A hamarosan új albumot megjelentető popsztár a Trainspotting rendezőjének kérését utasította vissza.
Danny Boyle, aki a Trainspotting mellett többek közt a 28 nappal később és a Gettómilliomos rendezője, Bowie életrajzára épülő zenés filmet szeretett volna készíteni, melyhez az angol popsztár dalait kívánta felhasználni. Bowie azonban nem adott erre engedélyt.
A rendező egy nyilatkozatban elmondta, hogy „nagyon szomorú” a zátonyra futott projekt miatt, amit nagyon szeretett volna összehozni. Azt is elmesélte, hogy legutóbbi filmje, a Steve Jobs életrajzi mozi töltötte be a lelkében támadt űrt.
Ami Bowie nem zenei aktivitásait illeti, az ír Enda Walsh mellett társszerzője 1976-os filmje, a The Man Who Fell The Earth alapján készülő Lazarus című színdarabnak. A még idén várható premierű darabot a belga Ivo van Hove rendezni, s abban új Bowie-dalokat és restaurált régi számokat is felvonultatnak. Blackstar című új dalának részletét ugyanakkor a holnap után induló The Last Panther című sorozat használja intróként.
Mint arról korábban hírt adtunk, David Bowie 69. születésnapján, 2016. január 8-án Blackstar címmel új nagylemezt jelentet meg. Az albumelőzetes kislemezdal november 20-án jön.