Egy fideszes politikus javaslatára kormánypénzből Gulág-emlékművet emelhetnek a Szabadság téren - írja a Napi Gazdaság hétfői száma.
Emlékművet állítana a szovjet megszállás áldozatainak a budapesti Szabadság téren a Menczer Erzsébet fideszes politikus vezette Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szórakész) – olvasható a Napi Gazdaság hétfői számában.
Menczer a Gulág-emlékév kapcsán létrejött emlékbizottság tagjaként kezdeményezte az emlékmű felállítását, a több mint 800 ezer áldozat előtti tisztelgés jegyében. A bizottság elnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, de képviselteti magát a Miniszterelnökség, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Terror Háza Múzeum és a Veritas Történetkutató Intézet is.
Menczer Erzsébet szerint az elképzelést támogatta a bizottság, amelynek július 14-én lesz a következő ülése, ezen eldőlhet, hogy mire mennyi pénz jut. Az elnök elmondta, hogy a Szórakész munkájába bevonták a korszakot kutató történészeket is, például M. Kiss Sándort, Szita Szabolcsot és Stark Tamást. Az emlékbizottságnak a szervezet elkészített egy programtervezetet arról, mit szeretne megvalósítani az emlékévben – tette hozzá az elnök, aki kiemelte, hogy szeretnék bevonni a közszolgálati médiát is a történtek bemutatásába, mivel több generáció is felnőtt már, amelynek fogalma sincs arról, mi történt 1944 és 1989 között.
A Szórakész elnöke hozzátette, az emlékmű felállításához szükség van kormányzati támogatásra is, mert a szervezet erre önerőből nem képes – olvasható a lapban.
Menczer Erzsébet szerint az emlékmű ötletét nemcsak a Szórakész támogatja, hanem a Magyarországi Németek Pécs-Baranya Megyei Nemzetiségi Köre és a Politikai Elítéltek Közössége is.