Cold open

Animációs szatíra Hollywoodról, antropomorf állatokkal, tele popkulturális utalásokkal? Minek kéne néznem ilyet? Ott van a Family Guy, a Simpsons, a Futurama, a Bob’s Burger, vagy az Archer, ezektől már rég megkaptam, amit a BoJack Horseman adni tudna.

Valószínűleg ezt a kételyt kellett elűznie a különleges, beszélő állatok és emberek által lakott világ kitalálójának, Raphael Bob-Waksbergnek, amikor először állt a Tornante produkciós iroda vezetői elé a BoJack Horseman tervével. A döntő érv azonban már ott volt Waksberg kezében: mi lenne, ha a fent felsorolt sorozatokkal ellentétben a BoJack Horseman szereplői részről részre fejlődnének, tetteiknek következményei lennének, a nézők pedig csak akkor élveznék a történetet, ha szép sorban haladnának a részekkel.

Ez az animációs szériák között ritka modell tökéletesen megfelelt a saját gyártású sorozataival a tévés produkciók között a határvidéket, az előremutatót kereső Netflixnek. A BoJack Horseman azonban nem csak ebben szakított a hagyományokkal. A félórás animációs sorozatoktól általában felhőtlen szórakozást, idézhető egysorosokat várunk, Waksberg és csapata azonban már az első évadban világossá tette, hogy a poénok mellett a szereplők hibáit is ugyanolyan kíméletlenül kivesézi majd. Sőt, ha lehet, inkább a karakterek kreált vagy valós démonjaira helyezik a hangsúlyt.

Pilot

Így vált a BoJack a 2010-es évek egyik legnehezebben elmagyarázható sorozatává. Mert az rendben van, Hollywood felszínessége tényleg megkapja a magáét minden részben, de már az első évad is inkább olyan problémákat feszegetett, amelyeket az élőszereplős drámák is sokszor csak karcolgatnak vagy elmismásolnak. Már a sorozat főhőse, BoJack összetett eset: a kilencvenes években szerzett hírnevet egy szitkommal, a sorozat jelenidejében, a 2010-es években azonban már kiégett, az ötvenediket is betöltő sztárocska, aki kétségbeesetten hajkurássza a sikert és a figyelmet. Önző tulajdonságai, alkohol- és drogproblémái azonban minden emberi kapcsolatát tönkreteszik. Ott van benne a jó, de képtelen levetkőzni saját gyengeségeit.

De a többi szereplő sem hibátlan: BoJack ügynöke, a macskaként megjelenő Princess Carolyn mindent karrierjére tesz fel, de közben róla is kiderül, hogy a negyvenhez közelítve belül már a családalapítás vágya emészti. BoJack lakótársa, Todd igazi semmirekellő, nagy szívvel, abszurd ötletekkel, de nulla valóságérzékkel. És akkor még nem említettük a sorozat egyik legnagyobb talányát, Diane-t, a BoJackről könyvet író publicistát, aki az Y-generáció minden frusztrációját magával hordozza, vagy az idegesítően optimista és bugyuta labrador-showmant, Mr. Peanutbuttert (aki a harmadik évadban válik igazán többdimenziós karakterré).

Hiába azonban az újszerű történetmesélés, a BoJack kezdetben elég vegyes fogadtatásban részesült. A kritikusok az első hat részt nézhették meg a sorozatból, és ez alapján tényleg elképzelhetetlennek tűnt, hogy megjelenése hetében a harmadik évadot elemezze minden részletre kitejedően, egymással versengve szinte az összes tévés szaklap (pl. itt vagy itt). Az első hat részben ugyanis még nem volt világos hogy a BoJack az abszurd, főleg a feltűnő állatok tulajdonságaira épülő humor és a felszín alatt végig ott hömpölygő egyéni sorsdrámák közötti egyensúlyra törekszik majd.

“Az ötletes beállítások, és az all-star színészgárda sem elég arra, hogy rákattanjunk a BoJack Horsemanre. Talán jobb poénokkal, magabiztosabb történetvezetéssel, és Hollywood még merészebb kifigurázásával megérné folytatni, de annyi ennél jobb sorozat van a palettán, még a Netflixen is!”  - írta nem túl elragadtatott kritikájában a nívós The A.V. Club szerzője (a sorozat írói azért a 3. évadban elegánsan vágtak vissza egy poénnal az oldalnak). Azonban a legtöbbeknek csak az első évad (nem túl optimista kicsengésű) vége felé esett le, hogy a BoJack melankóliája, problémafelvetései miatt nem is az animációs sorozatokkal, hanem olyan klasszikus, élőszereplős drámákkal akar versengeni, mint a Mad Men, a Curb Your Enthusiasm vagy a Sopranos.

Netflix

Az alkotók ambiciózus tervei a történetvezetésben azonban könnyen megbukhattak volna két dolgon: ha a történet nem kap megfelelő vizuális körítést, ha a rajzok nem érnek fel a szereplők komplexitásához, vagy ha a figurák hangját kölcsönző színészek okoznak csalódást. Nos, a BoJack stábja mindkettőben kimagasló színvonalat produkál. A sorozat univerzumáról sokat elmond, hogy minden egyes epizódban annyi apró elrejtett részlet van, hogy szinte képtelenség csak egyszer megnézni őket, egy-egy kimerevített kép még percekig tartogathat poénokat. Az pedig a szinkronhangokról mond el sokat, hogy BoJack hangját kölcsönző Will Arnett több kritikus szerint is élete legjobb színészi teljesítményét nyújtja a sorozatban. Igen, csak a hangjával.

Arnettnek amúgy is testhezálló volt Bojack szerepe: Az ítélet: család Gobjaként nevet szerző színész később sohasem futotta be azt a pályát, amit fiatalon jósoltak neki, épp ezért bújhatott könnyedén a kiábrándult, szarkasztikus humorral saját magányát palástoló celebritás (ló)bőrébe. De a többiek sem maradnak el tőle: a Breaking Baddel befutó Aaron Paul Toddként, vagy Amy Sedaris Princess Carolynként is érezhetően saját határait feszegeti minden egyes epizódban.

Cliffhanger

A BoJack Horseman valójában a második évaddal lépett be végleg a legfontosabb futó sorozatok előkelő társaságába. Második nekifutásra, ha lehet, még inkább a végleteket keresték az írók. BoJack és a többi főszereplő élete a felcsillanó lehetőségek ellenére még sötétebb fordulatokat vett, miközben még kíméletlenebb humorral kommentálták szakmai vagy magánéleti kudarcaikat.

A második évad BoJack nagy esélyéről szólt, hogy egy igazi nagy mozifilm főszerepével, megkésve ugyan, de végre visszaszerezze megtépázott hírnevét. Azonban ez a sorozat pont azért emelkedik ki a tévés mezőnyből, mert ebben a történetben minden tettnek megvannak a következményei, így mikor a főhős nem él a nagy lehetőséggel, még mélyebbre süllyed erkölcsileg az évad végére. Ezt a bukást pedig a harmadik évad sem hallgatja el, sőt tovább fokozza, így már egyáltalán nem tűnik túlzásnak a Netflix marketingfogása, miszerint BoJack Horseman a modern tévés történet legantipatikusabb főhőseinek (Soprano, Draper, Underwood) méltó örököse.

Netflix

A július 22-én (a Netflix szokásainak megfelelően) teljes egészében közzétett harmadik évad azonban még elődjeinél is ambiciózusabb lett. Az alkotók most már annak tudatában alkothattak, hogy a kritikai és kommerciális sikernek hála, a nézők felkészültek arra, hogy a szívükhöz növő animációs figurák története hozhat szívszaggató, depresszív és idiótán vicces pillanatokat egy részen belül.

Azonban van egy rész az új évadban, amely már biztosan bevonul a tévés történelembe. A párbeszédek nélküli, teljes egészében a víz alatt játszódó negyedik epizód (Fish Out of Water) egy teljesen új arcát mutatja meg a sorozatnak, és anélkül is teljes mértékben élvezhető, hogy akár egy percet láttunk volna a többi részből. A sorozat alkotói a nulláról építették fel a víz alatti világ kulisszáit, szereplőit és szabályait, de a Spongyabobot, a Chaplin-filmeket és Pixar-produkciókat idéző 25 percért simán megérte. Mint ahogy a harmadik évad a kockáztatás helyett a biztonságosra törekvő tévés sorozatiparnak, és az elértéktelenedett Oscar-hajszának is ügyesen beint, de még egy fontos dolgot tesz: BoJacktől az évad végére az eddigi legmélyebb válságában búcsúzunk, kérdés, vajon innen vezet-e felfelé út a főhős számára.

Easter egg

A legnagyobb mókát minden egyes rész végén az jelenti, ha visszanézzük kik is kölcsönözték hangjukat a képzelt Hollywood, pardon, Hollywoo állat vagy ember lakóinak. Felsorolni is nehéz, hogy ki mindenki fordult meg legalább egy rész erejéig a sorozatban: J.K Simmons, Lisa Kudrow, Olivia Wilde vagy Weird Al' Yankovic mellett persze van, aki saját magát alakítja a BoJackben. A legszórakoztatóbb mellékszereplő talán a „karakterszínész” Margo Martindale, de cameózótt már a szériában Jessica Biel és Paul McCartney is.

Az epizódokban elhangzó zenei részletekre is érmes odafigyelni, hiszen a BoJackben nem valódi számok hangzanak el, hanem általában valamelyik szereplő hallgatja a rádiót, ahol mindig egy-egy stílus vagy korszak tökéletes paródiáját hallhatjuk. De sokat lendített a BoJack sikerén, hogy az intró és a végefőcím is tökéletes zenét kapott: előbbit a Black Keys tagja, Patrick Carney, utóbbit a Grouplove követte el.

Az évezred legjobb sorozatai, 3. rész: Híradósok

Az elnök embereivel már bizonyított írócsászár Aaron Sorkin 2012-ben egy önérzetes híradóson és stábján keresztül közvetítette idealista világképét - az HBO szériája az egyik első olyan tévésorozat volt, amelynek sikerült egy mozisztárt a kisképernyőre csábítani Jeff Daniels személyében. Az 1080p Top 20-ban ezúttal a 18. helyezettet, a Híradósokat (The Newsroom) mutatjuk be.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!