Kult MTI 2017. július. 27. 10:30

Az Arénában lép fel jövő februárban az elektroszving királynője

Caro Emerald eddigi magyarországi fesztiválfellépései után az Arénában ad majd koncertet.

Három magyarországi fesztiválfellépése után első önálló koncertjét adja Caro Emerald hazai rajongóinak. A holland könnyűzene kiemelkedő szereplője 2018. február 26-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában – közölte a Live Nation csütörtökön az MTI-vel.

Caro Emerald zenéjében és hangjában egyszerre van jelen a harmincas évek amerikai vokális dzsessze és a modern popos easy listening, különösen erős hatással a bossa nova, valamint a szving. "Valahol a pop és a dzsessz határán egyensúlyozok. A dzsessz felől jöttem, hiszen az amszterdami konzervatóriumban dzsessz tanszakon végeztem, de ez nem jelenti azt, hogy a dzsessz alapvető, meghatározó lett volna számomra a műfajok között. Amit csinálok, az inkább a pop kategóriájába sorolható be, dalaim felépítése is ilyen szerkezetű. Persze ha a hatásokról beszélünk hangzásban és hangszerekben, mindenféle megtalálható bennük" – mondta az énekesnő az MTI-nek, amikor öt évvel ezelőtt a Sziget Fesztiválon lépett fel.

Azóta a debreceni Campus Fesztiválon (2015) és a zamárdi Strand Fesztiválon (2016) is fellépett Caro Emerald.

A most 36 éves énekesnő pályafutása 2007-ben kezdődött, amikor elkészítette a Back It Up című dala demófelvételét. Egy évvel később előadta a dalt egy helyi holland tévéműsorban, amivel hatalmas sikert aratott, akárcsak a szám kis költségvetésű YouTube-videójával.

A bemutatkozó album, a Deleted Scenes from the Cutting Room 2010-ben jelent meg, az anyagot a negyvenes-ötvenes évek zenéi és filmjei ihlették. A lemez a ballroom dzsessz, a tangó és a groovin' dzsessz elegye, némi mambó hatással. A korong minden létező csúcsot megdöntött Hollandiában: 30 héten át szerepelt a slágerlistán, világszerte azóta mintegy másfél millió példány feletti eladást produkált. "Számos olyan előadó van, aki meghatározta zenei fejlődésemet, Louis Armstrong, Dusty Springfield, Aretha Franklin, Stevie Wonder, Otis Redding és Marvin Gaye mindenképpen közöttük van" – mondta korábban az MTI-nek.

2013 májusában jelent meg második lemeze The Shocking Miss Emerald címmel, ami a brit slágerlistán is rögtön az első helyen nyitott. Miközben csapatával folyamatosan turnézott Európában, idén tavasszal egy középlemezzel (EP) jelentkezett Emerald Island címmel.