Barabás Lőrinc trombitás, zeneszerző számos formációban játszott már idehaza és külföldön egyaránt. Mostani anyaga az electro funktól, a minimal house és goa trance hatásokig elég eklektikus képet mutat, amelyet egy 44 perces szünet nélküli egyvelegben hallhatunk.

Itt már most meghallgatható a lemez. Alább pedig egy villáminterjú a szerzővel.

 

hvg.hu: A liftben lehet is táncolni, meg nem is. Mennyire tánczene az új lemez és mennyire liftzene, mennyi benne a komolyság és mennyi az irónia?

Barabás Lőrinc: A liftekben legtöbbször instrumentális, aláfestő zenék szólnak. Olyan "van is, meg nem is" zenék. Ez egy teljesen hangszeres album, szöveg és ének nélkül. Valahogy erre akartam utalni a címmel,de ugyanakkor felvetni a kérdést, hogy lehet-e tánctérré egy lift egyáltalán. Az ember hol 30, hol 50 másodpercig, lassabb lifteknél tovább is, bent van egy dobozban. Megy vagy jön. Siet, vagy nem, de mégis ott van a mindennapokban, és annyira nem is tűnik fontosnak. Mindenki áll, gondolkodik, töpreng vagy beszélget, de mindenképp egy homlokegyenest más dolgot csinál, mint egy klubban a tánctéren. Másrészről rövidítve ezek az EDM (electronic dance music) stílus betűi is. Igazából viccesnek gondoltam ezt így, ezért lett ez a címe. Irónia talán a címben van, de a zenét teljesen komolyan gondolom. Mindig is vonzott a szintetikus, gépi zene. A repetíció, a számitásokon alapuló világ.

Legtöbbször számítógépen írok zenét, zongora billentyűzettel és minden más kütyükkel. Egy ideje kísérletezem számomra új hangzásokkal, stílusokkal, fejlesztgetem a technikai apparátust is, pedálok, midi-vezérlők, miegymás. Próbáltam a trombitát beleilleszteni ebbe a zenébe úgy, hogy az belepasszoljon. Régebben a Random Szerda esteken vagy a Quartettel manapság egyfajta karmesteri szerepet játszom, irányítom mikor ki lépjen be, vagy lépjen ki. Ezeket a vezényléseket programozom pedálokhoz és így a gépi zenének is megvan az élő jellege. Sok sávot élőben játszom fel billentyűn és trombitán, majd ezekkel építkezem fel és le. Igyekeztem azokat a dolgokat használni, amiket egy zenekarban kevésbé lehet, például az egész zenét filterezni vagy különböző effektekkel variálni.

Az, hogy ez pontosan milyen közegben fog igazán működni, majd elválik. Az élő előadásokon vetítéssel együtt játszom, ami egyrészt egyfajta party hangulatot teremt, másrészt én sokszor vizuálisan közelítem meg a zenét és fontosnak gondolom ezt a kapcsot. Van, hogy táncol a közönség, van, hogy inkább egy audióvizuális performanszként működik az egész. Ez számomra egy új terep, tele kihívásokkal.

hvg.hu: Az Elevator Dance Music szólóalbum. Nem is volt közreműködő?

B. L.: A lemezt egyedül írtam és játszottam fel. A keverésben és maszterelésben a Turbo zenekar billentyűse, Dure barátom segített az ő stúdiójában.

hvg.hu: Sosem törekedtél arra, hogy hű legyél a definíció szerinti dzsesszhez. Ez az album azonban az eddigieknél is messzebbre megy a kísérletezésben. Kik vagy mik, milyen zenék, milyen előadók, vagy milyen történések inspiráltak az utóbbi időben?

B. L.: Richie Hawtin, Steve Reich, Crimson és Chrom mixei a Lick the Clickből, a Kalkbrennerék zenéje, goa trance mixek. Szoktam jazzt hallgatni, populáris rádiót, 20-ik századi komolyzenét (Bartók, Sosztakovics). Koncertekre járok, ilyesmik. Eléggé mindenevő vagyok.

Folyton mindig minden inspirál, még az is, ami nem. Vagy csak később veszem észre. De egy folyamatos figyelés, befogadás, emésztés, alkotás folyamat megy, azt hiszem. Ez nem azt jelenti, hogy a legújabbat vagy legtrendibbet figyelem, hanem csak úgy figyelek, beleszaladok dolgokba, és azok hatnak rám.

Nem szeretnék stílushoz kötött zenész lenni, még ha ez marketing szempontból nem is túl előnyös. Nincs főnököm, és arra megyek, amerre akarok, és azok a zenészek és művészek inspirálnak nagyon, akik folyton újat keresnek.

hvg.hu: Egy időre elmentél Londonba. Az a fejezet lezárult vagy szünetel, vagy éppen most hol a bázisod? Mi történt veled Londonban?

B. L.: Először 2009-ben, másodszor tavaly voltam közel egy-egy évet Londonban. Egy nagyon érdekes és inspiráló helynek gondolom. Egy szelet az egész világból tele sokféle emberrel, kultúrával. Sok barátot szereztem ott, és azóta is visszajárok, például most pénteken mutatom be ott is a lemezemet Camdenben egy angol zenekarral közös koncerten. Május óta már itthon élek Budapesten. Imádok utazni, akár hosszabb időre is, de élni itthon szeretek, és így is tervezem a jövőben.

Sok zenét csináltam ott, sok zenésszel játszottam. Kapcsolatokat kötöttem, figyeltem, füleltem. Szóval egy hosszabb, kísérletezős időszaknak volt egy fejezete.

hvg.hu: Több projektet, formációt is futattál, futtatsz párhuzamosan. Most éppen mi a helyzet? Hozod-viszed az inspirációkat innen-oda, onnan-ide, vagy pont azért vannak ezek a párhuzamos utak, hogy ne keveredjenek a különféle narratívák? Hogy szólalnak ezek a projektek élőben?

B. L.: Most körvonalazódott igazából, hogy egyrészt az Elevator Dance Music vonala az, amit csinálni fogok, ezt csak szimplán Barabas néven a minimalizmus jegyében, másrészt kialakult egy fix felállású quartettem (G. Szabó Hunorral, Herr Attilával és Cséry Zoltánnal), akikkel már pár koncerten túl vagyunk és hamarosan ott is lesz lemez, legkésőbb tavaszra. Ott a jazzesebb énemet élem ki, de szöveg és ének ott sincs. Nagyon sok zene és dal született nálam otthon az elmúlt években, és ezekből szemezgetve alakítjuk a műsort. Volt egy időszak, amikor csak egyedül játszottam loopstationnel, és azért a társas zenélés nagyon tud hiányozni. Ezek mellet a Random Trip klubbesten szoktam meghívott vendég lenni. Ott régi jó barátokkal, eklektrices tagokkal játszunk együtt, mindig más és más felállásban.

hvg.hu: Hol láthatjuk, hallhatjuk az új lemez számait legközelebb élőben? Van már következő projekt a fejedben?

B. L.: Egy A38-as lemezbemutatón vagyok túl a szólóval és a quartettel is voltunk most Pesten pár koncerten, decemberre nincsen még lekötött buli fixen, de a két ünnep között valószínű, hogy lesz valami. Egyébként pedig december 11-én, pénteken játszom Londonban, Camdenben a The Forge nevű helyen az új lemezzel.