Kult hvg.hu 2017. június. 03. 11:21

Igazi sörvezetékkel csinál forradalmat az egyik legnagyobb metálfesztivál

Egy álom megvalósulásának lehetünk tanúi Wackenben.

Az emberiség civilizációs fejlődésében vannak mérföldkövek, és így a nyár elején mindenképpen ide sorolnánk a sörvezeték feltalálását és megvalósítását is. Egyelőre ott még nem tartunk, hogy ezt a zseniális szerkezetet a saját ingatlanunkban tudhassuk, de a világ egyik legnagyobb metálfesztiváljának a látogatói már részesülhetnek az áldásából.

A németországi Wackenben heteken át építették a sörvezetéket, amelyet pont úgy kell elképzelni, mint egy bármilyen más vezetéket, csak éppen gáz vagy olaj helyett sör folyik benne. A sörvezeték létezése abszolút logikus gondolatmenet végeredménye: a fesztivállátogatók amúgy is több ezer liter sört megittak, ezt a mennyiséget hatalmas teherautókkal szállították a helyszínre, ami környezetvédelmi szempontból nem túl szerencsé megoldás. Egy sörvezeték viszont kiváltja ezt a környezeti terhelést, nem is szólva arról, hogy mennyire menő, és a marketingértéke sem elhanyagolható.

CARSTEN REHDER / DPA

Felvetődnek persze kérdések az álomprojekttel kapcsolatban, de a kivitelezők mindenkit megnyugtatnak, hogy a sör hideg marad, és kifogástalan a minősége. Ha pedig valaki véletlenül vagy szándékosan elvágná a vezetéket – nos, ez nem lehetséges. A csövek 80 centi mélyen vannak a földben, és ott nyilvánvalóan nem lehet csapolni. De egyébként is egy technikai csapat figyeli szünet nélkül, hogy rendben folyjon a sör. Ha mégis bekövetkezne a katasztrófa, azonnal sörcsapokra tudnának váltani.

A wackeni fesztiválra tavaly 75 ezren látogattak ki, de van egy olyan érzésünk, hogy a szervezők ezzel az újítással jelentősen növelni tudják majd a látogatottsági számokat.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.