Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az elvileg legutolsó Kispál és a borz koncerten zúgott a „Ria, ria, Hungária”, és a „Nagyon szerelmes lányok” egyaránt.
Hogy valóban az utolsó koncertje volt-e a Kispálnak, arra nem vennénk mérget, legutóbb a hvg.hu-nak Lovasi András is azt mondta, hogy ő több ilyet kijelentést már nem tenne. Szóval, meglátjuk.
Mindenesetre volt egy nagyon fontos zenekar, amelytől néhány éve a Szigeten „végleg” elbúcsúztak a rajongók, nyilván megvolt a gyász minden stációja, a dühtől, a tagadáson át az elengedésig, most pedig a Fishing On Orfű (FOO) fesztiválon még egy „legutolsó koncertet” tartott.
Kétszer viszont nem lehet temetni senkit és semmit, így nem volt igazán tétje a bulinak.
Akárcsak a nap legfontosabb eseményének, a portugál-magyar meccsnek. Tétje nem volt, hiszen mindenképp továbbjutók voltunk, de azzal a teljesítménnyel – amit egyébként a fesztiválon is több helyen kivetítőkön, tévéken óriási tömeg követett, izgult, üvöltött végig – a válogatott olyan euforikus hangulatot teremtett az egész országban, így a FOO-n is, ami leírhatatlan.
Az, hogy egy rockkoncerten válogatott mezbe bújt százak üvöltik, hogy „ria, ria, Hungária”, vagy hogy a nagyszínpad későbbi fellépője a tömegben szurkoljon a focicsapatnak (mint ahogy Leskovics Gábor tette), eddig nem volt megszokott.
Egyébként maga Lovasi is azzal kezdte a bulit, hogy biztos azt hitte a közönség, a Kispál-koncert lesz a nap legnagyobb szenzációja, de a meccs után ez már erősen kétséges.
Az eredeti terveknek megfelelően ezúttal a zenekar életművének utolsó három albumának (Velőrózsák, Turisták bárhol, Én, szeretlek téged) dalait adták elő. Mondjuk, ha már ezzel a búcsú-nem búcsú dologgal nem voltak következetesek (nemcsak a FOO büdzséje, hanem a rajongók legnagyobb örömére is – tegyük gyorsan hozzá), lehettek volna egy kicsit engedékenyebbek a program összeállításában is. De nem volt kímélet, se a Húsrágó, hídverőt, se a Zsákmányállatot, se a Ha az életben, se az Emesét nem játszották – ezek a nagy közönségkedvenc dalok ugyanis nem ebből a korszakból valók.
Az utolsó három lemez viszont már kevésbé a bulis, inkább az „agyalós” számokról szól. Lovasi is elismerte nekünk, hogy – bár törekedtek rá – ezek nem igazán erős lemezek, viszont sok, koncerten játszható dal van rajtuk. Ha a YouTube-nézettséget nézzük, akkor persze ebből az időszakból kerülnek ki a legnépszerűbb Kispál-szerzemények, de tegyük hozzá, ezen albumok megjelenése (2000-2004) egybeesett a YouTube-forradalommal.
A Dzsudzsákék által írt időszámítás, valamint a Kistehén egyébként húzós koncertje után, szerda este 10-kor lépett színpadra – egy busónak öltözött dudás intróját követően – a Kispál és a borz. (Na, jó, először nem akartam, de elárulom: igen, elsütötte Lovasi azt a poént, hogy „a dudás hatalom”.)
A „Ria, ria, Hungária” buzdítást először a „Jó nagy farkú négerekkel állni a szélben” kezdetű opusszal fejelték meg. Majd jött a „Kapcsolj le mindent”. Ezek és a további kései Kispál-dalok azonban nem azok a „könnyes szemmel végigüvöltjük” típusú szerzemények. Egy ízben utalt is erre Lovasi, mondván, azért jó, hogy így elharmadolták az életművet, mert ha nem így lett volna, akkor a Zsákmányállat és társaik kiszorították volna ezeket az amúgy jó kis dalokat a koncertműsorból.
Ettől függetlenül, semmi gond nem volt, a nagyszínpad előtti téren összezsúfolódó sok ezer ember imádta a koncertet, még akkor is, ha időnként Lovasi elfelejtette a szövegeket. Ő is és Kispál András, Dióssy D. Ákos, Leskovics Gábor és Mihalik Ábel, Bóra Áron is láthatóan nagyon élvezte a koncertet, és ez sugárzott a színpadról. Időnként becsempésztek egy-egy ismerős slágert a dalokba. (El tudják képzelni a Vackolj belémbe szerkesztett Boys Don’t Cry taktusokat a Cure-tól?)
Mégis, csak ritkán jött elő az a hangulat, amely annyira jellemezte a Kispál-koncerteket, amikor ezrek üvöltik, hogy „Emese, most már indul a buszod”, vagy hogy „Zsákmányállat máját mosod”.
Azért akadtak ilyen pillanatok is, például a Csillag vagy fecske, az I like Gemenc, vagy a második visszataps után elővezetett Hang és fény során – ez utóbbiban nagy átéléssel üvöltötte mindenki, hogy „Egy leszedált ország tapsolgat a szarnak”.
A bő kétórás koncert végén Lovasi csodálatos fesztivált, nyarat és Magyarországot kívánt mindenkinek (legalábbis, míg tart az Eb). Végül elénekelte és elénekeltette a közönséggel a Nagyon szerelmes lányokat.
És ez volt „a kilencvenes évek legfontosabb zenekarának” kétezres évekbeli dalaiból összeállított 2016-os koncertjének, és jelen állás szerint a zenekar utolsó élő produkciójának legutolsó dala.
Nem volt sírós, búcsúzós hangulat. Az amúgy elég vegyes életkorú közönség egyszerűen kapott egy jó bulit – és tegyük hozzá, nem nosztalgiabulit – egy egykor aktív zenekartól. És ez teljesen rendben van így. (Mondjuk, szerencsésebb lenne nem búcsúkoncertnek hívni egy nem búcsúkoncertet, de nem érdemes már ezen lovagolni.)
Jövőre 30 éves a Kispál és a borz.
És ennek a most is valóban szerethető, szinte családias, és gyönyörű környezetben lévő fesztiválnak egyelőre nincs nulladik napi húzóneve.
