Kult hvg.hu 2015. május. 21. 20:53

Eldőlt, kik lesznek Boggie ellenfelei

Csütörtökön este újabb 17 ország mutatkozott be a bécsi Eurovízió második elődöntőjében. Tízen jutottak tovább a szombati döntőbe, ahol Boggie is megmérkőzhet a Wars For Nothing című dallal a következő országok kihívóival: Litvánia, Lengyelország, Szlovénia, Svédország, Norvégia, Montenegro, Ciprus, Azerbajdzsán, Lettország, Izrael, illetve az első elődöntő továbbjutóival és a fix bejutókkal. A hvg.hu tudósítása.

Teljes a lista, most már csak azért kell izgulnunk, hogy Boggie versenyre tudjon kerülni az igen erős mezőnyben. A csütörtök esti bejutók: Litvánia, Lengyelország, Szlovénia, Svédország, Norvégia, Montenegro, Ciprus, Azerbajdzsán, Lettország, Izrael.

Bejutottunk az Eurovízió döntőjébe - Olvassa el tudósításunkat a keddi adásról

A második elődöntőn 17-en léptek fel, viszont ugyanúgy tíz kerülhetett be a döntőbe, mint kedden. Az első elődöntő továbbjutói Magyarország mellett: Albánia, Örményország, Oroszország, Románia, Görögország, Észtország, Grúzia, Szerbia és Belgium. A döntőn így 27-en szerepelhetnek majd az egyenesen ágon bejutottakkal, hisz végre Ausztráliát is bevették a programba, mely a tévhitekkel ellentétben nem csupán a földrajzi Európát hozza össze, hanem számos ázsiai országot is, sőt idén Ausztráliát is bekapcsolja az eurovíziós vérkeringésbe.

No politics please!

Mint minden Eurovíziónak, az ideinek is van mottója: Building bridges. A hídépítés természetesen a kultúrákra vonatkozik, és ebben valóban jól teljesít már évek óta a fesztivál. Tavaly a szakállas, nőnek öltözött Conchita Wurst toronymagasan nyert, összesen 290 ponttal a Rise Like A Phoenix cím dallal, ezért idén az osztrákok rendezik a versenyt a bécsi Wiener Stadthalléban, a 16 ezer férőhelyes arénában.

hvg.hu

Az idei eurovíziós szabályok alapján olyan dalt szabad előadni, ami maximum három perces és 2014. szeptember 1-e után hozták az együttesek nyilvánosságra. Az eurovíziós színpadon összesen maximum hat fő képviselhet egy országot, és szabadon dönthetik el, hogy milyen nyelven énekelnek. Korhatáros a verseny, a döntő időpontjára be kell töltenie a 16. életévét a produkcióban szereplőknek.

Másik kritérium, hogy nem szabad politikai üzenetet hordoznia a dalnak, idén viszont több társadalmi-szociális téma is terítékre került, és mindegyik be is került a döntőbe: a román Voltaj dala (De La Capat/All Over Again) azokról a gyerekekről szól, akiket szüleik hátrahagytak, mert Nyugaton dolgoznak. Boggie világbéke iránti vágyát (Wars For Nothing) is osztották, a szerb túlsúlyos lány üzenetére (Beauty Never Lies) is nyitottak voltak és az örmények önsegítő, önszembesítő dalát is továbbjuttatták.

Guardian cikke szerint számos dalnak mégis rejtett politikai üzenete is van. Az a bizonyos örmény dalnak például az volt az eredeti címe, hogy Don't Deny, azaz ne tagadd le. A szervezők azt kérték, hogy változtassák meg, mert túlságosan politikai. Idén tartják ugyanis az Ottomán Birodalom örmények ellen történt tömegmészárlásának 100. évfordulóját, ám a törökök, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nem ismeri el, hogy a másfél millió örmény halála az lett volna, ellentétben például Németországgal és Franciaországgal. Erre utalna az, hogy ne tagadd? Mindenesetre a dalhoz tartozó klipben nagycsaládokat látunk, melyek aztán eltűnnek.

A brit lap szerint a görögök dalában is fel lehet fedezni a politikai kódokat, és Maria Elena valójában segítséget kér a külvilágtól, hogy mentsék meg az országot a csődtől: come back and save me - hangzik el a szövegben, azaz gyere vissza és ments meg: egészen más tehát az üzenet, mint amit a jelenlegi görög kormány próbál sujkolni. A Guardian Boggie-t is a politikai dalnokok közé sorolja, még ha az ő témája sokkal globálisabb is. Vagy tán látták a dal eredeti verzióját, melynek hátterében számba vették a közelmúlt háborúit, és hallottak az izraeliek felháborodásáról? Mindenesetre Boggie is változtatott a koncepción, és az örményekhez hasonlóan a fa szimbolikáját választotta a háttérnek.

A csütörtök esti fellépők:

Litvánia

Monika Linkytė és Maya Baumila: This Time

AFP / Dieter Nagl

Vaidas a Queen Elizabeth hajón volt évekig énekes, mielőtt befutott Litvániában, Monika eredetileg táncos pályára készült, de 2009 óta minden eurovíziós válogatón részt vett, míg végre bejutott a nemzetközi versenyre. A This Time egy szimpla szerelmes szám, amit azzal dobott fel a páros, hogy megcsókolták egymást a dal közben.

Írország

Molly Sterling: Playing With Numbers

AFP / Dieter Nagl

Az ír énekesnő 11 éves korában tanította meg magát zongorázni, továbbá kickboxol és mézfüggő. Állítólag a rekordja öt bödön méz egy hét alatt, de ha nem elég a különlegességekből, még van egy ötven éves szamara is Mollynak.

San Marino

Anita Simoncini & Michele Perniola: Chain of Lights

AFP / Dieter Nagl

Anita és Michele az idei Eurovízió juniorjai, épphogy betöltötték a szabályok szerint előírt 16 évet. Eredetileg pedig a Junior Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői voltak, Bécsre viszont egy musicalbetét-szerűséggel készültek, amit mintha egy Disney filmből álmodtak volna egy gimis színpadra. Természetesen az érettségi bál legszebbjei.

Montenegró

Knez: Adio

AFP / Dieter Nagl

Kontrasztként a San Marinói versenyzőkhöz Montenegro egy öreg motorost küldött. Knez állítólag a volt jugoszláv állam legismertebb sztárja. Ő akkor adta ki első Best Of lemezét, amikor az előző fellépők születtek, 1999-ben. Knezt viszont nem a nép választotta, hanem a helyi köztévé. Aki volt már Montenegróban, annak ismerős lesz a dallam, csak míg a tengerparti helyeken vidám dalok szólnak, Knez melankólikus témát választott.

Málta

Amber: Warrior

AFP / Dieter Nagl

A máltai versenyző dalcíme ugyanaz, mint a grúzé, de Amber kevésbé harcos a szám alapján, mint a grúz, pedig judózik. Ám kitartó, öt éve próbálkozik a máltai eurovíziós válogatón, 2012-ben pedig a máltai küldött háttérénekeseként szerepelt Bakuban.

Norvégia

Morland & Debrah Scarlett: A Monster Like Me

AFP / Dieter Nagl

A duót az észtekhez hasonlítják A Monster Like Me egyedi hangzása miatt, viszont kevésbé dinamikus, mint az észt szám, de dark stílusa megkapó. A két énekest ez a dal hozta össze, előtte nem ismerték egymást. Morland élete nagyrészét Nagy-Britanniában töltötte, Debrah pedig Svájcban élt, de mindkettőjük norvég származású. Az énekesnőnek Norvégiában a The Voice című műsor hozta meg a népszerűséget 2013-ban. A lány hangját sokszor Lordéhoz hasonlítják. Az élő előadást hallva nagy esélyesek, így lehet, hogy idén két duó fog versengeni egymással a dobogós helyekért.

Portugália

Leonor Andrade: Há Um Mar Que Nos Separa

AFP / Dieter Nagl

A portugál lány is a honi Voice-ban lett ismert, de négy éves kora óta énekel és zongorázik. Az egyik a kevés eurovíziós előadók közül Leonor, aki saját anyanyelvén énekel, a gyengécske előadását Darth Vader-szereléssel és egy jó nagy adag szélgéppel próbálta feldobni.

Cseh Köztársaság

Marta Jandová és Vaclav Noid Barta: Hope Never Dies

AFP / Dieter Nagl

Az előző elődöntőben volt a szerb Beauty Never Dies, ez pedig a Hope Never Dies, a csehek egy duót küldtek, melynek női tagja Németországban is sztár. Ott él és zenél gyerekkora óta, 2011-ben például ő énekelte a női FIFA indulóját, a Popstars című német műsorban pedig nem mint tehetség, hanem mint zsűritag vett részt.

Izrael

Nadav Guedj: Golden Boy

AFP / Dieter Nagl

A két san marinói fiatal mellett Nadav is zsenge korú. 16 éves, Párizsban született, majd Izraelbe költözött, és nemrégiben megnyerte az ottani Rising Start. A dal különlegessége, hogy összehozza a nyugati és a mediterrán dallamokat, és igazi örömzene vegyítve némi zavarbaejtő boy-poppal, miközben úgy kezdődik, mint egy fájdalmas szakítós szám. Az aranyifjú a lábára valami fura, sündisznószerű lábbelit húzott, ami aranyban pompázott.

Lettország

Aminata: Love Injected

AFP / Dieter Nagl

A lett lány különlegessége, hogy orosz és afrikai gyökerekkel rendelkezik, ez pedig állítólag nagy hatással van a zenéjére is. Szeret egymagában lenni, és legfőképp a színpadon tud megnyílni, emlékeztethet ebben Loreenra az Eurovízió 2012-es győztesére, aki ugyancsak magának való volt, de bejött neki. A szám viszont nagyon hasonló megoldásokat használ mint a Dalban bemutatkozó elektronikus, hárfás csapat, a Passed. Viszont ő profi énekkel és tökéletesen összerakott színpadképpel érkezett. Nem beszélve Aminata ruhájáról, ami szinte az egész színpadot beterítette.

Azerbajdzsán

Elnur Huseynov: Hour Of The Wolf

AFP / Dieter Nagl

Azerbajdzsán évek óta nagyon tudatosan készül az Eurovízióra, ennek köszönhetik 2011-es győzelmüket is. Évről-évre olyan dalt küldenek a versenyre, melynek zeneszerzője már ért el sikert az Eurovízión, most például egy svéd zenésszel kollaboráltak. Az énekesnél sem bíztak semmit a véletlenre, 2008-ban szerepelt már a dalversenyen, amikor Azerbajdzsán először vett részt az Eurovízión. Akkoriban egy duóban nyolcadik helyet értek el. Most egyedül kell érvényesülnie, de az unalmas dallal nem lesz könnyű.

Izland

Maria Olafs: Unbroken

AFP / Dieter Nagl

Az izlandi lány színházi közegből érkezett, ő az idén az első, aki mezítlábasan lépett színpadra, ami az utóbbi években nagy divat volt. Emilie de Forest például barfuss nyerte meg a versenyt 2013-ban. Maria viszont kis tündérkének öltözött, és Csingilingként repkedett ide-oda, lábát aranyba mártották, így a tappancsai láthatóvá váltak a talajon. Golden Boy után egy újabb aranyos próbálkozás.

Svédország

Mans Zelmerlöw: Heroes

AFP / Dieter Nagl

Mans szerint az Eurovízió a Super Bowl zenei megfelelője, és csak egy kabalája van, mielőtt színpadra megy: lecsekkolja, hogy felhúzta-e a sliccét. Amúgy a svéd Avicii-nek is titulálják, a számot meghallva pedig nettó koppintás.

Svájc

Mélanie René: Time To Shine

AFP / Dieter Nagl

A svájci küldött Mauritius-ról származik, de gyökerei Indiába vezetnek, egyik őse állítólag egy indiai hercegnő volt, aki hozzáment egy francia katonához. Mélanie viszont inkább Nagy-Britanniát választotta, ott végzi zenei tanulmányait. Ő körülbelül az ötödik előadó, aki mögé erdőt vagy fát varázsoltak, sajnos az ötből egy Boggie, így kezd unalmassá válni a dekoráció. Mélanie előadása viszont több sebből is vérzik, dala erősen emlékeztet több híres popslágerre is, mintha Lorde, Loreen és Bruce Springsteen Philadelphiájából gyúrták volna össze.

Ciprus

John Karayiannis: One Thing I Should Have Done

AFP / Dieter Nagl

Gyerekként Eminemet és Linkin Parkot hallgatott, mostanság viszont inkább Ed Sheeranért és John Mayerért rajong. A ciprusi fiú most kezdi meg tanulmányait egy londoni zenei akadémián, de előtte még szívesen megnyerné az Eurovíziót. Állítólag 10 szemüvege van, hogy pótolni tudja, ha elveszít egyet. Dala nem túl izgalmas, egy andalító szerelmi dal, ami megkésett.

Szlovénia

Maraaya: Here For You

AFP / Dieter Nagl

Maraaya igazából egy házaspár Marjetka és Raay, két gyerekük van, közben zenei karrierjüket építgetik. Érdekes, hogy bevallottan nem igazán rajonganak az Eurovízióért, de elismerik, hogy itt érhetnek csak egy többszáz milliós hallgatóságot. Az estélyihez párosított fülhallgató kissé idétlen, de ez páros védjegye. Talán még oltár elé is így álltak. A szám viszont dinamikus, elektronikus és hegedű betétekkel bolondították meg.

Lengyelország

Monika Kuszyńska: In The Name Of Love

AFP / Dieter Nagl
Monika a finnek mellett a másik hátránnyal induló. Ő az első előadó az Eurovízión, aki kerekesszékhez van kötve egy 2006-os súlyos balesete miatt. Előtte már befutott énekes volt Lengyelországban, 2001-től négy lemeze jelent meg. Később főleg a rehabilitációjára koncentrált, de az énekesi karrierjét is folytatta. 2013-ban a cseh elnök Aranykereszt Érdemrenddel tüntette ki. Utolsóként gurult színpadra, és egy nagyívű dalt adott elő, fehér zongora kísérettel, a háttérben pedig mi más lett volna, mint fák. Jelen esetben rügyező fák. 

Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.