikor erős dallamokat nagy ötletekkel párosítunk. A hangzással való kísérletezés kulcseleme annak, akik és amilyenek vagyunk, de a legjobbat akkor hozzuk ki magunkból, ha a dalt a kísérletezés felé helyezzük. Ez volt a legnagyobb lecke, amikor a Songs of Innocence-t kélszítettük, és ezeket az ötleteket folyattuk a Songs of Experience készítésekor – csak még pengébben.

2016-ban igen sok szó esett arról, amit Edge úgy írt körül, hogy Bonót megérintette a halandóság érzése. Mennyire volt komoly, ami történt?

Bono: Nem szeretném nagyon részletezni, mert nem akarnék melodrámát, meg valóságshow-s ügyet kavarni belőle. Ami ennél sokkal érdekesebb az az, hogy rengeteg ember tapasztal hasonlót. Én is részese voltam már néhánynak, de nem ilyen szinten. Az olyan pillanatok egyike volt ez, amikor semmi más nem számít.

The Edge: Épp annyira volt komoly, hogy Bono nagyon megijedjen. Azonban amit ez íróként kihozott belőle, az csodálatos.

Tehát, Bono, megfogadta az ír származású költő és író, Brendan Kennelly tanácsát, miszerint „úgy írj, mintha meghaltál volna”?

Bono: Így van. Mi a mondanivalód önmagad számára? És mit szeretnél mondani azoknak az embereknek, akikkel törődsz, akiket szeretsz?

2017 elején azt mondták, hogy kicsit pihentetnék a felvételek készítését azért, hogy reagálni tudjanak a nagy európai és amerikai politikai változásokra. Végül aztán, természetesen, az erős magánéleti és a politikai tartalom összekeveredett?

Bono: A személyes és a politikai apokalipszis összeállt. De, szerintem, ha őszinték vagyunk, a személyes tartalom kiszorította a politikát. Vicces, hogy a The Blackout című dalban mindkettő megvan. Amikor a fényeid kialszanak, a sötétben önmagadra lelsz. Ha ez a magánéletben igaz, akkor szeretném elhinni, hogy igaz a politikai életben is. A mi fényeinket kioltották, de az ilyen kétségekkel és zavarodottsággal teli, sötét időszakban újra felfedezhetjük az értékeinket. Tehát az, ami velem történt, legbelül igazából csak megerősített.

Bono, a legtöbb dalszöveg mintha búcsúüzenet volna a legközelebbi szeretteinek.

Bono: Igen. A The Showman pedig levél a közönségünknek. Aztán van egy levél Amerikához, az American Soul, mert hát Amerika, legyünk őszinték, mindig is a múzsánk volt.

A Get Out Of Your Own Way pedig a lányainak szól?

Bono: A lányaimnak kezdtem őket írni, de ezek a levelek végül saját magamnak is szólnak. Azt prédikálod, amit neked is hallanod kell. De a dal egyben egy fiatal szerelmes lány portréja is. Hirtelen pedig ott van benne minden, ami számít – a gyerekek, a barátok, a család.

The Edge: Sok másik dalunkhoz hasonlóan, nem szeretünk túl specifikusak lenni és kizárni más értelmezéseket. A Get Out Of Your Own Way nekem mindig arról szól, hogy saját magunk legsúlyosabb ellenségei vagyunk. Azt fejtegeti, hogy hogyan is csináljuk azt, amit valóban szeretnénk. Sokkal többet tehetnénk, de mindig saját magunk útjában állunk. Tudom, hogy sokszor én is így teszek.

A Lights of Home a HAIM zenekarral közösen készült, a riff pedig az ő 2014-es daluk, a My Song 5 basszus kiállása alapján készült. Tudna egy kicsit mesélni erről?

Bono: Edge-et állítottam ezzel kihívás elé. Az indie dalszerzők mostanában kicsit lemaradtak a pop, hiphop és dance műfajok mögött. A dalok íve sokkal eredetibb. Az egyik oka annak, hogy a hiphop ilyen népszerű, hogy az emberek lazán fogják fel, „egy kicsit ebből, egy kicsit abból is”. A sampling nagy szabadságot ad az alkotóknak. Azt mondtam Edge-nek, hogy „a sample, az, amit te akarsz. Miért is ne?”. A szabadság volt a lényeg. Szabadság egy kis szórakozásra. Egy olyan játszótér, amin aztán színek széles palettájárók válogathatunk.

The Edge: Ez csupán egy fantasztikus basszus kiállás, amit hallottunk és lenyűgözőnek tartottunk. Volt alkalmunk egy kicsit együtt lógni a lányokkal LA-ben – nagyon jófejek és tehetségesek, tele jó ötletekkel.

Eközben Kendrick Lamar beugrik közreműködni a Get Out Of Your Own Waybe és az American Soulba is. Eredetileg elküldték neki a készülőben lévő American Soult, amiből aztán az lett, hogy Bono hangját felhasználta a saját DAMN című albumán az XXX című dalban. Most akkor itt viszonozta a szívességet?

The Edge: Igen, úgy reméltük, hogy Kendrick előáll valami ötlettel, egy saját résszel, amit a dalba illeszthetünk. Aztán egy darabig nem is hallottunk felőle, míg fel nem keresett minket azzal, hogy használhatná-e Bono hangját a saját albumán.

Bono: Épp azon a részen dolgoztam, amikor eszünkbe jutott, hogy ezt valaki másnak kellene csinálni. Megkérdeztem Kendricket, hogy érdekelné-e a dolog, ő pedig igent mondott. Most pedig itt van ő nekünk, mint egy rekedt hangú prédikátor a lázadás közepén. És nem is lehetne ennél menőbb.

A Songs of Experience-en két dal, a Summer Of Love és a Red Flag Day pedig az európai menekülttémát boncolgatja?

Bono: Arról szól, hogy épp a nyaralásod élvezed a gyönyörű Eze öbölben (Dél-Franciaország), miközben ugyanazon a tengeren emberek épp a testüket fadarabokhoz és gumiabroncsokhoz rögzítve az életükért küzdenek. Ápolók és tanárok is. Több volt ez, mint egy felhő a láthatáron. Ezek sötét viharfelhők. Nem biztos hogy látod őket, de mindenképp érzékeled. Ezt szerettük volna megjeleníteni a dalokban, de úgy, hogy ne nyomja el például a Summer Of Love játékosságát.

The Edge: A Summer Of Love nagyon 21. századi dal, sok looppal és sok sample-lel, és a legmegfelelőbb dal Bono énekstílusának kibontakozására.

A dallista végefelé található Love Is Bigger Than Anything In Its Way Bono fiainak szól?

Bono: Ez is olyan, hogy a fiaimnak énekelek, de egyben önmagamnak is. A tinédzserkori düh olyan dolog, amihez igencsak tudok viszonyulni. Úgy érzem, hogy nem teljesen sikerült kinőnöm ebből a dologból. A düh a rock’n’roll mozgatórugója, nem igaz? Ez különbözteti meg a rockot a poptól. A művészet feladata, hogy a fájdalmat szépséggé alakítsa – a mi feladatunk pedig a düh rock and rollá alakítása. Imádom az album energiáját. Ez nem punkrock, de mégis megvan benne a dac és az energia.

Anton Corbijn

Az album zárása, a 13 (There Is A Light) tartalmaz egy részletet a Songs of Innocence egyik dalából, a Song For Someone-ból. Miért tértek vissza ehhez?

The Edge: A There is a Light már az előző album tervezett dalai között is szerepelt, megláttuk mind a két dalban a lehetőséget. Aztán úgy gondoltuk, hogy a There Is A Lightot áthoznánk a Songs Of Experience-re, mert úgy gondoltuk, hogy lehetne egyfajta híd, összekötő kapocs a két album között. Szépek az ilyen kapcsolódások, és Bono nagyon támogatta az ötletet.

Bono: Nem szerettünk volna 12-nél több dalt, és az ötlet az volt, hogy a dallista végére rejtjük ezt a számot. Ezt könnyű megtenni egy CD-n, de a streaming oldalakon képtelenség. Egyébként is, elég elavult módszer. Aztán azt mondtuk, legyen egy 13. dal, amit 13-nak is fogunk hívni, mert voltaképp egy tinédzserfiúról szól.

A fiatal, ártatlan és az idősebb, tapasztaltabb Bono közti párbeszéd nagy szerepet játszik a Songs Of Experience-en.

Bono: Ez jelenik meg a Love Is All We Have Left második versszakában is. Azt akartam hogy minél ártatlanabbnak hangozzon. A The Little Things That Give You Awayben is előjön a fiatalabb és az idősebb én közti vita. A fiatalember nem erre a világra való. Ezzel szemben az idősebb meg valószínűleg túlságosan is elkényelmesedett ebben a világban. Aztán az idősebb összeomlik, és ez nagyon szívfacsaró.

The Edge: A fiatal és az idős Bono közti párbeszéd nagyon jó eszköz. A Songs Of Experience arról szólt, hogyan indultunk, és erről nagyon könnyű volt beszélni. De aztán amikor tapasztalatokról kell írni, az mindig a legnehezebb. A legrosszabb megoldás tanácsokat adni. Szóval úgy írni a tapasztalatok felől, hogy a végeredmény ne legyen rémes, az kihívás. Bono írta az összes dalszöveget, néhány dologban persze segítettem neki, de teljesen elenyésző volt. Volt egy ötlete, és én inkább kiálltam a képből.

Bono: A legfontosabb, amit tanulhatsz életed során, hogy mindig az adott pillanatban élj, és ne hagyd, hogy a pillanat öröme elillanjon. És a legnagyobb akadály, ami az utadban áll – amennyiben szerencsés vagy – az csakis önmagad.

Végül, hová helyeznétek az albumot a U2 krónikájában?

The Edge: Ott vannak a politikai utalások, de nem túl szájbarágósan. Nagyon személyes élményekbe burkoltan jelennek meg, ami szerintem az egyik legfontosabb jellemzője az albumnak. A politikai klíma változni fog, és néhány évtized múlva az emberek remélhetőleg alig fognak majd arra emlékezni, hogy ki volt Donald Trump. De az album egésze, a politikai és személyes utalásokkal együtt fenn fog maradni.

Bono: Ez az eddigi legjobb dalgyűjteményünk, ebben egész biztos vagyok.

Itt a teljes Songs Of Experience:

(köszönet a Universal Hungarynek)