Kult hvg.hu 2015. augusztus. 17. 17:32

Itt a Tame Impala új klipje

Kevin Parker zenekarának különleges számához különleges kisfilm készült. Kattintson a fura mozgóképes utazáshoz.

A dalszerző-énekes-multiinstrumentalista-producer köré épülő ausztrál együttes az év egyik legjobban várt lemezét jelentette meg, melyet be is mutattunk itt a hvg.hu-n. „Kevin Parker, a Tame Impala mögött álló zenész/producer/stúdiómágus vett egy lakást, ahova berendezett egy komplett stúdiót, elvonult a világtól, és egymaga megírta és felvette az év talán legfontosabb albumát. Azt a lemezt, amely teljesen új színeket hoz az eddig is elég gazdag Tame Impala-hangzásba. A régi, elkötelezett rajongók lehet, kiakadnak majd a Currents dalainak hallatán, de Parker azt üzeni nekik: igen, más lettem, de ha szerintetek a változás szükséges, akkor kövessetek” – írtuk többek között a Currents című új albumról.

Most itt az albumhoz készített második „rendes” klip, egy fura transzformációkkal és hallucinációkkal teli szürreális kisfilm, amely pont annyira különleges, mint a dal, amihez készült. Az a David Wilson rendezte, aki évekkel korábban már készített klipet Parkeréknak, a Mind Mischief című számhoz.

Ez az új klip:

Ez itt a szám élőben, a Conan O'Brien show-ban:

 

Ez a Mind Mischief:

 

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.