Kult hvg.hu 2017. július. 08. 08:41

A kórházból kapott kimenőt, és színpadra állt Jordán Tamás

Fizikai sérülések ugyan már nem látszanak rajta, de a szokásosnál soványabb, sápadtabb. A színpadon Alföldi partnereként viszont hősiesen helytállt.

Csütörtök este ötször tapsolták viszsza Jordán Tamást és Alföldi Róbertet a Rózsavölgyi Szalon Utolsó óra című előadása után. Előbbi most lépett újra színpadra pár héttel ezelőtti balesete után.

A színházigazgató még a Pécsi Országos Színházi Találkozón esett el, azóta orvosi ápolásra szorul. Jordán a mostani darab után is a kórházba ment vissza, orvosai különleges engedélyével hagyhatta csak el az egészségügyi intézményt – írja a borsonline.

A darabban Jordán Tamás a haldokló Freudot játssza. A lap pénteken érte el telefonon Jordánt:

„Úgy hiszem, jól sikerült az előadás, én jól éreztem magam. Minden nehézség nélkül tudtam játszani. Most megint bent va­gyok a kórházban, de hamarosan eldől, hogy hazamehetek-e. Megfigyelnek, pihennem kell. De amúgy sem volt komoly bajom, pici repedés volt az orrcsontomon és a koponyámon”.

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.