Lehet pályázni a Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára
Az emberi erőforrások minisztere pályázatot írt ki a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára. A kormány honlapján kedden közzétett kiírás szerint a főigazgatói kinevezés határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyt jelent, legfeljebb 5 év határozott idejű magasabb vezetői beosztásra történő megbízással.
A főigazgató feladatai közé tartozik egyebek mellett az intézmény gyűjteményi, tudományos, felsőoktatási, kiállítási, közönségkapcsolati és kommunikációs munkájának irányítása, ellenőrzése, az éves munkatervek kidolgozása, a teljesítménymutatók értékeinek meghatározása.
A pályázati feltételek között megjelölték a szakirányú egyetemi végzettséget és szakképzettséget, a nemzeti múzeum alaptevékenységének megfelelő jogviszonyban szerzett legalább 5 éves szakmai gyakorlatot, vezetői gyakorlat meglétét, a tárgyalásszintű idegennyelv-ismeretet, valamint kiemelkedő, szakirányú tudományos tevékenységet is.
A pályázat részeként szükséges iratok, igazolások között az intézmény vezetésére, fejlesztésére, tevékenységének társadalmi elismertetésére vonatkozó középtávú vezetői programot is kérnek.
A pályázókat a pályázati határidő lejártát követő 21 napon belül szakmai bizottság hallgatja meg. A legalább öttagú bizottságot a munkáltatói jogkör gyakorlója kéri fel. A bizottság munkájában a miniszter képviselője is részt vesz. A főigazgatói megbízásról a pályázati határidő lejártát követő 30 napon belül – a szakmai bizottság javaslatát mérlegelve – a miniszter dönt.
A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói beosztása 2015. február 1-jétől tölthető be. Ekkor jár le a jelenlegi főigazgató, Csorba László ötéves vezetői mandátuma.