Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Putyin titokzatos látogatásai, a visegrádi országok szövetségének felbomlása, a magyar energiafüggőség helyzete, a kárpátaljai magyarság szenvedései, és Magyarország jelenlegi helyzete az Európai Unióban. Mi minden zajlik valójában a kormánypropaganda és a szlogenek kulisszái mögött a diplomácia és a külpolitika területén? Egyáltalán hogyan születik egy külpolitikai döntés? Erről is kérdeztük Magyarország uniós csatlakozásának egyik egykori előkészítőjét, Szűcs R. Gábor diplomatát annak apropóján, hogy Jól fésült ügyek címmel megírta visszaemlékezéseit.
hvg.hu: Az első világháborút is a titkos diplomácia robbantotta ki. A könyvét olvasva arra gondoltam, hogyan írhat diplomata ennyire őszinte és kitárulkozó memoárt. Ráadásul nem védi a megszépítő messzeség sem: a könyv utolsó története idején Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, de feltűnik például Kóka János is.
Szűcs R. Gábor: A könyv valóban életrajz, de nem az enyém, hanem a külkereskedelemé és a diplomáciáé. A kedvenc főnököm, Juhász Endre, Magyarország uniós csatlakozásának tárgyalásvezetője, egykori miniszter mondta: ma már nincs semmiféle titok, és ebben igaza volt. A lapok valóban mindent megírnak, csak tudni kell olvasni. Így hát nekem sincs semmiféle titkolnivalóm.
hvg.hu: Az átlagos magyar hírfogyasztó, amennyiben diplomáciáról van szó, a médiában évek óta maximum hisztérikus nyilatkozatokkal találkozik. És persze az éber rettegéssel a külföldről jövő támadásoktól. Legutóbb a magyar sajtószabadságért aggódó amerikai ügyvivő kapta meg Szijjártó Péteréktől, hogy tolmácsra lenne szüksége. Nem nézi mindezt jeges rémülettel?
| Szűcs R. Gábor (1947) – névjegy |
A hat nyelven beszélő diplomata a rendszerváltás idején Dániában volt, így, mint mondja, „a rendszerváltáshoz neki alibije van”. Karrierje még a hatvanas évek végén Budapesten indult az egyik állami külkereskedelmi vállalatnál, a munkások és a káderek közt diplomás közgazdászként; innen lett ő is a Martonyi János–Balázs Péter–Juhász Endre fémjelezte diplomatageneráció jeles képviselője. Pályafutása során gazdasági-kereskedelmi ügyekért felelős diplomataként szolgált Jugoszláviában, Dániában, Svédországban és Szlovéniában. 2008 óta a tanításnak él, jelenleg is a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karának docense. |
Sz. R. G.: Nem kell mindent ennyire élesen lereagálni, nem kell mindenből ügyet csinálni. A kívülről jövő kritika természetes velejárója a nemzetközi kapcsolatoknak, nyugodtan lehet bárkit bírálni. Addig viszont nem szabad elmenni, hogy a bennünket ért kritikákra durván reagáljunk, vagy talán még élesebben, mint maga a kritika, mert ezzel nem javítjuk a kétoldalú kapcsolatokat egyik országgal sem. Holott a diplomáciának éppen a kapcsolattartás és a kapcsolatok fejlesztése a célja, ezért „találták fel”. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy minden esetben nyilvánosan kell mindennek elmondani a másikat. Erre ugyanis évszázadok óta megvannak a megfelelő, hatékony diplomáciai formák és csatornák.
hvg.hu: A könyvében nem kritizálja nyíltan a Szijjártó-féle külpolitikát, viszont megmutatja az ellenpéldát, vagyis a diplomáciai módszerek széles tárházát, hogy az ügyeket miként kell elintézni. A praxisából tudna mondani egy példát?
Sz. R. G.: A diplomáciai módszerek minden sajtónyilatkozatnál hatékonyabbak. Például akkor még nem voltunk tagjai az EU-nak, amikor az olaszok minden húsvét előtt nekiálltak mondvacsinált okokkal akadályozni a bárányexportunkat. Holott szó sem volt róla, kitalálták, hogy nálunk száj- és körömfájásvírus van. Erre mi behívattuk az olasz nagykövetet, akivel egyébként nagyon jóban voltunk, és kőkeményen elmondtuk neki, hogy ebből most már aztán legyen elég. Azt is hozzátettük, ha kell, ugyanilyen kemény ellenlépést teszünk, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő. Ott szenvednek a szerencsétlen állatok a kamionban, várják, hogy átengedjék őket a határon. Persze beengedik majd őket: húsvét után, amikor már nem fogy olyan jól a bárányhús. Olasz barátaink végül kinyitották a határt, átengedték a bárányokat, és még húsvét előtt megjelent az áru. És ez csak egy a százmillió diplomáciai eszköz közül. Nem állt ki a külügyminiszter, se szóvivő, se senki, hogy szidalmazza az olaszokat. Sőt, a konfliktust világgá sem kellett kürtölni. A módszerek tekintetében még sok a finomítani való.
hvg.hu: Azt bezzeg a kormány oldaláról senki sem kürtöli világgá, hogy Vlagyimir Putyin miért mászkál folyamatosan Magyarországra. Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta az idén augusztusi látogatása volt a hetedik alkalom. A több évtizedes, ezen belül a szovjet, illetve a posztszovjet térségre is kiterjedő diplomáciai tapasztalata mit mondat önnel? Van megfejtési javaslata Putyin titokzatos látogatásaival kapcsolatban?
Sz. R. G.: Ezt én sem tudom. Érzésem szerint a Putyinnal való kapcsolat révén Magyarország talán szeretne egyfajta „hidat” képezni kelet és nyugat között. Lehet persze, hogy naiv vagyok. Ugyanakkor köztudott, hogy Oroszország gazdasági ereje részint az EU-s és az amerikai kereskedelmi szankciók, részint az olajár csökkenése miatt jelentősen csökkent az utóbbi időben. Ezek után jó kérdés, hogy az az orosz piac valóban nagy piac-e. Őszintén szólva, efelől vannak bizonyos kétségeim. Bár ne gondoljuk azt, hogy rajtunk kívül más európai országoknak ne lennének hasonló törekvéseik. Például a szlovén Krka gyógyszergyár nem csak Magyarországon, Oroszországban is komoly érdekeltséggel rendelkezik: a kétezres évek eleje óta még orosz üzemei és elosztó központjai is vannak. A nálunk is jól ismert, ugyancsak szlovén Gorenje is támaszkodik az orosz piacra. Hogy ez hosszú távon is megéri-e, az a szlovén barátaink gondja.
hvg.hu: És mi a helyzet az energiafüggőséggel? Azt nem tartja valószínűnek, hogy az oroszoktól függő kőolaj- és a földgázszükséglet állhat a „feltűnően jó viszony” hátterében?
Sz. R. G.: Igen, talán ezt az egy szempontot, az energetikáét értem. Az Adria kőolajvezeték jóvoltából a kőolajjal esetleg még lehet variálni, vagyis az oroszoktól érkező kőolajat még részben lehetne is pótolni, ám ez a földgáz esetében már korántsem igaz: tény, hogy teljes egészében függünk Oroszországtól. Viszont azt is tegyük hozzá, hogy Magyarország energiaigénye 2006 óta folyamatosan csökken. Éppen ezért az sem értem, hogy ezek után miért helyezünk ekkora hangsúlyt a hagyományosan vett energetikára, miközben a jövő is egészen más képet mutat. Nem igazán látom a hazai döntéshozók részéről a gondolkodást, hogy a kőolaj- és földgázfüggőséget hogyan lehetne alternatívákra váltani. Amikor például legutóbb tavasszal Ljubljanában jártam, nagyon meglepődtem, hogy az elektromos autók mennyire elterjedtek.
hvg.hu: Elvben fontosak a kárpátaljai magyarok a kormánynak, főleg a szavazati jogaik, viszont ha Oroszországgal barátkozunk, az Ukrajnának óhatatlanul nem tetszik a Krím miatt. Erről mi a véleménye?
Sz. R. G.: Az Oroszország felé tett lépések valóban kiváltják Ukrajna nemtetszését, ami viszont azt eredményezi, hogy mindezt az ottani magyarságon valahogy még le is verik vagy leverhetik. Nem értem.
hvg.hu: Ha már szóba kerültek a szomszédaink: a Jól fésült ügyek vége felé, amikor 2002. december 13-án éjszaka lezárják az EU-s csatlakozási tárgyalásokat, azt írja „halkan, mélyen magamban kezdek egyfajta magánvéleményt kialakítani a Visegrádi Négyekről, de persze meg sem szólalok”. Mi ez a vélemény?
Sz. R. G.: Ahogy Antall József nagyon helyesen felismerte, a Visegrádi Négyeknek tulajdonképpen a rendszerváltást követő politikai átalakulás során volt értelme: szükség volt rá, hiszen hasonló helyzetben voltunk. Ennek ráadásul akkor mi voltunk a vezetői, hiszen a lengyeleknél sokáig katonai diktatúra volt, a csehszlovákoknál pedig a '68-as prágai tavaszt eltiporták. Jelenleg messze nem játszunk vezető szerepet, sőt maga a V4-ek szövetsége is lazult, hiszen a négy ország sok tekintetben más úton jár, mindegyiknek más az érdeke. Mi „szeretjük” az oroszokat (jó, szorosan együttműködünk velük számos területen), a lengyelek pedig nagyon nem. A cseheknek bármennyire is populista vezetőjük van, szeretnének bekerülni a mag Európába, a szlovákok pedig, az euró révén már bent is vannak, ők egyébként az utóbbi években számos területen nagyon látványosan leköröztek bennünket. Miután a migráció is „alszik”, mind a Balkánon, mind a tengeri útvonalon lényegesen csökkent a menekültek száma, nem jönnek menekültek tömegei a határhoz, a V4 politikai szerepe ezen a téren visszaesett.
hvg.hu: Sebaj, Orbán Viktor szerint amúgy is egy rendkívül szuverén állam vagyunk. Magyarország képes megvédeni a saját határait, bárkitől: Brüsszeltől és a bevándorlóktól egyaránt. Az egykori EU-csatlakozás egyik fontos szereplőjeként, előkészítőjeként milyen érzés hallgatni az említett propagandát, a brüsszelezést?
Sz. R. G.: Mindig el szoktam mondani, hogy nincs teljes szuverenitás, ez olyan szlogen, aminek semmi alapja. Egy igazán szuverén országot tudok mondani a világon, Észak-Koreát, ők tényleg azt csinálnak, amit akarnak. Akinek kedve van, és szuverén államot akar, költözzön oda. Valamiért mégsem túl népszerű. Azzal, hogy tagja vagyunk az Európai Uniónak, azt jelenti, hogy nincs önálló vám- és külgazdasági politikánk. Ezt önként feladtuk, amikor csatlakoztunk az EU-hoz. Ez persze nem azt jelenti, hogy vigyázzba kell állnunk, és szó nélkül el kell fogadnunk, amit Brüsszelben egy bizottság az íróasztalok mögött kitalál. A 133-as bizottság ülései, ahol minden tagállam minden képviselője államtitkári vagy más magas szinten részt vesz, és ott megállapodnak abban, hogy mi legyen a közös külgazdasági álláspont. Ott kell lobbizni, szövetségeseket keresni, alkukat kötni. Igenis érvényesíthető a legfontosabb cél: a magyar érdek. A kereskedelem- és befektetésösztönzés (vásárok, üzletember-találkozók, árubemutatók stb.) terén pedig teljesen szabad kezünk van.
hvg.hu: Tudna a taktikázásra példát mondani?
Sz. R. G.: Mondjuk jön egy olyan elképzelés, hogy a fejlődő országok agrártermékei előtt nyissuk meg az EU piacait, ami nekünk magyaroknak abszolút nem érdekünk, hiszen számunkra a mezőgazdaság fontos ágazat. A szlovénoknak viszont nem, mert náluk a Muravidék és a tengeri halászat kivételével csakis hegyi mezőgazdaság van. Ám még mielőtt a nagy európai nyitottság és szabadságszeretet jegyében a szlovénok azt képviselnék, hogy az agrár-világkereskedelmet liberalizálják, a magyar diplomata elmegy a szlovén kollégájához, és azt mondja neki: pajtás, nekünk nagyon fontos az agrárkereskedelem, és mi ezért nem szavaznánk amellett, hogy megnyissuk a piacot, de ti igen. Viszont nektek van tengeretek, ezért ha most mellénk álltok, mi mindenben Szlovénia mellett fogunk szavazni, ami a tengeri halászatot érinti. Na, tessék, itt van, így kell ezt csinálni. Ez fárasztó? Persze! Meg szakértelmet kíván. Persze! Közben lassú, cserébe még demokratikus is.
