Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Lehet, hogy a lakás, ahol most ezt a cikket olvassa, titkos állambiztonsági találkozók helyszíne volt. Az is megeshet, hogy olyan lakásban él, ahonnan a gyanús, rendszerellenes személyeket kukkolták néhány évtizeddel ezelőtt. Budapest egészen más képet ölt, ha a titkosszolgálatok szemével nézzük – erre hívja fel a figyelmet rendhagyó útikalauzával Tabajdi Gábor. A szerző rengeteg abszurd és izgalmas esetet osztott meg velünk Örkény híres köpésétől kezdve, Antall József Kádárnak írt levelén keresztül egészen egy homoszexuális titkosrendőr lebukásáig.
Ne haragudj, de ez nem telefontéma – hányszor hangozhatott el ez a mondat az ötvenes évektől kezdve Magyarországon? Még akkor is, ha csak azokra az esetekre szűkítjük kört, ahol a mondat mögött nem a privát beszélgetés szándéka, hanem a lehallgatástól való félelem állt. A titkosszolgálat hazai működéséről hétről hétre több mindent tudunk, de arról már hiányosabbak az ismereteink, hogy pontosan hogyan, hol és kiket figyeltek meg.
A téma kitartó kutatója, Tabajdi Gábor új könyvében a holra kérdezett rá: a Budapest a titkosszolgálatok hálójában bizarr útikalauz, melyből egy egészen orwelli világ tárul a szemünk elé. Mintha Budapesten nem is lehetett volna elbújni. Legyen az egy forgalmas kávézó, egy tér, egy elhagyott rakparti sétány, egy gondosan leszigetelt lakás, az állambiztonság fülelt és figyelt. Legalábbis erről tanúskodik a több mint félezer címet tartalmazó tudományos-ismeretterjesztő munka. A szerzővel a rendszer egyik központi épületében, az egykori pesti Fehér Házban, a ma az Országgyűlés Irodaházaként funkcionáló épületben találkoztunk.
„A legjobb hely, hogy bemutassuk az állambiztonság működését”
„1951 és 1953 között az Államvédelmi Hatóság központja az V. Jászai Mari tér 1. szám alatt, a pesti Fehér Házban volt. Az 1956-os forradalom idején a Fehér Ház a régi rend híveinek egyik központja maradt. A munkahelyükön maradt belügyesek megszervezték az ingatlan védelmét, és felvették a harcot a szomszédos házak tetejéről tüzelő támadókkal. Az elkövetkező években részben ebből az épületből irányították a megtorlás akcióit” – olvasható a könyvben.
Tabajdi Gábor nem véletlenül választotta a Jászaihoz közel lévő épületet: "Sokszor úgy tűnik, mintha az állambiztonság ügyei légüres térben játszódtak volna. Ennek a sajátos útikönyvnek a megírásával az volt a célom, hogy helyszínekhez köthessük a szervezet budapesti tevékenységét. A Fehér Ház szimbolikus épület. Nem véletlen, hogy a korszakot megidéző tematikus városnéző séták is innen indulnak. Az irodaházat Kádár János építtette belügyminiszterként, ő irányította a hatáskörébe tartozó ÁVO-t, amely egyébként az egész épület kisajátítása után, 1951-ben őt magát is letartóztatta."
A BM 1961-ben adta át az ingatlant a pártközpontnak. Innentől az MSZMP KB a titkosszolgálatokat is felügyelő munkatársai dolgoztak itt. A pártvezetők itt olvashatták munkanapjuk kezdetén a számukra összeállított összefoglaló jelentéseket.
Kádárék "cigánytanyán" dolgoztak
A könyv egyik legérdekesebb rétegét azok a hangulatjelentések adják, amelyekből kiderül, az állambiztonságnál dolgozók többször is panaszkodtak a munkakörülményeikre. Miközben ma már azt hihetnénk, a belügynél szerzett állás igazi kiváltság volt, érdemes beleolvasni egy-két jelentésbe.
A Belügyminisztérium Roosevelt téri (ma Széchenyi tér) épületéről például a következőt jegyezték le: "az a körülmény, hogy minden szobában 4-6 ember dolgozik, irreálissá teszi az igényes munkát". Kádár pedig a következőt írta a ’61-ben a pártközpontban uralkodó állapotokról: "a mi épületünk olyan, mint egy cigánytanya a többi szocialista országokéhoz képest". A kémelhárítás Münnich Ferenc (ma Nádor) utcai épületéről sem zengtek ódákat az ott dolgozók: a WC-ből áradó bűz mellett svábbogarakat, sötét szobákat és piszkos falakat emlegettek.
Tabajdi szerint azonban nem kell készpénznek venni ezeket a véleményeket, hiszen a lesújtó helyzetjelentések sokszor lobbicélt szolgáltak: így akartak jobb munkakörülményeket kiharcolni. "1945 után az ellátási nehézségek között már az is privilégiumnak számított, ha valaki meleg ebédhez jutott. De azért az ÁVH mindig is privilegizált intézmény volt, amelynek számos, az útikönyben részben ismertetett fővárosi korrupciós ügyét is feltárták a későbbi vizsgálatok" – jegyzi meg a szerző.
A panaszkodó hangulatjelentések a kádári paradigmaváltás után sem szűntek meg. Miután az 1956-os megtorlások lezárultak, a Kádár-rendszer megszilárdult, a belső elhárítás szerepe megváltozott, a terror helyett a fő feladat a megelőzés és a bomlasztás lett, így ezen a részlegen egyre kevesebb emberre volt szükség.
A nyugati nyitás miatt a kémelhárításnál és a hírszerzésnél viszont folyamatosan nőtt az állomány. Több egykori titkosrendőr is itt kapott pozíciót. A hírszerzés és kémelhárítás megerősödése azonban nem járt együtt munkakörülményeik javulásával: a zsúfoltság, helyszűke miatt itt is megszaporodtak a panaszok. A hírszerzők a Budakeszi úti épületben például takarékosságból szappan helyett mosóporral tisztálkodtak. A sofőrök pedig az alacsony bér miatt maszek taxizásra kényszerültek.
Már lehet tudni, milyen címeken zajlottak a titkos találkozók
"A titkosszolgálatok aktivitása a levéltári anyagok alapján meglehetősen aránytalanul ismerhető meg. Miközben a hálózati személyek (ügynökök) számáról részletes statisztikai jelentések állnak rendelkezésre, nagyon kevés megfigyelési fotó maradt meg a levéltárban. Még kevésbé rekonstruálható, hogy az emberek mindennapos félelme a telefonlehallgatástól mennyire volt megalapozott" – utal a téma kutatásának véges lehetőségeire Tabajdi. Az azonban érzékelhető, hogy a politikai rendőrök a kémfilmekből, illetve a Papp Gábor Zsigmond által bemutatott oktatófilmekből (Az ügynök élete) ismerős technikákat alkalmazhattak: kis csomagokat hagytak az utcán, újságba rejtették a jelentéseket, zsírkrétával rajzoltak a falakra.
Az állambiztonság saját ingatlanhálózata azonban már sokkal jobban feltárható. Az úgynevezett konspirált és találkozási lakások budapesti térképe (itt böngészhető) egészen részletes, s mind több adalék kerül elő róluk az iratok feldolgozásával. Így tudható, hogy 1956 után a Belügyminisztérium a fővárosból kivándorlók lakásainak 25 százalékát kaparintotta meg. Ezekben a K(onspirált)- és T(alálkozási)- lakásokban beszélgettek el a tartótisztek a beszervezett hálózati személyekkel, vagy itt cseréltek gazdát a lehallgatókészülékek.
A lakások mai ismert legrészletesebb címjegyzéke egy 1974-es állambiztonsági jelentés mellékletében olvasható. A házszám mellett azonban az ingatlanok házon belüli pontos elhelyezkedéséről nincs adat, így senkinek sem kell attól tartania, hogy saját lakását fedezi fel a titkos térképen.
Az éberségre nevelt társadalomban azonban nem volt egyszerű a beszervezett lakások álcáját fenntartani. "A Belügyminisztérium folyamatosan ellenőrizte, mit tudnak a lakók az adott lakásról. Háromévente körbekérdeztek a házakban, hogy működik-e az a legenda (pl.: külföldről dolgozó mérnöké a lakás, a rokonai szállnak meg nála), amit kitaláltak. Az álca fenntartása nem volt könnyű feladat a házmester vagy a lakók figyelme miatt. De a lakásínség miatt a szimpla irigység is erősen munkálkodott az emberekben" – jellemzi a korszakot Tabajdi.
A „természetellenes fajtalankodás” nem fért bele
"A Kisdiófa utcában M hdgy átadott P-nak egy 11 darabból álló Zichy pornográf sorozatot, közben a Klauzál térre értek, ahol leültek az egyik padra. Itt P visszaadta a képeket, utána M elkezdte őt tapogatni."
A fennmaradt belső vizsgálatok arról árulkodnak, hogy az állambiztonság is többszörös kontroll alá került a kádári paradigmaváltással. Egy Tabajdi által már feltárt ügyben például az egyik „természetellenesen fajtalankadó” állambiztonsági tisztet buktatta le egy rendőr. A végzetes Klauzál téri eset után pedig a fenti jelentésben szereplő M. hadnagyot nemcsak a szervezetből, de a pártból is eltávolították. A homoszexualitás ugyanis a kommunista erkölcs szerint beteges cselekedetnek számított, így a hadnagynak lebuktatott légyottja miatt megalázó procedúrákon kellett átesnie. Az alapszervezet nemcsak elítélte őt, de beteges hajlamának leküzdésére is felszólította.
A homoszexualitáson túl vélhetően nagyobb gondot okoztak a politikai tisztek egyéb kihágásai. Többen, kihasználva törvény feletti státuszukat, csempészáruval, útlevelek beszerzésével csencseltek, míg mások valamelyik K-lakást használták szerelmi légyottra, bizonyos esetben valamelyik beszervezett ügynökkel. A botrányos esetek száma azonban a hatvanas évektől kezdve, a kádári rendteremtés jegyében folyamatosan csökkent.
Örkény István a megfigyelője felé köpött
"A »Cég« mindig is azt állította, hogy nagyon kis százalékú volt a lelepleződés, de számos olyan esetről is tudunk, melyekben a megfigyelők lebuktak a célszemély előtt" – meséli Tabajdi. Szerencsés esetben az egykori (alapvetően részletes) dokumentáció és a megfigyeltek visszaemlékezései is rendelkezésünkre állnak.
A szerzetesrendek felszámolása után például Tímár Ágnes egy Üllői úti lakásban vezette "illegális" szerzetesközösségét, és ezért direkt megvastagította a lakás falait. De ez sem bizonyult elegendőnek: a titkosrendőrség egy beutaló megszerzésével üdülni küldte a felső szomszédokat, majd az ő lakásukból fúrt le a mikrofonoknak.
A vallásos, kisközösségi összejövetelek mellett ugyanilyen kiemelt figyelmet kaptak a művészek kedvelt találkozóhelyei, a New York kávéház, a Kárpátia vagy épp a Gundel. Örkény István is tisztában volt vele, hogy nem kívánt kísérete van. Az író 1956-os megnyilvánulásai miatt (híres rádiós jegyzetében a rádiót a hatalom propagandaeszközének titulálta) ellenzéki figurának számított. 1958-ban több hónapon keresztül figyelték meg, még operatív fotó is fennmaradt arról, ahogy kollégájával, Fekete Sándorral a Százéves Étteremben társalog. Az egyik jelentés szerint egy ízben a nyílt utcán az egyik megfigyelője felé köpött.
A kádári bomlasztás elve azonban működött: Örkényt nem vegzálták tovább, hanem publikálási lehetőséget kapott. Így nem bírálta tovább nyíltan a rendszert. Tabajdi szerint ha valaki elszürkült, az pozitív befolyással volt a megfigyelésére. Így azután a beilleszkedés elősegítése vált az első számú feladattá.
Ugyanakkor a célszemélyek reakciói is jelentősen eltértek. A későbbi miniszterelnök, Antall József levélben fordult Kádár Jánoshoz, sérelmezve az ő, illetve édesapja, az egykori újjáépítési miniszter megfigyelését a Károlyi Mihály utcában. Mások inkább a visszahúzódást, kapcsolataik megszakítását választották.
A főváros utcáin járva számos hasonló, sok esetben abszurdnak vagy banálisnak tűnő eset is megidézhető. Miközben az útikönyv ezekből az akciókból mutat be néhány tipikus esetet, az operatív fotók, térképek és leírások révén megidézi azt is, milyen volt egykor Budapest a titkosszolgák szemével.
