Az is kiderült, hogy David Lynch nem csak rendezi az új részeket, de színészként is feltűnik a sorozatban.
Mióta kiderült, hogy David Lynch és Mark Frost kultikus sorozata egy új évad erejéig visszatér, egyre több, az eredeti sorozatban feltűnő színész jelentette be, hogy megint részese lesz a misztikus történetnek. A nagy kedvencek, Cooper ügynök (Kyle MacLachan), Truman seriff (Michael Ontkean) vagy Audrey Horn (Sherilyn Fenn) mellett azonban néhány új színészt is köszönthetünk majd a 2017-re ígért folytatásban.
A mindig jól értesült Deadline információi szerint a Lynchcsel már a Mulholland Drive-ban együtt dolgozó Naomi Watts és egy másik, főleg a kilencvenes években aktív filmszínész, Tom Sizemore (Született gyilkosok, Ryan közlegény megmentése) is csatlakozik a stábhoz.
A pletykák szerint maga a rendező, David Lynch is feltűnik majd az új részekben, mint ahogy az tette korábban is, a nagyothalló FBI-ügynökként, Gordon Cole-ként. Korábban az is kiderült, hogy a régi színészek mellett olyan sztárokat is igazolt a produkció, mint Laura Dern, Amanda Seyfried és Jennifer Jason Leigh.
Az új évad történetéről még nem sokat árultak el, hiszen eredetileg kilenc részről volt szó, de a hírek szerint az alkotók lehet, hogy hosszabb sorozatban gondolkodnak.