From the Future with Love (2013) – előfizetni a rendőrségre

Napjainkban egyre több cég ajánlja szolgáltatásait, ha biztonságról, vagy vagyonvédelemről van szó. Angliában egy-két éve már szó esett arról, hogy a hiányzó források pótlása végett, a feladatok egy részét civil partnercégeknek engednék át, de - bizonyos korlátok között működve - nálunk is egyre szaporodnak az őrző-védő cégek és a polgárőrök. Ha a jövőre nézve ezt a tendenciát vennénk alapul, akkor nem tűnik olyan elképzelhetetlennek, hogy néhány évtized múlva már nem csak a biztosítók versenyezzenek az állampolgárok kegyeiért, hanem a különböző rendőri szervek is. Így azonban felmerül a kérdés, hogy mi lenne azokkal, akiknek nincs pénze előfizetni a rendőrségre? Illetve, vajon az egyes cégek rendőrei hogyan tűrnék a konkurenciát? Ezek körül a kérdések körül kalandozik az amerikai rendező és forgatókönyvíró, K. Michel Parandi rövidfilmje.

Excarcerated (2014) – a falak nélküli börtön

A hagyományos börtönök működésével kapcsolatban sok probléma felmerült már, a helyhiánytól kezdve, a fenntartási nehézségeken át, egészen addig, hogy egyáltalán megéri-e ezeket az intézményeket működtetni, hiszen sok esetben éppen a börtönökben „érnek be” igazán a nehézsúlyú bűnözők. A mexikói filmes Aldo Velasco rövidfilmje, az ITVS nagysikerű, tudományos-fantasztikus filmeket tömörítő sorozata, a Futurestates egy epizódjaként került adásba. Az Excarcerated-ben a hagyományos börtönök alternatívájaként egy olyan módját mutatja be a szabadságkorlátozásnak, ahol az elítélt nincsen bezárva, és - valamennyi területi megkötéssel ugyan -, de lényegében szabadon mozoghat. Azonban ez természetesen nem jelenti azt, hogy felügyelet nélkül lenne hagyva. Amit lát, azt látja az őr is. Ezen kívül, a szabad mozgás egyben a szabad emberek közötti mozgást is jelenti, ami elítéltként gyakran nem olyan kellemes, mint azt elsőre gondolnánk.

Sight (2012) – így is csábító még a Google Glass?

Kevés olyan mindennapi kütyü akadt a közelmúltban, ami annyi lehetőséget rejtene magában, mint a Google Glass. A világhírű cég okosszemüvege gyakorlatilag mindent tud, amit egy ilyen okos-tárgytól el lehet várni, mindezt azonban úgy valósítja meg, hogy a viselőnek még csak el sem kell fordítania a tekintetét arról, amit néz, hiszen az adatok szemmagasságban jelennek meg az átlátszó kijelzőn. A két jeruzsálemi diák, Eran May-Raz és Daniel Lazo diplomamunkaként készítette el a Sight című remeket, mely a Google Glass koncepcióját gondolja tovább úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az okoskontaktlencse, avagy okosszemgolyó. A külcsínen kívül azonban, a mindennapi életre gyakorolt hatás sokkal drámaibb: a virtuális és a fizikai valóság egymásra vetülésével, az élet is lassacskán már egy videojátékhoz kezd hasonlítani, ahol a leghétköznapibb cselekvésekhez is hozzá van rendelve valami szórakoztatónak szánt applikáció.

Dr.Easy (2013) – ki menjen tárgyalni a fegyveressel?

A robotikus, távirányítású eszközök manapság már szerves részét képezik a fegyveres testületek eszköztárának, a tűzszerész-robotoktól kezdve a pilóta nélküli repülőgépekig. A három forgatókönyvíró-rendező Jason Groves, Chris Hardig és Richard Kenworthy közös rövidfilmje, a Dr.Easy hihetetlenül feszes tíz percében, a fegyveresek egy egészségügyi robotot küldenek be egy felfegyverzett őrjöngőhöz, hogy ellássa annak sérüléseit, illetve hogy valahogyan lebeszélje a fegyverest a további ellenállásról. A kisfilmben szereplő robot egy egészen új minőségét képviseli a távirányítású az eszközöknek: a medikus-droid nem harcolni ment be az épületbe, hanem elsősegélyt nyújtani, ráadásul békés passzivitásával és ítéletmentességével helyenként emberibbnek tűnik, mint a rövidfilmben szereplő emberi kollégái. Még egy külön említésre méltó erénye az alkotásnak, hogy bár legtöbbször a robot úgy viselkedik, mint egy gép, ami láthatóan a programozásának engedelmeskedik, mégis végig egy olyan független entitásként szerepel, amely egy önálló közvetítőként működik a két fél között. Két élet-halál kérdésben tárgyaló ember közé egy robotot rakni érdekes gondolat. Vajon tényleg ilyen sokat számít a semlegesség?

Laura Keller (2012) – mi számít még etikusnak, ha túlnépesedésről van szó?

Idén már 7,3 milliárd lakója van a Földnek, és ez az óriási szám egyre csak gyarapodik, miközben a Föld már a jelenlegi népességet sem képes hosszútávon eltartani. Számtalan tudományos-fantasztikus történet foglalkozik azzal, hogy mi történne, ha az egyéni döntés szintjéről, rendszerszintre emelnék a születésszabályozást. A legtöbb ilyen műben általában egyenlőtlen társadalmakat vázolnak fel, és legtöbbször az eltérő státuszú emberek között, és a legtöbbször akad egy csoport, mely a helyzeténél fogva, több nemzéssel kapcsolatos privilégiummal rendelkezik a többséghez képest. A rendező Mo Perkis, valamint a producer Eli Akira Kaufman - szintén a Futurestates sorozat részeként megjelent - közös kisfilmje azonban ezt az egyenlőtlenséget nagyon ötletesen oldja fel: itt azt, hogy ki adhat életet és ki nem, egyszerűen sorsolással döntik el, ezen pedig mindenki egyenlő esélyekkel indul. Technikailag ez egy igazságos rendszernek tűnhet, azonban valamiért mégsem érezzük teljesen annak.

The Sand Storm (2014) – amikor a víz értékesebbé válik majd, mint az arany

A Földről eltűnőben lévő értékes nyersanyagok közül, talán az egyik a legfontosabbról, a vízről esik szó a legritkábban. A világ legnépesebb országában, Kínában például a gyorsan és felelőtlenül végbe ment iparosodás folyamatának következményeit már most is nyögi az ország: csak az elmúlt tíz évben nagyobb területű mocsaras vidék száradt ki, mint amekkora Hollandia. A Jason Wishnow rendezte The Sand Storm a vízhiányt már a hétköznapi élet gyakori velejárójaként ábrázolja, melyre az átlagemberek már úgy ahogy fel tudnak készülni... a vízcsempészek segítségével.

THE SAND STORM (沙尘暴) from jason wishnow on Vimeo.

Lucky Day Forever (2011) – a buli-apartheid virágzása

A lengyel Alek Wasilewski alkotása, a társadalmi egyenlőtlenségeket, valamint napjaink ízléstelenül manipulatív médiáját egy nagyon stílusosan megrajzolt, képregényszerű rövidfilmben karikírozza ki, ahol a gazdagok fényűző és modern luxusnegyedét végeláthatatlan gyűrűként öleli körbe a szegénység. A végletekig kisarkított kisfilmben szinte mindenre rá lehet ismerni, ami napjaink egyenlőtlen viszonyait jellemzi. Amíg a szegényebbek sokat, és leginkább fizikai munkát dolgoznak, addig a legszerencsésebbek már egyáltalán nem, helyette inkább eltartatják magukat a többségi társadalommal, miközben egy továbbfejlesztett testben buliznak annyit, amennyit nem szégyellnek. A gondtalan, hedonista életvitel pedig méretes fényreklámok felületein világítja be a sötétebb negyedeket, mesterséges igényeket, hamis vágyakat ébresztve az ott nyomorgó emberekben, akik kétségbeesetten bíznak a szerencséjükben.