Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Láthattunk már mozgássérültekről szóló filmet, de ilyet aligha – Till Attila új filmje, a Tiszta szívvel visszaadja az akcióvígjátékok renoméját, méghozzá úgy, hogy valami igazabbat mutat meg a kerekesszékesek világáról. Nevet rajtuk és velük, miközben az elkerülhetetlen csalódásaikat, dühüket sem hallgatja el. A Tiszta szívvel leginkább egy képregényhez hasonlít: videoklipszerű, drámai és könnyed egyszerre, nem veszi magát túl komolyan, mégis megérint.
A Tiszta szívvel utáni első jogos kérdés alighanem minden nézőben az lesz, hogy eddig miért nem forgatott senki mozgássérültekről igazi mozgássérültekkel játékfilmet? Mert ugyan az Életrevalók, a Hasta La Vista, vagy épp a Szkafander és Pillangó jogosan aratott sikert a mozikban, a Tiszta szívvel valami igazabbat és humorosabbat mutat be erről a saját törvényei szerint működő világról. Máshogy ülnek a poénok, máshogy ütnek a mélypontok a főszereplők történetében, akik a saját életútjukat is bevallottan belevitték a jelenetekbe.
Ahogy az egyik első vetítés után az egyik főszereplő, Fenyvesi Zoltán kérdésünkre fogalmaz: „a Tiszta szívvel szerintem emberibb a többi hasonlóan kerekesszékesekről szóló filmnél. A mindennapi megpróbáltatások jobban megjelennek benne. Például, hogy nem ülhetünk sokat, hogy nem tudunk csak úgy bejutni egy szórakozóhelyre. Nekem a forgatókönyvet olvasva az volt az érzésem, hogy Tilla nagyon eltalált valamit erről a világról. Ráadásul több hasonlóság volt a filmbéli Zoli és köztem: én sem tartom az édesapámmal a kapcsolatot, én is születésemtől fogva mozgássérült vagyok.”
Szabad és kell is rajtuk és velük nevetni
A két amatőr főszereplő, Fenyvesi Zoltán és Fekete Ádám először játszott nagyjátékfilmben, ráadásul mindjárt úgy avatják be a nézőt a mozgássérültek különleges univerzumába, hogy klisék és érzelgősség helyett, a történet szerint hidegvérű gyilkosoknak állnak a bérgyilkos Rupaszov (Thuróczy Szabolcs) mellé. A Tiszta szívvel trükkje azonban az, hogy nem veszi túl komolyan az akciófilm zsánerét, és a hősökön és a filmben felbukkanó antihősök kisstílűségén, a magyar közegben mindig nevetségesnek ható gengszterkedésen is jóízűeket élcelődik.
Azt például elég érdekes lenne megnézni majd az első hét vetítésein, hogy mikor nevet fel először felszabadultan egy moziterem a film alatt. Mert mintha még lenne valamiféle gát az emberekben, hogy a mozgássérülteken nem szabad nevetni. Ha a Tiszta szívvel-nek sikerül felszakítani ezt a gátat legalább a másfél órás játékidőre, akkor a filmnek már félig nyert ügye van.
Azonban akkor sem kell csalódnunk, ha nem ebből a szempontból nézzük a Tiszta szívvel-t: a film egy a magyar filmgyártásban elég mostohán vagy inkább sehogy sem kezelt műfaj, a könnyedebb akcióvígjátékok renoméját állítja vissza. Mindezt úgy, hogy szerencsére nincsenek felesleges jópofáskodások, a forgatókönyvbe erőltetett lapos poénok, és az akciójelenetek láttán sem „a bezzeg az amerikai filmekben ezt jobban csinálják” lesz az első gondolata a nézőnek.
Ez a típusú műfajok közötti ugrándozás a magyar filmgyártásban Gigor Attilának ment eddig a legjobban (ezért is várjuk nagyon kíváncsian tőle a Kút című filmet idén) A nyomozóval, de már Tilla is bizonyította, hogy szereti a mozaikszerű történetmesélést. A Pánikban párhuzamosan futó történetekből rendezett egy szórakoztató drámát, most a Tiszta szívvel-ben eggyel egyszerűbb megoldást választott. Egyetlen hőst követ, akiben ott tombol a címadó József Attila-vers dühe: „Húsz esztendőm hatalom, / húsz esztendőm eladom. // Hogyha nem kell senkinek, / hát az ördög veszi meg. / Tiszta szívvel betörök, / ha kell, embert is ölök.”
Képregény, de nem Marvel-módra
Ez az elkeseredettség mozgatja a főhőst, az apa nélkül felnövő Zolit (Fenyvesi Zoltán), aki a történet szerint nem véletlenül a képregényrajzolásban fejezi ki a legjobban magát, barátjával, Barbával együtt (Fekete Ádám). Maga a film ugyanis leginkább egy képregényre hasonlít, nem kidolgozott, csak felvillantott érzelmekkel, különös képességekkel felruházott hősökkel, klipszerű jelenetekkel (ezen Kalotás Csaba filmzenéje nagyon sokat erősít). „Vigyetek bele egy kis személyességet” – kapják a kritikai megjegyzést képregényükre a fiúk a filmben, és mintha ezt az utasítást fogadták volna meg a legjobban a forgatás alatt.
Azt már az egyik első vetítés utáni árulta el a stáb, mennyire így volt: hogy ne legyenek annyira papírszagúak a párbeszédek, az amatőr és profi színészek is szabadon variálhattak a szövegükkel, persze ha ez nem változtatott a szöveg jelentésén. Ezt Fenyvesi Zoltán is megerősíti nekünk: „az volt a lényeg, hogy magunkat is adjuk. Nyilván nem dokumentumfilm jelleggel, de picit kacérkodva a saját énünkkel.”
Valószínűleg ennek a módszernek köszönhető, hogy a párbeszédek csak ritkán hangzanak hamiskásan. Thuróczy Szabolcstól persze nem meglepetés, hogy nem feszeng a kamera előtt a két fiú számára egyfajta mentort és apafigurát jelentő Rupaszov karakterében, de a két „amatőr” is simán felnő mellé, mint ahogy a szerb maffiózóként feltűnő Vitanovics Dusán is simán hozza a film legszórakoztatóbb egymondatosait.
A Tiszta szívvel képregényszerűsége alatt persze nem a Marvel-féle effektparádét kell érteni, hiszen a film egyáltalán nem a látvány szintjén, hanem kevésbé harsány rétegekben működik. Van, akit biztosan idegesíteni fog ez az apró mozzanatokból összeálló történetmesélés, ahogy az érzelmesebb pillanatokra még a túlcsordulás előtt pont egy erőszakos jelenetsort vágnak. De aki szereti, ha hagyják, hogy a szereplők élettörténetét, motivációit saját maga építse fel, nem fog csalódni a kerekesszékes bérgyilkosok sztorijában.
Egy kis punk hiszti
Egy helyen azonban mégis megbicsaklik sajnos a történet, amit még az ügyesen felvezetett végső csavar sem feledtet. Valahogy túl könnyedén mond igent a két fiú az alvilági életre, még akkor is, ha értjük, hogy veszítenivalójuk látszólag nincs. Szinte azonnal beleugranak Rupaszov bérgyilkos munkáiba, úgyhogy a valódi dühüket akkor még nem értjük, és ezt a lyukat sajnos a nézőnek kell betömnie.
Ezt leszámítva azonban abszolút érthető, amit Tilla még korábban nyilatkozott nekünk a filmről. „A filmben olyan elesett emberek a főszereplők, akikben a versben megjelenő elkeseredettség, düh benne van. Akiknek egyrészt tökmindegy, akár embert is ölnek, másrészt meg itt inkább egy punk hisztériáról van szó, egy kis begyorsulásról, egy őrületről.”
