Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Kiszámítható és felszínes film lett a Meryl Streepet rocker anyukaként felvonultató Dübörög a szív, de a színészekből áradó nosztalgia megmentheti a filmet az arra fogékonyak számára. Az anya-lánya kapcsolatot boncolgató alkotásban ráadásul tényleg a saját lányával együtt szerepel a három Oscar-díjjal rendelkező Streep.
A mindenféle jelzőkkel leírhatatlan, fokozhatatlan színészistencsászárnő Meryl Streep 35 év kemény munka után úgy döntött, nem kell már neki ez a konstans stressz, amit a három Oscar-díjából fakadó, vele szemben támasztott elvárás jelent – legalábbis az utóbbi években minden Vasladyre jut egy Amit még mindig tudni akarsz a szexről, minden Augusztus Oklahomábanra egy Az emlékek őre. Legutóbb a meglehetősen közepes Vadregényben remekelt, úgyhogy ideje volt már, hogy jöjjön egy kevésbé jó alakítás.
A gyakorlatilag minden megközelítésben értelmezhetetlen magyar címet kapó Dübörög a szív eredeti címe Ricki and the Flash, ami Streep karakterének filmbeli zenekarának neve. Streep egy pénztárosként dolgozó, de művésznevet használó, zenekarával kaliforniai kocsmákban pár tíz ember előtt fellépő, aztán a zsúfolt mini-albérletébe hazatérő nőt játszik, aki Indianapolisban élő három gyermekét és ex-férjét évek óta nem látta. Amikor az ex-férj (Kevin Kline) felhívja, hogy egyetlen lánya (Mamie Gummer) öngyilkosságot kísérelt meg, úgy dönt, újra felveszi a kapcsolatot egykori családjával.
A klisék tárháza végtelen: az egykori férj öltönyös, gazdag figurája, a férje által megcsalt és elhagyott, totál depressziós, magát külsőleg is teljesen elhagyó lányuk, az ex-házaspár újra fellángoló érzelmei, a főhős két férfi közt való őrlődése, stb.
Csakhogy ezek a klisék akármennyire is, hát, klisések, többnyire elmondható róluk, hogy a való életben is előfordulnak. Ha hozzávesszük azt, hogy a szereplőkkel nem nagyon lehet azonosulni (rossz anyuka, felszínes apuka, kiállhatatlan lány), motivációik pedig minimum kérdésesek (az anya miért hagyta el a családot? A Rick Springfield által játszott új pasi mit eszik a vele nem nagyon törődő nőn?), akkor onnantól kezdve egyetlen dolgon múlik az, tetszik-e a film: hogy bejön-e a színészek által biztosított nosztalgiafaktor.
Merthogy ebben az életidegen szerepbe bújó Meryl Streepben, valamint Kevin Kline-ban úgy en bloc semmi aktuális nincsen. De ha valaki fenntartások nélkül élvezi a két színész játékát, akkor egész élvezetes tud lenni ez a film.
Aztán nem lehet elmenni amellett sem, amire tulajdonképpen az egész marketinget felépítették: ugyanis – dobpergés – a Meryl Streep lányát játszó Mamie Gummer valóban Meryl Streep lánya! Micsoda fordulat. Szerencsére ezt a kapcsolatot azonban nem futtatták ki ilyen meta-utalgatós, bennfenteskedős személyeskedésre, sőt még jót is tett a filmnek a kettejük közt lévő alapvető családi kémia.
A sztori persze nem áll meg az anya-lánya kapcsolatnál, bezavar a képbe az ex-férj új házastársa, és a két fiúgyerek is fokozza a bonyodalmakat – egyikük a republikánus anyuka minden reménye ellenére meleg, másikuk pedig az esküvőjére készül, amire nem hívta meg az életükbe hirtelen újra belépő anyukát.
Szóval egy teljesen kiszámítható, részleteiben hátradőlősen élvezetes darabról van szó, ami önmagában ugye nem baj, mindig elfér a választékban egy-egy limonádéízűbb darab, akkor válik csak bosszantóvá a jelenség, ha figyelembe vesszük a közreműködők névsorát. Az ehhez hasonló könnyed, tucat családi- és/vagy love-sztorikat általában feltörekvő írók, rendezők jegyzik, akik a nagy színészekben bíznak, hogy elfedik majd a középszerű történet hibáit. Itt nem erről van szó.
A rendező ugyanis az a Jonathan Demme, akit leginkább az egyetlen Oscar-díjáért felelős A bárányok hallgatnak című film miatt ismerhet az olvasó, de korábban megrendezte a Melvin és Howardot és a Valami vadságot, később pedig a Philadelphiát és a hozzánk eljutó legutóbbi filmjét, a hasonló témákat (diszfunkcionális család egy esküvő küszöbén) feszegető 2008-as Rachel esküvőjét. A forgatókönyvet pedig az a Diablo Cody jegyzi, aki a 2007-es Junoért kapott Oscart, azóta viszont csinált egy szimplán jó (Pszichoszingli) és két bűnrossz filmet (Ördög bújt beléd, Kitérek a hitemből).
A nosztalgia miatt ugyan működhet a Dübörög a szív, de ez nem az az irány, amerre két akkora tehetségnek tartania kéne, mint Meryl Streep és Kevin Kline. Ha másra nem, arra jó ez a film, hogy az édesanyja árnyékából kilépni vágyó Mamie Gummert egy fokkal jobban megismerje a közönség, és megmutathassa azt a tehetségét, amit itt még talán túlságosan bizonyítani akar, kissé színpadias megoldásokba bonyolódva.
