Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
2016-ban már a negyedik évét kezdte meg a Filmalap-éra: Andy Vajna hazaköltözésével egy csapásra megváltozott a magyar filmipar, a korábban népszerű Filmszemle viszont elmaradt. Most másodjára tartották meg a helyébe lépő Magyar Filmhetet, ahol az elmúlt évek összes hazai mozifilmjét levetítették, és a 2014-es eseménnyel ellentétben ezúttal díjakat is osztanak. Mi azonban elébe megyünk a hivatalos gálának, és másodjára jelentjük be az Arany Toldi-díjakat – mivel a Saul fia versenyen kívül indult a Filmhéten, mi sem vettük figyelembe, így igen szoros eredmények születtek.
Felesleges a korábbi Filmszemléhez hasonlítani a Magyar Filmhetet, hiszen utóbbinak egyelőre egyetlen célja van: bemutatni a lehető legtöbb magyar filmet az elmúlt évből. Az, hogy ez a mennyiség befogadható-e a nézők számára, erősen kérdéses, és az eddigi tapasztalatokból úgy tűnik, hogy akkor sikerül csak teltházakat produkálni a rendezvényen, ha maguk az alkotók vagy hozzátartozóik szeretnék nagyvásznon élvezni az addig csak monitoron látottakat. Az alapból nem túl sok nézőt vonzó filmek meg fél- vagy egy évvel a bemutatójuk után sem fognak tömegeket vonzani a MOM Park mozitermeibe.
Az, hogy pótolni lehet az év közben kimaradt magyar filmeket, tényleg jó ötlet, de muszáj lesz legközelebb néhány exkluzív premierrel feldobni a programot, mert így inkább a szakma saját dzsemborijának és nem a nézőknek szóló, őket megszólító fesztiválnak tűnik a Filmhét.
Idén azonban a mennyiség mellett a minőséget is szeretné díjazni a Magyar Filmakadémia, hiszen az első Filmhéttel ellentétben már díjakat is osztanak. Mielőtt azonban kiderülne, hogy ki kapják a Magyar Filmdíjat(a jelöltekről itt olvashat), az előző Filmhét elmaradt díjkiosztója után általunk odaítélt elismerések mintájára most is kiosztjuk a legjobbaknak járó Arany Toldi-díjakat (a mi Oscarunk neve a Filmalap történelmének egyik kulcsfontosságú eseménye előtt tiszteleg), ezúttal több kategóriában is.
Legjobb film – VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan
Igen, az előző Arany Toldi győztese a mai napig nem vesztett érvényéből, a Filmalap-korszak egyelőre csak a mostani Filmhéten versenyen kívül induló Saul fiával tudott jobb filmet kitermelni. Reisz Gábor alkotása nem csak a filmben tárgyalt generáció számára vált instant klasszikussá, de még a 78 éves Szabó István is rajong érte. Ferenczik Áron központi alakításában a legjobb woodyallenizmusokkal él, a történet a maga hétköznapiságával nyűgözi le a nézőket, a közéleti poénok és a vizuális gegek térdcsapkodósra sikeredtek, a filmzene pedig másfél év távlatából sem akar kimászni a fülünkből. Persze fontosak a presztízsfilmek és a szélesebb tábort kiszolgáló közönségfilmek is, de ilyen őszinte, a mindennapjainkat a vászonra teremtő alkotásokra is nagy szükségünk lenne.
Legjobb rendező – Ujj Mészáros Károly (Liza, a rókatündér)
Az már alapból nem rossz, ha egy rendezőt az első filmje után Wes Andersonhoz és Aki Kaurismäkihoz hasonlítanak. Márpedig Ujj Mészáros Károly tényleg valami olyat alkotott a Liza, a rókatündérrel, amit magyar filmtől még nem láthattunk: az élénk kosztümök és díszletek, a varázsszerű hangulat villámcsapásként érte a klasszikusabb látványvilághoz szokott magyar nézőket. A jelenleg épp egy krimit fejlesztő rendező korábban főleg reklámfilmeket készített, de a Filmszemléről kísérleti- és kisjátékfilmjeivel is vitt már haza díjat. Szerzői filmes rendezőkből mindig is jók voltunk, de az igazán szórakoztató magyar közönségfilmek készítőiből mindig hiányzott az egyedi hang – a Lizával számtalan nemzetközi közönségdíjat elhozó Ujj Mészáros ezt hozhatja meg a hazai filmgyártásnak.
Legjobb férfi főszereplő (megosztva) – Lengyel Ferenc (Parkoló) és Gáspár Tibor (Anyám és más futóbolondok a családból)
A Parkoló a magyar közönségnek túl csendes, szerény film volt, pedig Miklauzic Bence alkotása megérdemelte volna a nagyobb figyelmet. Már csak azért is, mert Lengyel Ferenc tökéletesen hozta a hallgatag, mogorvának tűnő parkolóőr, Légiós karakterét. Nem volt könnyű feladata, hiszen szinte szavak nélkül kellett izgalmassá tenni karakterét, de a súlyos titkot őrző Légiós így is szimpátiát ébresztett a nézőkben, ráadásul a filmbéli ellenlábasát játszó Szervét Tibor is kiváló választás volt az alkotóktól.
Ráadásul Lengyel egy másik filmben is remekelt: Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családban című filmjében a generációkon átívelő történet miatt Gáspár Tibor édesapját alakította egy mellékszerepben. A főszereplő Gáspár pedig a maga finom eszköztárával mutatott be egy egész életet – a hatásvadászat minden formájától mentes, halk érzelmekkel teli alakítás méltó párja volt Ónodi Eszter karakteres családanyájának.
Legjobb női főszereplő - Balsai Móni (Liza, a rókatündér)
„Minden mozdulata, ajakmozgása hiteles, úgyhogy reszkethet a többi, filmekben sűrűbben feltűnő színésznő, mert Balsait ezután biztosan sok rendező látná örömmel a saját produkciójában” – írtuk a Liza, a rókatündér főszereplőjéről. Balsai Móni egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből, esti győzelme a hivatalos Filmhét-gálán is annyira borítékolható, mint amennyire papírforma volt Brie Larson Oscar-díja. Jól jelzi, mennyire megkedvelte a közönség, hogy a közösségi értékeléseket összegző filmes oldalon, a Kritikus Tömegen őt szavazták meg 2015 legjobb női főszereplőjének, és nem csak a magyar, hanem a nemzetközi mezőnyben. A Liza előtt az volt a kérdés, miért nem láttuk többször egészestés filmekben - a Liza óta ez a kérdés úgy hangzik, mikor láthatjuk már legközelebb nagyjátékfilmben?
Legjobb férfi mellékszereplő – Rába Roland (Isteni műszak)
Rába Roland már a Köntörfalakért is megérdemelt volna egy hasonló díjat, az Isteni műszakban szinte „csak” a tőle megszokott szintet hozta. A halálból bizniszt csináló, a magyaros „okosba megoldjuk” mentalitást egy személyben megtestesítő Dr. Fék szerepében ő volt a messze legszórakoztatóbb figura az Isteni műszakban. Sőt, a kritikusokat erősen megosztó filmet sokak szerint egyenesen az ő izzadságmentes játéka mentette meg.
Legjobb női mellékszereplő – Csákányi Eszter (Utóélet)
Zomborácz Virág 2014-es filmje a Filmalap-éra egyik első nagy sikere volt: a fesztiválokon jól szerepelt, a kritika pedig egyenesen megőrült érte. Bár a főszereplő Kristóf Márton amatőr színész volt, a mellékszereplői gárda alaposan kiegyenlítette a sztármérleget, Gálffi László, Petrik Andrea, Anger Zsolt vagy Gyabronka József egytől egyig nagyszerű alakítást tett le, de a legjobban talán még mindig Csákányi Eszter momentumaira emlékezhetünk a filmből. A helyi esperesbe beleszerető nagynéni szerepében hatalmasat alakító Csákányinak jutott a legikonikusabb jelenet is, aki már látta a filmet, valószínűleg tudja melyikre gondolunk. Korábban ezt írtuk róla: "(...)és az is tuti, hogy a Heaven is a Place on Earth dallamaihoz ezentúl automatikusan a felajzott Csákányi Eszter látványát fogjuk párosítani".
Legjobb dokumentumfilm – Drifter
„Az volt az elképzelésem, hogy ebben a filmben nem fognak mesélni arról, hogy mi történt velük, hanem ott leszünk, amikor Ricsi megveszi az autót, és akkor is, amikor összetöri, ott lesz a kamera, amikor szerelmes lesz, meg amikor szakít a barátnőjével” – nyilatkozta még korábban nekünk Hörcher Gábor, több fesztiválon (köztük a műfaj legrangosabb eseményén, az IDFA-n) is díjnyertes Drifter rendezője. A négy és fél éven át készített filmet természetesen a főhős, az álmát, a raliversenyzést kergető, de a szegénységből kitörni képtelen Ricsi viszi a hátán, aki olyan keresetlenül őszinte a sikereiben és a kudarcaiban is, hogy képtelenség nem szurkolni neki. A Drifter az újabb ékes példája annak, hogy egy kitartó, kis stábbal is olyat létrehozni, ami öntudatlanul is olyat mond el a 2010-es évek Magyarországáról, amit később nem találunk majd a visszaemlékezésekben.
Legjobb kisjátékfilm – Szép alak
Felesleges komolykodás, vontatottság, döcögő párbeszédek helyett valami olyan sugárzik Kis Hajni filmjéből, ami sokszor fájóan hiányzik a magyar filmekből. Egyrészt nincs túlírva a történet, hiszen egy végtelenül egyszerű szerelmi sztoriról van szó, másrészt egy olyan főszereplőt követhetünk végig, aki már az első másodpercektől kíváncsiságot ébreszt a nézőben. A kliséket pedig könnyedén, humorral kerüli ki a Szép alak, ami azért elég üdítő jelenség a sokszor nyomasztó kisfilmes termésben. Lehet, hogy egy nagyjátékfilmet is megérne az egyik diákba beleszerető gimnáziumi takarítónő története? Mi kíváncsiak lennénk rá.
