Havannában ad koncertet húsvétkor a Rolling Stones – ezt írta a Granma, a Kubai Kommunista Párt lapja. Úgy tudni, a zenekar a kubai főváros Ciudad Deportiva stadionjában lép fel
Az újság szerint a "történelmi koncert" utat nyit az előtt, hogy más nagy külföldi zenekarok is ellátogassanak a szigetországba. Brit rockzenekarnak ez lesz az első szabadtéri koncertje Kubában.
A Rolling Stones is megerősítette a kubai bejelentést. "Számtalan különleges helyen adtunk koncertet hosszú pályafutásunk során, de ez a show Havannában döntő esemény lesz számunkra, és azt reméljük, hogy valamennyi Kubában élő barátunk számára is" – idézte közleményüket a The Guardian.
A kubai fellépésről azóta vannak híresztelések, hogy Mick Jagger tavaly októberben Havannában járt, ahol feltételezések szerint koncerthelyszínek között válogatott és felkeresett több éjszakai bárt is.
A Rolling Stones Latin-Amerikában koncertezik, Olé című turnéjuk február 3-án indult Chile fővárosából, majd Buenos Airesben és Montevideóban (Uruguay) léptek színpadra. Brazíliában február 24-én adtak koncertet és még kétszer lépnek fel, majd Peru, Kolumbia és Mexikó felé veszik az irányt. Az együttes honlapján jelenleg a március 17-i mexikóvárosi koncert van feltüntetve a turné utolsó állomásaként.
A Rolling Stones koncertjét három nappal az után rendezik Havannában, hogy március 21-22-én történelmi látogatást tesz a karib-tengeri országban Barack Obama, akinek személyében 1928 óta először látogat amerikai elnök Kubába. Kuba és az Egyesült Államok 2014 végén jelentette be, hogy több mint félévszázad után rendezi viszonyát, és tavaly a két ország felújította diplomáciai kapcsolatait – írta a The Daily Telegraph.
A brit napilap online változata emlékeztetett, hogy a kubai forradalom 1959-es győzelme, Fidel Castro hatalomra kerülése után évtizedeken át cenzúrázták mind az amerikai, mind a brit rockegyüttesek, előadók, köztük a Rolling Stones, a Beatles és Elvis Presley zenéjét a kommunista országban.
Fidel Castro 2000. december 8-án John Lennon szobrának avatásakor Havannában sajnálatának adott hangot emiatt. Arról beszélt, hogy túlságosan lefoglalta őt a kormányzás, és angol tudása csekély volt ahhoz, hogy jól értse a Beatlest. "Nem az én hibám" – mondta a cenzúráról.