Meghalt Szalay Zoltán, a Magyar Sajtófotó Kiállítás atyja, halhatatlan színészek portréfotósa, több fotósgeneráció oktatója. Életének 82. életévében, kedden érte a halál.
Életének 82. évében elhunyt Szalay Zoltán, a magyar fotóriporterek doyenje, képszerkesztő, fotósok több generációjának elhivatott oktatója – tudatta a család kedden.
Szalay Zoltánt kedd hajnalban otthonában érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
Szalay Zoltán a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás szellemi atyja, ötletgazdája és harminc éven át – kisebb megszakítással – a kiállítások rendezője volt. „Boldog örömmel tölt el, hogy ezt sorozatot, a 'gyermekemet' fel tudtam nevelni” – mondta a hvg.hu-nak a róla öt évvel ezelőtt készült portréban. Akkor azt mondta, elfáradt: "99 százalék, hogy többet nem csinálok, mert már túlkoros vagyok. Nagy megterhelés, amit nem biztos, hogy vállalnom kell."
Fotóriporteri munkássága legalább olyan legendás, mint a sajtófotó-kiállítás. Lefotózta Déry Tibort, Psota Irént, Latinovits Zoltánt. "A Psota-kép nagy elismerés volt. Amikor Irén először meglátta a róla készült képeket, elkezdett kiabálni velem. Nem tetszett neki, mert nem így látta saját magát.
Azt mondtam: 'Irén, nézd meg a szemed'.
Mire ő: 'Igazad van, ilyen vagyok” – mesélte. Latinovitsra pedig több tekercs filmet ellőtt, amikor az Ady-lemez borítóját készítette. Végül egyetlen pillanat volt, amit Szalay megfelelőnek tartott. "Kétszer sikerült exponálni, a másodiknál már ugyanarra az öntudatos színészi állapotra hozta magát vissza, mint amiben addig volt. Én viszont az embert szerettem, szeretem bemutatni" – mondta erről.
A fotóriporter 1935. május 16-án született Budapesten. A Fővárosi Fotó riportosztályánál 1954-ben lett fotós. Később dolgozott fotóriporterként a Rádióújságnál, a Tükörnél, képszerkesztőként, rovatvezetőként a Magyar Hírlapnál, a Kurírnál és a Blikknél is. 1995-től szabadúszó fotóriporterként tevékenykedett. Oktatott a MÚOSZ Bálint György Újságíró Iskolában és a Kaposvári Egyetemen is.
Kiemelkedő tehetségét számos hazai és külföldi kiállításon bizonyíthatta. Munkásságát elismerték egyebek mellett Táncsics Mihály-díjjal (2000), Pulitzer-emlékdíjjal (2000), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével (2008).