Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Bár főműsoridőben mennek a valóságshow-k, a meztelenség izgalma elinflálódott, s azt hisszük, ma már nincsenek titkok, ám sok szempontból ugyanannyi szexualitással összefüggő tabuval élünk, mint a nagyszüleink. Akkor mégis miért döntött úgy például a Playboy, hogy nem lesz több meztelen nőről készült kép a hasábjain? Mi itt a nagy társadalmi tanulság? És még valami: lesz-e valaha egyenjogúság?
„Mostanra kiapadtak a meztelenség lehetőségei (...), az egyre kevésbé tud 'értékként' megjelenni a szó szociológiai vagy gazdasági értelmében. Ha túl sok és könnyen elérhető meztelenséget látni, miért volna érdekes, miért kellene ezért pénzt kiadni?” – veti fel Zsolt Péter médiaszociológus, a Divatszociológia című könyv szerzője arra a hírre, amely szerint márciustól eltűnnek a meztelen nők a Playboyból.
A meztelen nők képe nélküli Playboy ötletét Cory Jones vezetőszerkesztő hozta fel a már 89 éves alapítónak, Hugh Hefnernek, ő pedig rábólintott a váltásra. Jövő márciustól, bár a magazinban továbbra is lesznek modellek „provokatív beállításokban”, de már egyik képen sem lesznek teljesen meztelenek. Ez elsőre úgy hangzik, mint a Garfield nélküli Garfield képregény (az interneten amúgy tényleg minden van: az ötlet létezik ezen a zseniális oldalon), ahogyan az viszont a New York Times-beli bejelentés óta mindenki számára egyértelmű lehet, a Playboy-birodalom racionális és logikus döntést hozott.
A tabuk maradtak
A lapeladások 1975 óta 5,6 millióról 800 ezerre csökkentek. Sok, anno a Playboy mintáját követő lap már fel is adta a versenyt, eltűnt a piacról. A háttérben a print és online tartalomfogyasztás átalakulása áll: a nyomtatott lapok és a könyvek halálának jóslatát minden iskolás hallhatta már. Az, hogy a print tartalmak a megszűnés helyett a minőség felé tolódnak el, olyasmi, mintha a könyvek középkori státusa jönne vissza. Egyre inkább a drága, egyedi, megismételhetetlen, vagyis exkluzív nyomtatott tartalmakról lehet szó – mint amilyen a beárazott Playboy-életstílus is.
„Azt gondoljuk, ma már nincsenek titkok, főműsoridőben megy a valóságshow. Eközben sok szempontból ugyanannyi szexualitással összefüggő tabuval élnek az emberek most, mint a nagyszüleik idején. A társadalmunk fuldoklik attól, hogy eldöntse, neurotikus vagy narcisztikus akar-e inkább lenni?” Hammer Ferenc, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének oktatója szerint nem egyféle Playboy, de három sem lenne elég arra, hogy a létező feszültségeket kitárgyalja. Példaként az időskorral és a szüléssel kapcsolatos, vagy a férfi és női orgazmus különbségét érintő szexuális tabukat említi.
„Azt gondolnánk, olyan egyértelmű dolgokról van szó, mint a tojásfőzés. Ehhez képest úgy tűnik, az emberek valójában furcsa álomvilágban élnek. Ezek a problémák itt vannak az életünkben és senki nem beszél róluk.”
Az online-ról már rég eltűntek a meztelen nők
A lapszámcsökkenésben a szexualitást gazdasági termékként eladó szolgáltatások mellett olyan tényezők is közrejátszanak, mint a kábeltévék vagy a videójátékok térnyerése. A férfi életmód és stílus tartalmak felé mozduló playboy.com-ról már tavaly eltűntek a meztelen nők. A döntés a látogatók fiatalodását (47 évről 30 felettiekre) és a forgalom négyszereződését hozta magával. Az oldal hozzáférhetőbbé vált, a hirdetők lehetőségei is megnőttek: a Playboy nem lesz tovább egyértelmű tiltólistán cégeknél vagy a fiatalabb célközönséget keresőknél.
„Hatalmas média és merchandise vállalkozásról van szó (szerte a világban kapható Playboy-logós parfümtől ékszereken át ruhákig mindenféle – a szerk.). Jött egy könyvelő és kiszámolta, miből lehet pénzt keresni” – mondja Hammer. A Playboy-birodalom a nyuszis termékekre támaszkodik leginkább, ezen belül is Kína a legaktívabb beszállító – jellemzően az az ország, ahol amúgy a magazint hivatalosan nem is árulhatják. „Nem gondolom, hogy a merev, unalmas és racionális számolás következményeként most az új rezsimben az irodalmi szerkesztők rosszabbak lennének majd. A tematika, ahová a Playboy berajzolta magát, elég sokáig adhat még neki piacot” – teszi hozzá Hammer.
Tényleg csak az interjúk miatt olvasom
A magazinnal kapcsolatban sokszor említett jellemző a szakmai minőség az egész oldalas képregényektől az irodalmi munkákig. Szerző vagy interjúalany volt John Lennon, Woody Allen, Kurt Vonnegut, Joseph Heller, Norman Mailer, John Updike, de írt a Playboyba Arthur C. Clarke, Ian Fleming, Vladimir Nabokov, Chuck Palahniuk, P. G. Wodehouse vagy Haruki Murakami.
„A Playboy korán arra az útra lépett, hogy más rovataival minőséget igyekezzen előállítani – így mára lemondhat az erotikáról. Megtörtént a figyelemfelkeltés, mindenki megismerte a márkát, most már akkor is követik az újságot, ha a többi rovatával kíván megkapaszkodni, elit lapként” – egészít ki a minőséggel kapcsolatban Zsolt Péter.
A Playboy esetében a magas szakmai minőség mellett a politikai szerepvállalást, pontosabban Hefner liberális értékrendjének terjedését is ki szokták emelni. A lap ugyanis az ötvenes évek robbanás előtt álló Észak-Amerikájába érkezett, bigott unalomba szocializálódott emberek közé.
A második számban sem bíztak
Első, Marilyn Monroe-t szerepeltető címlapjára Hefner még dátumot sem tett, mert attól tartott, nem lesz második szám. „Nem szabad elfelejteni, mennyire eszeveszett prűd világ volt akkor Amerikában. A kisvárosi környezet… mint a Dogville-ben. A Playboy-jal nagy adag felszabadítás és nagy adag szörnyűség is jött” – mondja Hammer az 1953-as indulás hidegháborús körülményeiről. „Ez lett az alapja annak a narcisztikus kultúrának, amiben az emberi testnek annak az egypontnullás nyers verziónak kellene lennie, aminek semmi értelme.”
A szexualitás Zsolt Péter szerint egy nagyon érdekes pillanatban jelent meg az amerikai piacon. „Kicsit messziről indítva, ahol olajat találnak vagy gyémántot, és nem tudnak mást csinálni, mint olajat vagy gyémántot termelni, ott miután elfogy a nyersanyag, eltűnik a gazdagság. A Playboy számára az olaj vagy a gyémánt a szexualitás volt” – mondja.
„A szexualitás az után jelent meg, hogy a puritanizmus vallásos hajtóereje sikeressé kezdte tenni az amerikaiakat. Voltaképp ekkor kezdett kiteljesedni a fogyasztói társadalom, és vált nyitottá arra is, hogy a szexben nem valami veszélyes dolgot, hanem valami örömforrást lásson.”
Please, please me
1953-ban halt meg Sztálin és fejlesztette ki az USA az első hidrogénbombáit. A második világháború utáni fullasztó konzervativizmusból kitörni vágyó fiatal generáció számára nemsokára berobbant a szexuális forradalom, a rock and roll-mánia, a Beatles-vezette brit invázió, nem voltak messze a polgárjogi mozgalmak és az egész virágos hatvanas évekbeli ellenkultúra sem.
A Playboynak volt fekete főriportere, műsoraiban együtt szerepeltetett fekete és fehér zenészeket, Hefner visszavont engedélyt olyan szórakozóhelytől, ahova nem engedtek be feketéket. A Playboy-klubokban fekete nőket is alkalmazott, fekete modelleket szerepeltetett a kihajtogatható aktfotókon, és az első afroamerikai címlaplány, Darine Stern is Hefner lapjában szerepelt.
A Playboy viszont Playboy maradt, a szexualitás sem olaj vagy gyémánt. A márka irodalmi vagy világnézeti értékei mellett egyenlő maradt a nőket szexualizált tárgyként bemutató, mára hatalmasra nőtt birodalommal.
„A Playboy alapvetően nem tekinthető a női emancipáció eszközének, még ha Hefner szeretné is így láttatni magát” – mondja Gregor Anikó, az ELTE Társadalomtudományi Karának szociológusa, egyetemi tanársegéd. „A megjelenített nők az úgynevezett férfitekintet mentén vannak ábrázolva, heteroszexuális férfi fantáziákat mutatnak be. A Playboyhoz hasonló férfi életstílus-magazinok az itthon is jellemző szexista kultúrának a termékei és egyben újratermelői. Normálisnak tartjuk, hogy meztelen emberi testek szexualizálva jelenjenek meg nyilvánosan a társadalom másik felének kedvére. Sőt, az a furcsa, ha ezt valaki problémásnak gondolja – és nem feltétlenül a gyerekek erkölcsével kapcsolatos kérdésként” – teszi hozzá Gregor.
A fekete modellek szerepeltetéséről azt mondja, sok útja lehetne annak, hogy Hefner vagy a Playboy márka úgy álljon a különféle – például fekete, hispán, roma – női emancipációs mozgalom élére, hogy abból ne anyagi haszna származzon. Vagyis kiléphetne a keretből, ami a női test szexualizálásával és tárgyiasításával aláhúzza a nemek közötti egyenlőtlenséget. „Magyarországon 2002-2003 körül jelent meg az a Playboy-szám, ami azzal hirdette magát, hogy cigánylány is szerepel benne. Az, ha egy újság olyan női testeket mutat, melyekről azt állítja, a való életben soha nem láthatná őket, megint csak fantáziát elégít ki” – mondja.
| És velünk mi a helyzet? |
| Az, hogy a magyar kiadás követi-e az amerikai döntést, még nem világos, de valószínűleg fogja. A Playboy magyarországi szerepéről Nagy Zita doktori disszertációjában lehet még olvasni. A Playboy a kilencvenes évek Magyarországán a speciális „nyugati férfi” életérzést hozta, korábban tiltott termék volt, amit a határon elvettek, majd a történetek szerint jellemzően a boldog ismerősöknek szétosztogattak. |
