A függőségre Joyce Maynard már azzal jó példát mutatott, hogy hétfő hajnali háromkor csak azért kelt fel, hogy élőben követhesse az amerikai elnökjelölti vitát. A politikától való függősége célt szolgál az író szerint, hiszen nem öncélúan követi az egyre mélyebbre süllyedő elnökválasztási kampányt.

„Szenvedélyesen érdekel az emberek élete, amit a politikusok kontrollálnak. Szintén mélyen foglalkoztat az emberi természet, és ebből a szempontból nagyon izgalmas számomra Donald Trump lenyűgözően elborzasztó viselkedése.”

Mindannyiunk életében van egy Donald Trump?

Bár a Függőség írásakor még fel sem merült, hogy az amerikai közvéleményt megosztó üzletemberből a világ talán legnagyobb hatalmú vezetője lehet, Trump szelleme ott kísért a könyvben, még pontosabban az általa megtestesített férfitípus: az erőszakos, hatalmat sugárzó, és épp ezért a biztonság illúzióját nyújtó személyiség.

A regény főszereplője egy harmincas éveiben járó, kisgyerekét egyedül nevelő anya, aki ittas vezetés miatt elveszti gyermekét. Helen függősége a leghétköznapibb, egyben a legláthatatlanabb szenvedélybetegségek közé tartozik: nem jár kocsmába, végképp nem iszik a gyereke előtt, ám a napot egy, majd két üveg bor ledöntésével zárja.

Ahogy Maynard elbeszéléséből kiderült, az alkoholista, egyedülálló anya története személyes élményen alapszik, 1990-es válása után épp így nevelte három gyermekét, a stressz elől az alkoholhoz menekülve. Az életrajzi ihletés részben azt is magyarázza, hogy a diszfunkcionális, mélyen sebzett családok miért visszatérő témák Maynard regényeiben – legutóbbi sikerkönyve, a Kate Winslet és Josh Brolin főszereplésével filmre adaptált Nyárutó is ebből a szituációból indít.

A szerzőt leginkább az érdekli, hogy mit lehet kihozni ezekből az élethelyzetekből. „Az élet rengeteg módon sebez meg minket. A kérdés épp ezért nem az, hogy milyen módon kerülhetjük ki a fájdalmat, hanem hogy milyen módon reagálunk rá. Vannak, akik annyira sérültek, hogy más emberek megsebzésében élik ki magukat, míg mások együttérzőbbek, bátrabbak lesznek az átélt fájdalom hatására. Én is ezt próbálom csinálni.”

Az alkoholizmus azonban csupán felszínes olvasata a Függőségnek, ahogyan Maynard személyes érintettsége is jóval mélyebbre nyúlik vissza alkohollal töltött éveinél. Helen életében az alkoholtól való függés nem egy konkrét élethelyzetre vezethető vissza, hanem az egész életét meghatározó hiányra, nem csoda, hogy ezt a függést aztán egy másikra váltja egy elsőre rendkívül megnyerőnek tűnő, aztán lassacskán egyre sötétebb színeket nyerő gazdag házaspár formájában.

Identitásának alapját képezi önmaga feladása, és ez Joyce Maynard számára is alapvető élmény volt, mégpedig a kultikus íróval, J. D. Salingerrel folytatott kapcsolata során.

Salinger kísértetével élni

Az alkoholista apja elől menekülő Maynard 1973-ban, a Yale elsőséves hallgatójaként publikálta első országos visszhangot keltő írását a befolyásos New York Times hétvégi magazinjában, és cikke felkeltette a már több mint egy évtizede a világtól elvonultan élő, ekkor 53 éves Salinger figyelmét.

Az író arra kérte a fiatal lányt, hogy költözzön hozzá, Maynard pedig feladta egyetemi tanulmányait és rügyező karrierjét a férfi kedvéért: ahogy fogalmazott, az egész élmény olyan volt számára, mintha a Zabhegyező, avagy új fordításban a Rozsban a fogó legendás főszereplőjébe, Holden Caulfieldbe szeretett volna bele.

Visszaemlékezése szerint az együtt töltött egy évet azzal töltötte, hogy olyan emberré váljon, akinek Salinger szerette volna látni, ám hiába, a férfi egy év után ráunt. Maynard mindezt saját hibájaként élte meg, és bármennyire rendkívüli is egy kapcsolat a világ egyik leghíresebb írójával, maga az élmény szerinte általános: rengeteg önmagában bizonytalan fiatal, vagy akár idősebb ember kerülhet hasonló befolyás alá.

 

Maynard és Salinger bizarr kapcsolata 25 éven keresztül titokban maradt, ekkor írta meg Maynard Otthon a világban című önéletrajzát, amiben először írta le az együtt töltött egy év történetét, és vetett számot Salinger meghatározó befolyásával.

Bár az írónő ekkor már több sikeres könyvet is írt, és újságíróként is nevet szerzett magának, Salingerrel való viszonya mai napig folyton szóba kerül, ahogy az a budapesti beszélgetésen is megtörtént.

A nyilvánvaló párhuzamok mellett Maynard szerint egy jelentős különbség is akad: míg a Függőség elbeszélője alapvetően gyenge, ő nem tartja magát annak. Ám Salinger annyira erőteljes személyiség volt, hogy nem lehetett menekülni előle – jóval azután sem, hogy már külön éltek.

„Hosszú éveken keresztül úgy hittem, hogy tartozom neki a hallgatásommal. Elfogadtam azt, ahogyan ő látott engem, és úgy hittem, hogy ez vagyok én. Most már nem szeretem, ha bárki megmondja nekem, hogy milyen vagyok: ezt a tudást magamban találom meg.”

Egy budapesti love story

Joyce Maynard mára mindenesetre megbékélt azzal, hogy mindenhova magával cipeli J.D. Salinger szellemét.

 

„Akárhány könyvet írok és adok el, bármennyi történetet meselék el, akárhova megyek Amerikában és világszerte, ő mindenhol szóba kerül. Ezt mára elfogadtam, bármennyire is furcsa, hogy a mai napig róla kell beszélnem, hiszen vannak sokkal érdekesebb karakterek szerintem. De tudom: hiába élek még 50 évet, ha meghalok, azt fogják mondani, hogy ő az, aki J. D. Salingerrel élt. Bár ezt az élményt nem kívánom sem a gyermekeimnek, sem a közönség soraiban lévő fiatal nőknek, ez egyike volt azoknak a döntéseknek, amelyek ide hoztak, és ezt nem bánom.”

Legújabb könyve, amit épp a Függőség bemutatója előtt budapesti hotelszobájában fejezett be, viszont már a legcsekélyebb mértékben sem Salingerről fog szólni, hanem egy új szerelemről és esélyről.

Maynard öt évvel ezelőtt találkozott egy ügyvéddel, Jim Barringerrel, akivel 2013-ben házasodott össze. Néhány hónappal később Európában, többek között Budapesten jártak egy könyvturné keretében egyfajta megkésett nászútként. Hat héttel Budapestről való távozásuk után Barringernél a rák egyik legveszélyesebb fajtáját diagnosztizálták, és kétéves küzdelem után a közelmúltban hunyt el. Új könyve ennek a szerelemnek a történetét meséli el, benne Budapesttel. „Minden szomorúsága ellenére úgy gondolom, hogy ez egy reményteli történet, ami a szerelem hatalmáról szól – ez az erő hajtott egész életemben.”