Állítólag tízezerszám jelentkeztek a rajongók a nyilvános szülinapra, a stáb visszarettent, és inkább zárt körben ünnepelt. De megejtik azért a hivatalos ünneplést is szeptember elején.
Minden évben összegyűlik a Szomszédok stábja, hogy megünnepelje a teleregény születésnapját, egyedült 2016-ban maradt ki az ünneplést, mert sokan nem értek rá.
Idén, mint arról már többször szót ejtettünk, 30 éves jubileumot ünnepelt a sorozat, ennek alkalmából először nyílt közönségtalálkozóval akartak ünnepelni a nyolcvanas évek Magyarországának első számú tévésztárjai Gazdagréten – írta a Bors. Ám az érdeklődők száma olyan nagy – tízezres nagyságrendű! – volt, hogy a szervezők megrettentek, ezért idén is zárt körben ünnepeltek.
A Bors fotókat is közzétett a szélesen mosolygó Németh Kristófról (Kristóf), a napszemüveges Kulka Jánosról (Mágenheim Ádám), illetve a csoportkép első sorában üldögélő Horváth Ádámról (rendező) és feleségéről, Csűrös Karoláról (Etus).
Az idei jubileumi találkozóra mindenki igyekezett elmenni, aztán szeptember 2-án rendeznek egy nagy nyilvános összejövetelt is a rajongókkal a gazdagréti Lantos utcában.