Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Színházi rendező, díjnyertes filmszínész és mindenki által ismert szinkronhang, jelenleg leginkább a Fapad vagy a Hacktion című sorozatok főszereplőjeként láthatjuk a tévében. A háttérben filmszínészképzést indít és alkotó-Facebookot fejleszt. Az Utóéletben is feltűnt Anger Zsolt elárulta, miért ábrándult ki a társadalomból, miért sci-fi az élet, és hogyan következik George Lucas szavaiból az élet értelme. Interjú.
Színészhez mentünk interjúzni, de egy projekteket halmozó, a filmezéssel komplex módon foglalkozó művésztől jöttünk el. Már a stúdió-lakásába belépve megbizonyosodhattunk róla, hogy Anger Zsolt nem egyszerűen jövedelemforrásként tekint a munkájára (az ő esetében talán a hivatás a megfelelőbb szó). A kívülről tipikus, tágas belvárosi lakás bentről inkább egy alkotóműhely benyomását kelti: a recsegő parkettás nagyszobában kameraállvány és reflektor, egy apró helyiségben – ami ránézésre egykor spájzként funkcionálhatott – konkrét hangstúdió, a falakon sejtelmes projektábrák, a lakás különböző pontjain szétszórva pedig filmes ereklyék hevernek – itt egy R2D2-s ébresztőóra, ott egy jelenetfotó a készülő filmjéből.
Az örök alakváltó, ezúttal rövid fekete hajjal és visszafogott körszakállal megjelenő Anger remek évet zárt, játszott az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmjében, az Utóéletben, és egy olyan dolgot is elmondhat magáról, amit rajta kívül talán még soha egy magyar színész sem – két országos tévésorozat főszereplőjeként is láthattuk idén, a Hacktionben és a Fapadban. Ezek mellett két filmet is forgatott (Az éjszakám a nappalod, Hurok), nagy sikerrel futottak színházi rendezései, egyfolytában szinkronizált és olyan projekteket készített elő, amik akár komoly tényezők lehetnek a magyar filmezés jövőjében.
Hogy mekkorát fordulhat a világ négy év alatt, azt egy 2010-es Anger-interjú egyik idézete mutatja a legjobban, akkor ezt mondta a művész: „Nekem nincs kimondott rajongótáborom, mivel nem vagyok közismert. Még mindig a televízió jelenti a legnagyobb reklámfelületet egy színésznek is, és az én életemből az kimaradt”. Hogy rajongótábora lett-e, azt nehéz felmérni, de hogy a nulla tévés tapasztalatot a legfoglalkoztatottabb sorozatsztár státuszra cserélte, az biztos.
„Még mindig ugyanúgy nem tudom megítélni, hogy közismert vagyok-e. Elsősorban nem az motivál, hogy az legyek, hanem hogy legyen munkám, és olyan dolgokat csinálhassak, amiket értékesnek tartok. Nincs bennem olyan művészi gőg, hogy mondjuk nem vállalok reklámot, mert akkora művész vagyok. Az elmúlt négy év sorsfordító volt számomra, 2010-ben még nagyrészt színházi ember voltam, akkor rendeztem a 167 előadást megért Esőembert a Belvárosi Színházban Kulka Jánossal és Nagy Ervinnel, és a Főfőnököt a Radnótiban, ami azóta is nagy sikerrel fut, Csányi Sanyival a főszerepben. Két évvel később beindult a daráló, akkor jött a Hacktion, amivel aztán nagyon sokat foglalkoztam” – meséli Anger, akinek a vegyes fogadtatású sorozatról is megvan a maga véleménye.
„A Hacktionről sok mindent lehet mondani pro és kontra, de én nagyon sokat tanultam belőle. Arról a cincálásról pedig, ami ment körülötte a pénzek miatt, annyit tudok mondani, én ott voltam, és azt láttam, hogy 49 epizód alatt ez a sorozat munkát adott nagyjából 500 színésznek és még legalább ennyi szakembernek, ráadásul a legjobbaknak. És aztán a végeredményt egy este megnézték annyian, mint egy Vígszínház-előadást 300-szor, ami olyan 300 ezer embert jelent. Aki azt állítja, hogy egy ilyen apparátust mozgató projektben csak úgy el lehet lopni pénzeket, az nem ért a filmgyártáshoz. Bele lehet kötni a Hacktionbe itt-ott íróilag vagy színészileg, de szerintem egy iszonyat profi dolgot hoztunk össze. Ugyanez érvényes a Fapadra. Ez a két sorozat olyan tehetséges filmeseknek adott munkát, mint Madarász Isti, Zomborácz Virág, vagy operatőri oldalról Babos Tamás és Vajda Péter, az írók között ott volt Jakab Juli, aki újabban színésznőként lett a nézők kedvence, hosszan lehetne sorolni.”
Ugyanabban a fent említett interjúban hangzott el tőle az a mondat is, hogy „kiábrándultam a társadalomból”. Hogy ez mit jelentett pontosan? „Számomra ez akkor és ott azt jelentette, hogy nem lenne szabad zavarba jönnöm attól, ha megkérdezik, mivel foglalkozom, akkor azt mondjam, hogy alkotóművész vagyok. De ez ugyanúgy vonatkozik a bolti eladóra, a portás nénire vagy a kukásra is. Ezeknek nem kéne cikinek lenniük, hanem kellene érteni, hogy ha nincs eladó, akkor nem tudok vásárolni, ha nincs portás, akkor fogalmam sincs, hova menjek a nyolcemeletes székházban, ha nincs kukás, akkor meg rám marad az összes szemét. A respekt hiányzik az emberekből. És továbbra is ugyanezt érzem, csak most már nem kiábrándultságot okoz, hanem ezerrel alkotásra ösztönöz” – fejti ki a színész.
Az évek során többször elmondta, hogy elég rizikós az a pálya, amit választott – a magyar színészek egy jelentős részével ellentétben ugyanis Anger már régóta nem tagja egy társulatnak sem. „Pénzügyileg a színészet sosem jelent biztos hátteret Magyarországon, mert társulati tagként felkopik az állad, szabadúszóként pedig nagyon nehéz tervezni. Sosem lehet tudni, hogy egy év múlva lesz-e olyan film vagy színházi előadás, amiben lenne nekem valamilyen szerep. Nem vagyok egy nagy gazdasági szakértő, de úgy érzem, az egész olyan, mint valami sci-fi. A legeslegdrágább dolog egy ember számára az idő. Az az idő, amit a családoddal, a csajoddal, a szenvedélyeddel, a pihenéssel töltesz. Nyilván nem mennék be egy egyetemre ezt tanítani, de akárhogy is nézem, fizetsz a taxinak, hogy vigyen el valahova, mert megér 3000 forintot, hogy nyerj egy kis időt, vagy fizeted a mobilszámlát, mert nem akarsz átmenni a haverhoz a szomszéd utcába megkérdezni, hogy jól van-e. Most az állandóságot én azzal igyekszem megteremteni, hogy mindazt a többletet, ami a filmek forgatásából befolyt, beleinvesztáltam három projektbe, amik segítségével remélhetőleg a jövőben nekem is több időm lesz a saját életemre.”
Szóban forgó projektjei közül egy kötődik szorosan a színészethez – elmondása szerint New York-i mintára építve indít filmszínész-stúdiót, ahova nemcsak olyan embereket vár januártól, akik már feltették az életüket a színészetre, hanem a filmezés iránt érdeklődő amatőrök számára is indít külön kurzust. Az is jöhet, aki akár már társulatban is játszik, de a színház mellett a filmszínészettel is szeretne megismerkedni. Erre ugyanis minimális lehetőség van a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, annak ellenére, hogy technikailag és művészetileg is teljesen más egy színházi és egy filmszerep alakítása. A stúdióra egy művészügynökség is épül, az Anger Management, amely tehetséges pályakezdőket igyekszik munkához, lehetőségekhez juttatni.
A Teamfilming névre hallgató projekt egy külföldön már sikeres koncepciót, a filmes csapatépítő tréninget honosítja meg, egy-három-hét napos verziókban, csapatlétszám, pénz és igény függvényében.
A legnagyobb szabású vállalkozást a KinoPart nevű oldal jelenti, ami egy kimondottan színházi, filmes és televíziós alkotók és szakemberek számára fenntartott közösségi site, találkahely és virtuális munkaterület. „A KinoPart jelszava az önmenedzselés. Az oldal alapszolgáltatásai ingyenesek, de lesznek profi, fizetős szolgáltatásai is. Olyan egyének (legyen az színész, díszlettervező, világosító, asszisztens) vagy szervezetek, cégek (például producer iroda, casting ügynökség, hangstúdió, színházi alkotócsoport) regisztrálhatnak rá, akik azzal foglalkoznak, illetve azzal akarnak foglalkozni, hogy színházban, tévében vagy filmben dolgozhassanak, játszhassanak. Ez két irányból épül. Egyfelől jöhet egy 19 éves, aki még nem tudja, mit akar pontosan, csak azt, hogy valami filmmel kapcsolatos dolgot csinálna. És akkor felmegy a KinoPartra, ahol legálisan és egyszerűen meg tud szólítani szakmabelieket, és találhat egy neki való terepet. Vagy regisztrál egy pályakezdő színész, feltölti a CV-jét, egy-két videót, és itt jön be a másik oldal, hogy megtalálja őt egy casting ügynökség, aki szintén fent van az oldalon.
„Ezek a projektek egyébként összekapcsolódnak azzal, amit a társadalomról mondtam. A társadalom ugyanis akkor gyógyul meg, ha a rémálmok helyett álmokat kap, hozzá pedig felületet, ahol meg is tudja valósítani azokat” – magyarázza.
A nagy nézőközönséget elérő tévés jelenlét és a néhány emlékezetes filmszerep (A nyomozó, Utóélet) ellenére azért még mindig többen ismerhetik a hangját, mint az arcát – szinkronhangként már több mint 200 filmben hallhattuk, a legtöbbször Ewan McGregor alakításait tette magyarul is élvezhetővé, szám szerint 24 alkalommal. „A Star Warsnak köszönhetem, hogy megkaptam McGregort, néhány kivétellel azóta mindig én szinkronizáltam. Persze vigyáznom kell, amikor nem érek rá, a Szellemíróban például Görög Laci volt a hangja, és olyan jó volt, hogy fel kell kötnöm a gatyámat. Néha szoktam olvasni a kommenteket, abból azért az jön le, hogy szeretik az emberek, ahogy McGregor hangját csinálom, én a vele való munkáim közül a Moulin Rouge-t szeretem a legjobban. De amitől a legjobban féltem, és végül szerintem nagyon jól sült el, az a Capote című film volt, ahol Philip Seymour Hoffmant szinkronizálhattam, és még az akkori csajom is csak akkor fedezte fel, hogy én voltam a hangja, amikor a végén bemondták a nevem.”
Ahogy a Star Wars szóba kerül, megmutatja az apró helyiségbe berendezett csendes szobát, ahol még egy projektre fény derül. „Nemrég építettük ide ezt a kis hangstúdiót, azzal a céllal, hogy hangoskönyveket és rádiójátékokat csináljunk. El is nyertünk egy pályázatot az MTVA-nál a Magyar Média Mecenatúra program keretében, és Boldizsár Ildikó meséjéből, A Fekete Világkerülő Ember meséiből fogunk egy rádiós mesejáték-sorozatot készíteni. Hangoskönyv terveink sorában az elsők között szerepel a Star Wars-trilógia – remélhetőleg egy éven belül meg lehet kapni az eredeti Star Wars-trilógia hangoskönyv-változatát, Obi-Wan Kenobi magyar hangján. Amúgy is nagy Star Wars-őrült vagyok, mert benne van az élet értelme, az, hogy fogd a félelmeidet, menj be abba a kib*szott erdőbe és vágd le a saját gonoszságod fejét.”
Egy kis ízelítőt is mutat belőle, az első SW-könyv legelső sorait vette fel demó gyanánt, az eredeti filmzene aláfestésével. Ahogy a könyv utópikus kezdő mondatai elhangzanak, érdekes asszociációk jutnak az eszünkbe. Íme, néhány sor George Lucas 1976-ban megjelent regényének előszavából:
„Valaha, a Szenátus bölcs uralma és a Jedi-lovagok oltalma alatt, a Köztársaság virágzott és gyarapodott. De amint máskor is gyakran megesik, ha a gazdagság és a hatalom túllép egy bizonyos küszöböt, s dicsőségesből félelmetesbe csap át, most is megjelentek a színen a sötét erők, amelyeknek a gonoszsága csak a mohóságukkal vetekszik. (…) A kormány néhány örökké nyughatatlan és hatalomra éhes tagjának, valamint a tekintélyes kereskedelmi szervezeteknek a támogatásával a nagyravágyó Palpatine szenátor ragadta magához a hatalmat: sikerült magát megválasztatnia a Köztársaság elnökének. Megígérte, hogy újra egyesíti a széthúzó népet, s visszaállítja a Köztársaság régi dicsőségét. Amint azután biztosan ült az elnöki székben, kikiáltatta magát császárnak, s nem érdekelték többé a nép bajai. Nem sok idő kellett hozzá, s éppen az általa magas pozícióba ültetett tanácsadók és talpnyalók nőttek a fejére, és az igazságtalanságok ellen háborgó nép hangja nem jutott el a fülébe.”
Anger csak ennyit reagál: „Jó sztori. Ismerős.”
Anger Zsoltot 2015-ben a Fapad című tévésorozatban, illetve Az éjszakám a nappalod és a Hurok című, várhatóan egyaránt ősszel mozikba kerülő filmekben láthatja majd a közönség.
