Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Hiába a cím, a Mancs valójában nem a világhírű magyar mentőkutyáról szól – a történelemhűség helyett inkább a cukiságra helyezték a hangsúlyt a készítők. A bugyuta animációs betétekkel és életszerűtlen, érdektelen forgatókönyvvel operáló alkotás létrejötte tíz éve húzódott, ennek megfelelően egy összevissza csapongó film került a mozikba, ami ismét elriaszthatja a nézőket a magyar film világától. "Biztos jó kis bohózat a film, csak ne lenne Mancs a címe" – kesereg az egykori valódi Mancs valódi gazdája. Nincs igaza: bohózatnak is silány.
Így kell kettétörni az ember álmait, hogy 2015 végre a magyar film éve lesz. Már januárban két olyan kiábrándító alkotással ajándékozza meg nézőit a hazai szcéna, mint a Dumapárbaj és a Mancs, és ez még magyar viszonylatban is kimagasló teljesítmény.
A humortalan stand-up comedy-film után most egy újabb csodának lehetünk szemtanúi: kiderült, hogy a mozgóképes eszköztár két jolly jokerével, a cuki kutyákkal és az aranyos kisgyerekekkel is képesek vagyunk gyenge filmet csinálni. Mert az hagyján, hogy a Mancs című film nem is az igazi Mancsról, vagyis a híres mentőkutyáról szól (erre még kitérünk később), de gyerekfilmnek túl komolykodós, felnőtt fejjel pedig minden jóindulattal is totális zagyvaság. Márpedig ha egy úgynevezett családi filmet se a gyerek, se a felnőtt nem élvez, ott valami bibi van.
Pedig kevés ilyen hosszú és jól dokumentált előéletű projektet látott a magyar filmtörténet: először 2006-ban lehetett hallani arról, hogy megfilmesítenék a világhírű miskolci mentőkutya történetét – ekkoriban még Jean Reno is felmerült mint lehetséges főszereplő. Először Köbli Norbert, az azóta a Made in Hungária, A vizsga és A berni követ forgatókönyvét is jegyző filmíró ült neki a szkriptnek, ő viszont idővel kiszállt a projektből, a finom terminológiával megfogalmazott Facebook-posztja szerint „kreatív nézetkülönbségek” miatt. Ez minden valószínűséggel annyit jelentett, hogy amíg ő Mancs igaz történetét szerette volna filmre vinni, addig a tényleges forgatókönyvet végül megíró Szy Katalin-Pejó Róbert duó egy táncoló virslikkel és cumizó kutyával díszített családi mozit vizionált a hős eb neve hallatán.
Gyorsan essünk túl a nehezén, és nézzük, miről is szól a film: Fehér Zoltán villamosszerelő (Trill Zsolt) egy nap meglátogatja Erzsi nénit (Pásztor Erzsi), és együtt konstatálják, hogy a szomszéd bácsi meghalt kerti munka közben. Miután Erzsi néni mintegy dicsekvően megjegyzi, hogy ő előre megmondta, hogy nem kéne ennyit dolgoznia a bácsinak, gyors témaváltás következtében hirtelen a bácsi kutyájának tulajdonlása lesz a legfontosabb elintéznivaló. Erzsi néni könyörög Zoltánnak, hogy vigye el, a férfi azonban nagyon tiltakozik. Mivel várandós feleségével egy panellakásban élnek, erről hallani sem akar, na meg aztán Erzsi néni vitatható marketingje sem segít sokat („Ezt nem lehet kibírni, ez egy szörnyeteg, egy rosszcsont, egy valóságos ördögfióka”).
Végül aztán megpuhul az egykori kutyakiképző, és magával viszi a német juhászt arra a telekre, ahol amúgy titokban faházat épít a feleségének (Holecskó Orsolya), aki teljesen hihető módon csak akkor kezd el gyanakodni, hogy mit is csinálhat a férje munkaidő után hosszú órákig, amikor már gyakorlatilag a ház fele kész. Szóval Mancs magányosan pihen a telken, ahol találkozik a Nózi nevű szagtündérrel, egy rajzolt szárnyas kiskutyával, aki tulajdonképpen elvégzi helyette a piszkos munkát, mutatja az utat, hol találja a kiszimatolnivalót. Bumm. Egy pillanat alatt képes lerombolni a film a hős kutyák életmentő szimatába vetett hitünket, mert ezek szerint azon múlik, hogy egy eb menő lesz vagy sem, hogy megjelenik-e neki a Szagtündér. Persze, mese, de azért na.
A műanyag hatású családi és munkahelyi drámák mellett meglepően kevés cukiságbombát dob le a film – ezeket a valóban aranyos kutyaságok mellett Zoltánék kisfia és a kerettörténetben szereplő kislány szolgáltatja (az egész sztorit ugyanis Török-Illyés Orsolya meséli a lányának). Közben pedig olyan gyatrán megírt, sztereotípiáktól bűzlő karakterekkel találkozhatunk, mint a hol gonosz főellenségként, hol jófej segítőként ábrázolt rendőr (Szarvas József), a teljesen érdektelen, kötelező doki (Szacsvay László), vagy Zoltán főnöke, a cigány származású Garai (Nyári Oszkár), aki ebből adódóan éjjel-nappal bömbölteti a Dankó Rádiót.
Nagyjából a film felénél járunk, amikor Mancsból tényleg mentőkutya válik, és ekkor egy teljesen banális történés következtében hirtelen Zoltánból és villamosszerelő társából (Keresztes Tamás) is professzionális mentős lesz, és a dokival kiegészülve meg is van a szupercsapat. A végére még kapunk is egy kis izgalmat, de ekkorra már rég elásta magát a film, és nem is tart sokáig az öröm, az utolsó jelenetek visszatérnek a hihetetlen, következetlen ösvényre.
Ahol a tartalom nem nyerő, ott a forma még megmenthet egy filmet, de sajnos itt ez a szabály sem érvényesül. A hatos karikának megfelelő animációs betétek egyébként nem lennének olyan szörnyűek, ha lenne bennük egy kis rendszer, vagy mondjuk egy icipici logika. Mert az egy dolog, hogy a barnás-feketés német juhász rajzverziója egy sárga kutya, de emellett hol olyan jelenetek vannak animálva, amiket nem lehetett az élő állattal kivitelezni (pl. amikor nekifut az ablaküvegnek és vicces hangeffekt kíséretében lecsorog róla), hol olyanok, aminek semmi értelme (pl. amikor egy animált pók leereszkedik Zoltánék konyhájában, minden kontextus és jelentőség nélkül), hol pedig olyanok, amikre mindkét állítás igaz (pl. amikor a kutya egy zsiráfot talál a kéménybe ragadva).
És akkor térjünk rá a film legellentmondásosabb aspektusára: itt egy kutyás film, ami Mancsnak nevezi magát, de közben nem az 1994 és 2006 között élő, tízéves munkássága során több száz emberéletet megmentő miskolci Mancsról szól. Ez az apró tény még a decemberi előzetesben sem volt említésre méltó a filmesek számára, az azóta megjelenő plakátokon viszont már van egy defenzív félmondat („Mese, amit egy hős kutya ihletett”), illetve az egyéb marketingjük is vett egy olyan irányt, ami azt sugallja, hogy ez egy általános sztori, ami a világ minden mentőkutyája előtt tiszteleg.
Ez mind szép és jó, de ha felmerül a kétely, hogy ez bizony nettó mellébeszélés, ne hagyjuk elhalni a hangokat. Mert hát ki ülne be a moziba 1500 forintért megnézni egy Blöki című filmet?
Megkerestük Mancs egykori gazdáját, a Spider Mentőcsoport vezetőjét, Lehóczki Lászlót, aki elmesélte, hogy amikor majd’ tíz éve először keresték meg a filmmel kapcsolatban, még Siflis Olivér volt a producer, aki 500 millió forintból szerette volna elkészíteni a Mancs-mozit, ami a kutya első éveit mutatta volna be, a leghíresebb sztorival, az 1999-es izmiti földrengéssel bezárólag. Ebben a verzióban tökéletesen benne lettek volna, főleg, hogy reklámot és pénzt is ígértek a mentőcsoportnak, amiből egy ügyeleti rendszert akartak létrehozni, ami nagy segítség lenne az önkéntesekből álló csapatnak.
Ehhez képest az elkészült filmben egy fikciós mentőcsoport neve hangzik el és Lehóczkiék egy forintot sem kaptak a produkciótól. Ez már csak azért sem fair a Spider-vezér szerint, mert még ha Fehér Zoltánnak is hívják a film főszereplőjét, azt egyértelműen róla mintázták: "Ugyanúgy bérházban lakik, ahová nem viheti fel a kutyát, ugyanúgy Trabanttal jár, annyi a különbség, hogy nem villanymozdony-, hanem villamosszerelő".
Végül Siflis nem tudta összeszedni azt a pénzt, amiből egy ütős, Mancshoz méltó filmet meg lehetne csinálni, úgyhogy kilépett, és jött helyette Kántor László, az Új Budapest Filmstúdió producere. „Kántor nem akarta, hogy túl sötét legyen a film” – meséli Lehóczki, hozzátéve, hogy egy katasztrófáknál bevetett mentőkutya életében azért van egy kis sötétség. „Biztos jó kis bohózat a film, csak ne lenne Mancs a címe. Az a legnagyobb baj, hogy elhasználják ezt a nevet, hogy becsalják a nézőket, és így a jövőben nem is készülhet sikeres film Mancs igazi történetéről” – mondta csalódottan Lehóczki.
A Mancs 2015. január 29-től látható a mozikban, az A Company Hungary forgalmazásában.
